Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Álló tapssal ünnepelték a debrecenieket Észak-Macedóniában 

| 2019. 12. 02. | 12:50:00
A műsor minden eleme nyitottságra lelt.
Álló tapssal ünnepelték a debrecenieket Észak-Macedóniában 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

November 28-án Szkopjéban koncertezett a Kodály Filharmonikusok és Kodály Kórus Debrecen Kelemen Barnabás Kossuth-díjas hegedűművésszel. Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma felkérésére érkeztek az észak-macedón fővárosba, hangversenyük a Nyugat-balkáni Kulturális Évad programsorozat észak-macedóniai záróeseménye volt. 

Dr. Dux László, Magyarország szkopjei nagykövete elmondta, hogy a tavasszal indult Magyar Kulturális Heteket egy igazán kiemelkedő eseménnyel szerették volna befejezni, ezért hívták meg a debreceni komolyzenei együtteseket, akik elsősorban Magyarországhoz, a magyar kultúrához kapcsolódó műveket játszottak – óriási sikerrel. Köszönetét fejezte ki ezért Kelemen Barnabásnak és a Somogyi-Tóth Dániel által dirigált debreceni együtteseknek. Hozzátette: a mostani sorozat lezárult, de tervezik a folytatást. A kulturális programok szervezésének célja a magyar kultúra terjesztésén túl a két ország közötti turisztikai kapcsolatok élénkítése is.   

Somogyi-Tóth Dániel karmester, a Kodály Filharmónia igazgató-művészeti vezetője a hangverseny utáni nyilatkozatában elsőként arról beszélt, hogy hatalmas öröm volt számára és a zenészek számára is a közönség reakciója: a közel csordultig telt hangversenyteremben a műsor minden eleme nyitottságra lelt és óriási tapsot kapott, a koncert alatt több alkalommal és a végén a közönség állva ünnepelt. Külön kiemelte, hogy fantasztikus volt a szkopjei Nemzeti Filharmónia kiváló akusztikájú, két éve épült Nagytermében az emblematikus magyar zeneműveket játszani, ahol a helyi csapat profi hátteret és körülményeket biztosított a koncert megvalósításához. – A szkopjei Nemzeti Filharmóniával további együttműködést is tervezünk – tette hozzá a művészeti vezető. 

Inspiráló minden rezdülés

– Nagy élmény volt Somogyi-Tóth Dániellel és a debreceni együttesekkel ismét együtt dolgozni, az elmúlt napok közös munkájába pedig a szkopjei koncerten túl egy filmforgatás is beletartozott, melyből a német ARTE televízió készít dokumentumfilmet – nyilatkozta az est szólistája, Kelemen Barnabás. A Kossuth-díjas hegedűművész a hangversennyel kapcsolatban kiemelte, hogy nagyon inspirálóan hatott rá a közönség minden rezdülése, „nemcsak a taps, hanem a hallgatásuk minősége is.”

– Fantasztikusan megépített koncertteremben játszottunk, egy ehhez hasonlót érdemelne meg a Kodály Filharmonikusok és Kodály Kórus is Debrecenben. Nagyon várom a velük való következő közös hangversenyt is, mely Debrecenben lesz – tette hozzá zárásu

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Tortellinit hívott vissza a SPAR
Tortellinit hívott vissza a SPAR
Földimogyoró lehet benne.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A Magyar Nemzeti Cirkusz világsztárokkal mutatja be jubileumi műsorát.