Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Így lesz még sportosabb Konyár

| 2019. 09. 27. | 10:27:00
Este is lehet használni a pályát.
Így lesz még sportosabb Konyár
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Konyáron  település sportpályája három évvel ezelőtt kerítést kapott, most pedig lelátót és világítást is.

A korszerűsített létesítményt szeptember 26-án adták át. Az eseményen Vig Szilárd polgármester elmondta:

a 200 férőhelyes mobil lelátó építésére a Belügyminisztérium egyik pályázatán nyertek mintegy 8 millió forintot, ezt még másfél millióval egészítette ki az önkormányzat.  A világítás felújítása pedig az MLSZ-től pályázaton nyert 4 és fél millió forintból valósulhatott meg, ehhez azonban az áramellátás növelésére is szükség volt, aminek költségét önerőből finanszírozta a község.

Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke az eseményen úgy fogalmazott: nagyon fontos ez a létesítmény mind mentális, mind fizikai tekintetben, hiszen a sport által is tudjuk magunkat fejleszteni. A sportban előforduló helyzetek ugyanis levetíthetők az élet egyéb területeire is. 

Vitányi István, a térség országgyűlési képviselője az átadón hangsúlyozta: sokat és jó irányba fejlődött a település, hiszen rég nem látott fejlesztések mentek végbe.

Továbbá biztosította a lakosokat arról, hogy hamarosan a Konyárba vezető út korszerűsítése is megtörténik.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Vizsgálat indult Magyar Péter ellen
Vizsgálat indult Magyar Péter ellen
A Szuverenitásvédelmi Hivatal szerint felmerül a gyanú, hogy megpróbálják a törvényeket kijátszva befolyásolni a magyar választásokat.
Hirdetés
Hirdetés
A mesterséges intelligencia bajnoki címeket jósol a DVSC-nek
A mesterséges intelligencia bajnoki címeket jósol a DVSC-nek
A jóslat szerint többször is megtörik a Ferencváros hegemóniája.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Debreceni szakképzés: sikeres együttműködés a Manz Hungary Kft.-vel
A vállalat és a szakképzési centrum egymásra talált.
A gazdaság növekedéséről beszélt a nemzetgazdasági miniszter Debrecenben
Nagy Márton szerint a magyar gazdaságnak lételeme, hogy a járműiparban sikerüljön az elektromos átállás.
Földes két utcájában is aszfaltoznának
A vízelvezetést is megoldanák.
Európában a magyarok kapják a legolcsóbban az áramot és földgázt
Finn cég végzett összehasonlító felmérést.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
A legjobb dolgok sokszor pont abból sülnek ki, ha a régi jó megoldásokat az új tudással bővítjük.
Profibarkács.hu –  Az év 365 napjában Megbízható Bolt
Profibarkács.hu – Az év 365 napjában Megbízható Bolt
A 2022-es év után 2023-ban is az év minden napján kiérdemelte a Profibarkács.hu debreceni barkács webáruház a jól ismert Árukereső szolgáltató „Megbízható Bolt” minősítését.
Több mint ezer terméket kínál speciális táplálkozási igényekre a SPAR
Több mint ezer terméket kínál speciális táplálkozási igényekre a SPAR
A SPAR akcióiban rendszeresen találkozhatsz mentes és egészségtudatos termékekkel is!