Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Mesés világba varázsolják a debrecenieket+ Fotók

| 2019. 04. 12. | 12:50:00
A Magyar Nemzeti Cirkusz csodaszép műsorral érkezett.
Mesés világba varázsolják a debrecenieket+ Fotók
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Sokáig állva tapsolt az előadás végén, ami egyszerre szólt a produkciónak és annak, hogy immár 25 éves a Magyar Nemzeti Cirkusz.

Eltelt egy év – és ismét Debrecenben a Magyar Nemzeti Cirkusz. Ifjabb Richter József társulata, amelynek tagjai már szinte személyes ismerőseink, szokás szerint vadonatúj műsorral érkezett. De ezt már megszoktuk tőlük. Magyarországon ők a number one.

Legek

A cirkusz tele legekkel és különlegességekkel. Elsőként vegyük az igazgatót, ifj. Richter Józsefet, aki a világ legfiatalabb cirkuszigazgatója. De vehetjük Jászai-díjas, érdemes művész édesapját is, aki Magyarország egyetlen Kossuth-díjas artistája. A cirkuszművészek Oscar-díja is az övék – Monacóban vehette át 2018 januárjában férjével, Ifj. Richter Józseffel Merrylu, a Casselly cirkuszdinasztia hetedik generációjának a tagja. Az Arany Bohóc-díj mellett három különdíjat és a közönségdíjat is hazahozhatták.

És övék az ország egyetlen zebra-szamara is, aki – legnagyobb meglepetésükre – egy foltos szamár, Levente és egy zebrahölgy, Kenya frigyéből született tavaly augusztusban. A foltos hátú, csíkos lábú hibrid már a porondon is látható – anyai ági rokonaival, a zebrákkal lép fel. A Magyar Nemzeti Cirkusz egyébként is híres arról, hogy nagyon sok állatuk fial, ami azt jelenti, jól érzik magukat náluk, s most már arról is, hogy egy szamaruk zebrát csábít el.

Állatok

Elefántok, lovak, lámák, pónik, tevék, zebrák, zsiráfok és persze lovak a cirkusz artistáinak segítői. Lehet persze vitatkozni arról, hogy vadállatok valók-e cirkuszba, ezt majd egyszer eldöntik az arra illetékesek. Annyi bizonyos, élő vadállatot, amelyiket akár etethet is, itt láthat testközelből az ember.

 Nagyon izgalmas a teljesen új produkció, a „Gypsy” karaván, amelynek története, koreográfiája van, s még a társulat egyik tagjának kisfia is fellép benne.

A gyerekek pillanatok alatt szívükbe zárták Steve-t, az olasz bohócot, aki roppant szellemes, ráadásul kiváló zsonglőr is. Ha pedig a következő napokban valaki a lépcsőházból harsány uuhhuu (ha így kell leírni egyáltalán a "kurjantást") hangokat hall, legyen türelmes, a gyerekek „csak” cirkuszban jártak, ahol a bohóc ezt a hangsort ismételgette a leggyakrabban. Pillanatok alatt közösséget is kovácsolt ezzel a közönségből. Különleges produkció volt az asztronauta jelmezbe bújt artistáké is.

Az adrenalin-készletek persze akkor léptek igazán működésbe, amikor a sátor bejáratánál felbúgtak a motorok. Attól kezdve perceken keresztül két motoros tartotta lázban a nézőket – a kupolában a motorral több mint 20 métert repültek a fmx motorosok.

Szünetben, aki akart, elefántra ülhetett. Előadás után pedig senki nem vágyott haza. De nem is küldtek senkit. Mindenki bemászhatott, beugorhatott a porondra, ott várták őket a társulat tagjai, akik dedikálták a műsorfüzetet, vagy autogramot adtak cetlire, füzetbe, emlékkönyvbe.

Kedvezményes árú belépőjegyek kaphatók a kuponlap.hu-n 2 fő részére 4 500 forint helyett 3000 forintért 

Előadások

Balmazújvárosi úti TTL mellet - új helyszínen
április 10-től 22-ig
Kezdési időpontok:
Hétköznap: 18.00
Szombat és vasárnap: 15.00 és 18.00
Húsvéthétfő: 15.00
Április 20., 11 óra: cirkuszok világnapja – ingyenes nyílt cirkusznap 11.00 és 12.30 között: nyilvános próbák, betekintést nyerhetnek a kulisszák mögé, állatnézés.
Április 15. és 16.: szünnap

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Marozsán kikapott, de 185 ezer dollárral gazdagodott
Marozsán kikapott, de 185 ezer dollárral gazdagodott
A szoboszlói teniszező a negyeddöntőben búcsúzott.
Hirdetés
Hirdetés
Hajdú-Biharban még mindig sok influenzás van
Hajdú-Biharban még mindig sok influenzás van
Hazánkban akut légúti fertőzés tüneteivel 207 900 ember keresett fel orvost.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Letették a logisztikai csarnok alapkövét Ebesen
A cégcsoport érdekeltségein keresztül már Debrecenben is jelen van. Zöld és lakosságbarát.
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Pert nyert a Forbes a Hell cég ellen, azaz le lehet írni a milliárdos tulajdonosok nevét
2019-ben a személyiségi jogok megsértése miatt nyújtottak be keresetet a bíróságra.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Innovációs Laboratóriumot avattak az NI Hungary debreceni telephelyén.
Hirdetés