Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Debreceni éremeső az országos konferencián

| 2019. 04. 05. | 15:22:00
Az ifjú kutatók két első, valamint egy második és két harmadik helyet zsebeltek be.
Debreceni éremeső az országos konferencián
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Debreceni Egyetemről összesen 14 hallgató vett részt ezen a 34. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Testnevelés- és Sporttudományi Szekciójában, melynek a Testnevelési Egyetem nemrég átadott új épülete adott otthont március 28-30. között.

A Sporttudományi Koordinációs Intézetet 4 testnevelés szakos hallgató képviselte, akik valamennyien érdekes és időszerű témát választottak, és annak ellenére, hogy első alkalommal mutatták be kutatásukat bemutatni, kiválóan szerepeltek.

Az egyik legnagyobb siker Katona Péter 2. évfolyamos német-testnevelő tanár szakos hallgató nevéhez fűződik, aki az „Egy rögös út a csillagokig. A szegénység, mint motivációs tényező a sport világában” című pályamunkájával a Testnevelés és társadalomtudomány szekcióban első helyezést ért el. Témavezetője Lenténé Puskás Andrea.

Kiválóan szerepelt még Donka Dorottya Bianka testnevelés-matematika tanár szakos hallgató a „Fizikai aktivitás és stressz -a stresszmérés metodológiai problémáinak vizsgálata irodalomelemzéssel” című, Makra Gabriella matematika-testnevelő tanár szakos hallgató pedig „A rendszeres testedzés immunreguláló és kognitív képességekre gyakorolt hatásának összehasonlító elemzése fiatal felnőtt és szépkorú felnőtteken” című kutatásával. Mindkét hallgató munkáját Balogh László témavezető segítette.

Bíró Melinda témavezető tanítványa, Bihari Dávid Tamás földrajz-testnevelő tanár szakos hallgató „A leendő testkulturális szakemberek életmentéssel, vízből mentéssel kapcsolatos tudása” című kutatásában szintén egy aktuális témát dolgozott fel.

A Gazdaságtudományi Kar tíz hallgatója közül a legjobb eredményt Szikszai-Németh Ketrin 2. évfolyamos vezetés és szervezés mesterszakos hallgató érte el Nagy Adrián témavezető irányítása alatt. A „Personal brandingre épülő marketing stratégia alkalmazása a sportban” című kutatásával első helyezett lett a Sportmenedzsment, sportgazdaság szekcióban.

Ugyanebben a kategóriában Bögös Tímea 3. évfolyamos sportszervező szakos hallgató „A fizikai aktivitás szerepe a munkavállalók egészségének megőrzésében” című témája második helyezést ért el. Témavezetője Bácsné Bába Éva.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Letették a logisztikai csarnok alapkövét Ebesen
A cégcsoport érdekeltségein keresztül már Debrecenben is jelen van. Zöld és lakosságbarát.
Kiterjesztik a debreceni panelprogramot
Értékes városi ingatlanok eladásáról is döntöttek a képviselők.
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Hirdetés