Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Adattudományi képzések indítását tervezi az új dékán Debrecenben

| 2019. 07. 09. | 13:46:00
Hajdu András célja a mesterképzések vonzerejének növelése.
Adattudományi képzések indítását tervezi az új dékán Debrecenben
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hajdu András egyetemi tanárt, a Komputergrafika és Képfeldolgozás Tanszék vezetőjét bízta meg Szilvássy Zoltán rektor az Informatikai Kar dékáni feladatainak ellátásával. Az új kari vezető kinevezése három évre szól  – tudatta a Debreceni Egyetem sajtóirodája.

– Köztudott, hogy az informatikában óriási a munkaerőhiány, s erre reagálniuk kell a szakembereket képző felsőoktatási intézményeknek. Ráadásul ma már egyre több területről érkeznek igények, egyre nagyobb a nyomás, hogy más tudományágak szakemberei is megszerezzék ezt a speciális tudást. Az a célunk, hogy erre a kettős kihívásra is tudjunk válaszolni – jelentette ki Hajdu András dékán, aki az oktatási, kutatási célkitűzésekről és a hozzájuk kapcsolódó törekvésekről is beszélt.

A kari vezető kifejtette: az IK hagyományos – programtervező informatikus, gazdaságinformatikus, mérnökinformatikus, informatikus könyvtáros, informatikatanár – alap-, mester- és osztatlan képzései mellett a tervek között szerepel a ma már az egészségügytől az iparig minden területet átszövő nagy mennyiségű adatokhoz kapcsolódó adattudományi, azaz data science képzés beindítása.

Az új dékán célja a mesterképzések vonzerejének növelése, hiszen évek óta tapasztalható, hogy a kar hallgatóit már az iskolapadból „levadásszák” a cégek, s a hallgatók többsége a vonzó anyagi feltételek és a karrierlehetőség mellett dönt az újabb két év tanulás helyett. Ehhez kapcsolódóan vizsgálják a duális képzés bevezetésének a lehetőségét, valamint lépéseket tesznek a lemorzsolódás csökkentésére is.

A kari vezető fontos törekvése, hogy elmélyítse a közös munkát – mind az oktatás, mind a kutatás területén – a műszaki, mérnöki, klinikai területek képviselőivel is.

– Az egyetem és a város életében egyre nagyobb szerepet játszik a műszaki terület, azon belül is a járműipar, aminek a legnagyobb fejlődés előtt álló szegmense az önvezető járművek világa. Ez az ágazat a legújabb infokommunikációs technológiákat alkalmazza a nagy sebességű hálózatoktól a gépi tanulásig. Éppen ezért létfontosságú, hogy versenyképes tudással rendelkezzünk ezen a területen. A kutatások terén szeretnénk szolgáltatóként megjelenni a piacon, a klasszikus módszertani megoldások mellett az új technológiák felhasználásával határozottan nyitni az ipari szereplők és a többi kar felé. Utóbbi esetben nagy hangsúlyt fektetünk az intézmény multidiszciplinaritásában rejlő lehetőségek kiaknázására – jelentette ki az új dékán. A kar nemzetköziségéről szólva Hajdu András elmondta: a külföldi hallgatók között mindig népszerűek voltak a kar képzései, s ezt kihasználva szeretnék növelni számukat a PhD-képzésben is, amely hozzájárulhat a tudományos tevékenység és eredmények erősítéséhez.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Húsvéti időjárás: az égiek kegyesek hozzánk
Húsvéti időjárás: az égiek kegyesek hozzánk
25-27 fok! Köszönjük, elég lesz!
Hirdetés
Hirdetés
Szoboszlai közönségtalálkozót szervez az Eb előtt
Szoboszlai közönségtalálkozót szervez az Eb előtt
Élő talkshow keretében ad interjút, és a színpadon ott lesz a teljes magyar válogatott.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Pert nyert a Forbes a Hell cég ellen, azaz le lehet írni a milliárdos tulajdonosok nevét
2019-ben a személyiségi jogok megsértése miatt nyújtottak be keresetet a bíróságra.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Innovációs Laboratóriumot avattak az NI Hungary debreceni telephelyén.
Hirdetés