Hirdetés

Hirdetés

A vízmű nevében fosztogatott, Debrecenben fogták el

police.hu

2019.06.20. 09:22

A vízmű nevében fosztogatott, Debrecenben fogták el

Budapesti.

Hirdetés

Hirdetés

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály kifosztás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást, mivel május 10-én arról érkezett bejelentés, hogy egy Debrecen, Trombitás utcai lakásba bement egy férfi és az ott élő idős férfitól több százezer forintot zsákmányolt.

A rendőrök az ügy részleteinek felderítése és a feltételezett elkövető azonosítása érdekében széleskörű információgyűjtést végeztek. A bűnügyesek a beszerzett adatok alapján azonosították azt a férfit, aki a gyanú szerint a vízmű dolgozójának adta ki magát, így bejutott az áldozat otthonába, ahol elterelte az idős férfi figyelmét és ellopta annak pénzét.

A nyomozók a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Cívis Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival közösen június 19-én elfogták a 45 éves budapesti férfit, akit gyanúsítottként kihallgattak.

A nyomozó hatóság adatai szerint a gyanúsított országszerte követett el hasonló bűncselekményeket.

A rendőrök T. Jánost őrizetbe vették és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.
fosztogatás

Szóljon hozzá!

Hirdetés

Hirdetés

.