Hirdetés

Hirdetés

Törékeny testalkatú debreceni hölgy vállalt nehéz munkát Afrikában

2019.06.17. 12:08

Törékeny testalkatú debreceni hölgy vállalt nehéz munkát Afrikában
Krajnik Ildikó (bal szélen) és a magyar önkéntesek voltak a kongóiak jótündérei (Fotó: Magánarchívum)

Hét gyereket egyedül nevelő nőnek építettek házat.

Hirdetés

Hirdetés

Cívishír: Furdal a kíváncsiság, hogy lesz egy fiatal debreceni nő misszionárius Afrikában?
Krajnik Ildikó: Az Afrikáért Alapítványnak vagyok önkéntese 2016 óta. Ennek az alapítója egy kongói teológus fiatalember, France Mutombo, aki Magyarországon telepedett le, és innen próbál segíteni a hazája nem éppen rózsás oktatási, szociális és egészségügyi helyzetén. Magyar támogatással hozta létre az alapítványa a College Othniel Általános és Középiskolát, illetve a La Providence árvaházat Kinshasában, tehát a Kongói Demokratikus Köztársaságról van szó, mert van ugyebár a másik is, Kongói Köztársaság néven. Eleinte a különböző magyarországi rendezvényeken segédkeztem az alapítványnak, cikkeket írtam vagy fordítottam a honlapnak franciául, mert Kongóban a francia a hivatalos nyelv. Ugyanakkor hosszútávú célom az volt, hogy egyszer a helyszínen, azaz Afrikában is tudjak segíteni.

Cívishír: Ez mind szép és jó, de miért éppen ilyen jellegű humanitárius munkába kezdtél? Nem feltétlenül kell elmenni Közép-Afrikáig szegényekért, elesettekért.
Krajnik Ildikó: Magyar-francia szakon végeztem az egyetemen, és a francia szakdolgozatomat egy afrikai szerzők által alapított irodalmi irányzatról, a négritude-ről írtam. Akkor ástam bele jobban magam Afrika életébe, szeretet fűz hozzá azóta is. Franciaországba is eljutottam az Erasmus-programnak köszönhetően, ott találkoztam, megismerkedtem afrikai diákokkal, és még szorosabb kötődés alakult ki. Az Afrikáért Alapítvány munkáját megismerve pedig úgy láttam, hogy minden segítségre szükség van Afrikában, még arra a kevésre is, amit én tudok nyújtani.

Cívishír: Avass be az olvasókat a kongói misszió részleteibe!
Krajnik Ildikó: Teremtsünk biztos lakhatást címen egy Európai Uniós programban vett részt az alapítványunk. A program az afrikai lakhatási helyzet súlyosságára, a nők, anyák nehéz helyzetére próbálja felhívni a figyelmet. Mi egy özvegyasszonynak, Mama Alphonsine-nak építettünk házat, akit az elhunyt férje rokonai utcára tettek a gyerekeivel együtt. A nők öröklési joga ott ugyanis szinte ismeretlen fogalom, és egyik csapás a másik után érte a hölgyet. A három lánya közül az egyik meghalt, négy árva maradt utána, a másik lányának a férje halt meg, onnan három gyerek maradt, és velük él még a kisebbik lány, aki még nem házas. Az alapítvány tizenkét önkéntese és három munkatársa utazott ki Kongóba, hogy segítsünk a családnak házat építeni.

Cívishír: Nehéz elképzelni egy ilyen törékeny testalkatú nőt betonozn!
Krajnik Ildikó: A munka nehezét és szakmai részét az ottani munkások végezték, akiket az alapítvány felfogadott, mi pedig segédmunkásként hordtuk a homokot, az építőanyagot, megfogtuk a szerszámokat is, ha kellett, például döngöltük a földet vagy simítottuk a vakolatot.

Cívishír: Milyen luxusba csöppent hirtelen Mama Alphonsine és a családja az áldásos tevékenységeteknek köszönhetően?
Krajnik Ildikó: A magyarországi viszonyokhoz képest szó sincs luxusról, de Kongóban talán az, hiszen egy kőházat építettünk, ami ott ritka látvány, az otthonok többsége fából, fémlemezekből vagy hullámpalából összetákolt építmény, és egy légtérben él mindenki. Az özvegyasszonynak és családjának egy nappalis plusz kétszobás, konyhás, fürdőszobás házat építettünk. Utóbbi csak tisztálkodó szobának nevezném, mert vízvezeték nincs, a vizet egy közeli kútból hordják. Ezek után aligha meglepő, hogy villany sincs, mert Kinshasának azon a környékén, a Kinkole nevű településrészen nincs kiépítve az elektromos hálózat.

Cívishír: Ha olyan sanyarú a nők helyzete, ahogy említetted, mi a garancia, hogy ezt a házat nem veszik el az özvegyasszonytól?
Krajnik Ildikó: Az alapítvány minden költséget rendezett, a nevére íratta a házat, amely hitelmentes, és jogilag is minden tiszta.

Cívishír: Ha nincs víz és villany, akkor tulajdonképpen rezsije sincs Mama Alphonisne-nak, no de miből él meg? Miből eteti a népes családját? Meglepne, ha segélyt kapna.
Krajnik Ildikó: Természetesen nem kap semmit, mert ott szociális háló nincs. A hölgynek a házépítésen túl is segítettünk, az alapítvánnyal közel egy tonna ruhát vittünk ki, hogy be tudjon indítani egy turkálót, és ha kiárul mindent, akkor maga is tud majd venni ruhabálát. Magyarán beindítottunk egy vállalkozást neki, és mivel Kongóban a használt ruhának nagy keletje van, reméljük, fenn tudja tartani a családját ebből.

Cívishír: Mesélj még Kongóról! Mire számítson a kalandozó magyar, ha éppen arra visz a sors?
Krajnik Ildikó: Amikor kiléptem a repülőből, megcsapott a párás meleg, ott este tizenegykor is 30 fok van. Úgy kell elképzelni, mint amikor az ember belép egy zuhanyzás utáni fürdőszobába, minden tiszta pára. A lakhatási körülmények katasztrofálisak, egy légtérben élnek tucatnyian, általában naponta egyszer esznek, a nagy meleg ellenére alig isznak, mert iható vezetékes víz nincs, a palackozott víz pedig számukra nem megfizethető, hiszen munkalehetőség nincs, alig van valami jövedelmük. Jobb esetben a szegénynegyedekben közterületen van egy kút, onnan hordják a vizet, amiből főznek vagy tisztálkodnak.

Cívishír: Az elmaradottságnak mi lehet az oka?
Krajnik Ildikó: Talán az, hogy a politika nem teremt megfelelő környezetet a gazdaság számára, óriási a korrupció. Most ugyan nagy változást remélnek az új elnöktől, Felix Tshisekeditől, aki az elődjéhez képest igazán demokratikus alapon igyekszik vezetni az országot. Aztán meglátjuk, mire jut..

Cívishír: Miből él egy átlagos kongói?
Krajnik Ildikó: Mindenki árul valamit. Faszenet, gyümölcsöt, palackos vizet vagy éppen maniókát, ha meg tudják termelni. Ez olyan kalóriaforrás ott, mint nekünk a kenyér, a rizs vagy a krumpli. Mindenhol árulnak, a szegénynegyedben ugyanúgy, mint a belvárosi menő szálloda tövében. Bárhol lehet kereskedni.

Cívishír: Európai ember turistaként nekimehet a kinshasai éjszakának?
Krajnik Ildikó: Arra már a felkészítéseken figyelmeztettek minket, hogy ne tegyük. Mindenhová csoportosan mentünk, és mindig kísért minket egy vagy több helyi, az alapítvány munkatársai. A rendőrök sem a korrekt viselkedésükről ismertek, a helyi viszonyokat nem ismerő európaiakra utaznak is. A kinshasai éjszakai élet tehát nem európai turistáknak való.

Cívishír: Amikor nem jótündért játszol Afrikában, akkor mivel foglalkozol, hol kamatoztatod a francia nyelvtudásodat?
Krajnik Ildikó: Egy nagy multinacionális cégnél dolgozom. Az afrikai misszió a szabadságom terhére ment, de a kollégák nagyon izgultak értem, lélekben támogattak.

Cívishír: Az afrikai kalandodnak mi az üzenete számunkra?
Krajnik Ildikó: Mindenképpen az, hogy mi fel sem fogjuk ésszel, milyen jó dolgunk van nekünk itt, Európában, azon belül pedig Magyarországon. Kongóban a legtöbb gyerek tízévesen még nem jár iskolába, mert azért is fizetni kell, erre mi szidjuk az oktatási rendszerünket. Vagy az egészségügyet, amilyenről Afrikában még csak nem is álmodhatnak. Vagy itt van a közbiztonság, ami talán a legnagyobb kincs, és ami Kongóban egyáltalán nincs. Sokkal jobban kéne értékelnünk azt, hogy hová születtünk. Az afrikai helyzetet látva pedig úgy gondolom, hogy mindenkinek joga van az emberhez méltó élethez, akit pedig ez egy kicsit is megindít, tegyen érte bármilyen módon is, lehet az bármilyen kicsi energia-, idő- vagy pénzbeli befektetés.

Cs. Bereczki Attila

Galéria

jótékonyságAfrika

Szóljon hozzá!

Hirdetés

Hirdetés

.