Hirdetés

Hirdetés

Puzsér Róberték megnevezték a fő veszélyeket Debrecenben

civishir.hu

2019.03.26. 08:14

Puzsér Róberték megnevezték a fő veszélyeket Debrecenben
A lakossági fórum valójában programismertetés volt, de ettől még végig érdeklődés kísérte (Fotók: Fogarasi Renáta, Cívishír)

Az iszlám mellett a globális kapitalizmus fenntarthatatlansága, az uniós elit csődje is szóba került.

Hirdetés

Hirdetés

Érdekes kvartett jött össze a 21. század kihívásairól beszélgetni március 25-én este a Debreceni Művelődési Központba, ahol telt ház előtt elmélkedett a publicista, főpolgármester-jelölt Puzsér Róbert, a Jobbik alelnöke, Gyöngyösi Márton, továbbá az LMP társelnökei, Demeter Márta és Keresztes László Lóránt. A megszólalásokat az LMP megyei elnöke, Tóth Tamás moderálta.

A Lehet Más a Politikát és a Jobbikot az terelte össze közös szereplésre – derült ki az elején –, hogy az őszi önkormányzati választások alkalmával a két párt együttesen csikarna ki politikai változást, „ami túlmutat az emúlt évtizedek naracs és vörös váltógazdaságán”.

Szerintük ők a 21., míg az Orbán–Gyurcsány-tengely a 20. század, ellenfeleiket a globalizációhoz való erősen kritikus hozzáállással, az EU megjavításának szándékával, őszinteséggel, tabumentességgel fegyvereznék le. Sok dologban egymással sem értenek egyet, de erről mernek nyilvánosan beszélni – hangsúlyozták a szereplők.

És akkor a kihívások, amelyek a lakossági fórumként beharangozott, valójában az európai uniós kampány részének tekinthető kétórás rendezvény szereplői meghatároztak.

Gyöngyösi Márton:

  • együttműködés: jó, ha épelméjű a kormány és akadnak vízióval rendelkező politikusok, jó, ha az elvszerűség megfelelő arányban vegyül a pragmatizmussal, de a 21. századi globális kihívásokra, sorskérdésekre adandó politikai válaszoknak a szövetségekre, az együttműködésre kell épülnie 
  • migráció: teljesen mindegy, hogy Orbán Viktor milyen kerítést épít, mert ha nem vagyunk képesek regionális, civilizációs szintű együttműködésre, a migráció el fogja söpörni az országot; a magyar kormány kizárólag konfliktusokat kereső, generáló viselkedése az EU-val elfogadhatatlan
  • emigráció: a EU rendszerén belül kell keresni a megoldást a magyar fiatalok elvándorlására, megélhetést, perspektívát kínálva a versenyképesség, a termelékenység növelésével, a korrupció csökkentésével (a tehetség számítson a politikai kapcsolatok helyett)
  • autonómia: az EU-ban sok jó példa van működő modellekre, ezeket kellene a célnak megfelelően másolni a szomszédos országokkal való együttműködés mellett

Puzsér Róbert:

  • „feltöredezés”: a világeszme kiveszett, a történelem megfagyott, a világnak nincs szellemi értelemben vett gazdája; a döntéshozók félnek a döntésektől, mindenki várja a világvégét, Jézus második visszatérését, ahogy tetszik, addig legfeljebb rendelne egy dupla hamburgert sült krumplival, diétás kólával; nincsenek ideológiák, szellemi alternatívák, az államférfiakat felváltották a politikusok, akik az előbbiekkel ellentétben konkrét világkép, világnézet helyett csak a választói véleményeket méretik meg és azt mondják, amit az emberek hallani akarnak, ezért vált iránytalanná a világ 
  • a globális kapitalizmus fenntarthatatlansága: a gazdasági növekedés nem lehet végtelen, hiszen a Föld erőforrásai végesek; ha a növekedés üteme sem lassul, a kapitalizmus élhetetlenné teszi a glóbuszt (rossz levegő, felmelegedés, az élővilág elpusztítása)
  • a technológiai multik zsarnoksága: kereskednek az adatainkkal, eladják cégeknek, politikusoknak, amivel kiszolgáltattá teszik az egyént; a fogyasztás olyan tömeggé züllesztette a társadalmat, amelyben semmi közös sincs már bennünk, kivéve éppen a fogyasztói szokásainkat; a „fogyasztói kosár” olyan, mint az ujjnyomat és a techcégek lesznek azok, akik mindenkit pontosan ismernek, ebből következően pedig beszivárognak az egyéni döntéseinkbe; „Felejtsd el, hogy a 21. században saját döntéseid lesznek, komplett üzletágak lesznek arra, hogy döntsenek helyetted”

Demeter Márta:

  • az uniós elit csődje: az emberek csalódtak az EU vezetésében, mert nem voltak hatékonyak sem a 2008-as gazdasági, sem a 2015-ös migrációs válság kezelésében; a nemzetközi vállalatok a saját hasznukra befolyásolják a döntéseket az emberek érdekei helyett
  • migráció: megállítani az éghajlatváltozást, mert sokkal több klímamenekült lesz a 2015-ös tömegeknél; együttműködés a balkáni országokkal
Az LMP társelnöke uniópárti, de „uniórealista”

Keresztes László Lóránt:

  • globális katasztrófába rohan a világ: a természeti erőforrások túlhasználata nem összeegyeztethető a folyamatos gazdasági növekedés hajhászásával; a zöld/ökopolitika nem túltolt környezetvédelmi aktivizmus, hanem a társadalmi, gazdasági és környezeti rendszerek azonos egységben való kezelése
  • az EU jelen formájában tökéletesen alkalmatlan a globális problémák kezelésére

A megoldások keresése során Keresztes László Lóránt kiemelte, a multinacionális vállalatokon be kell vasalni a munkavállalói és a környezeti érdekek védelmét. Szerinte „nem több, hanem jobb Európára van szükség”, a régiók, a nemzetállamok fontosságában hisz az Európai Egyesült Államok helyett. De egyes területeken (határvédelem, terrorizmus elleni harc, környezetvédelem, közösségi közlekedés stb.) – tette hozzá –, erősíteni kell az EU-n belüli integrációt.

Demeter Márta egy EU-n belüli minimálbért meghatározását említette, továbbá szabályozná a lakhatás kérdését, mondván, „elszabadultak az árak”. A pénzügyi spekulációs ügyeletek kapcsán megadóztatná a tőkét, javítaná az ivóvízminőséget.

– Meg kell haladni a kulturális relativizmus és a multikulti dogmáját. Nem minden kultúra egyenlően nagyszerű, ahogy a baloldal sulykolja. Szabadjon ezt így gondolni, ettől még nyilván nem kell kiirtani egymást – közölte Puzsér Róbert. – Továbbá – folytatta – „az iszlám nem oldódik a Coca-Colában”, emiatt a kereszténység és az iszlám konfliktusában ketté kellene választani fontos fogalmakat. Az iszlám vallás-e vagy totalitárius politikai ideológia? A Korán szent könyv-e vagy alkotmánytervezet? A mecset imaház vagy pártház? Szerinte mindkettő, s a veszély éppen abban rejlik, hogy a válaszokat mindig az adott helyzethez, az iszlám érdekéhez igazítják. Puzsér Róbert úgy véli, az EU-nak nem szabad hagyni, hogy az Európában tevékenykedő imámokat Szaúd-Arábiában képezzék, azt Európának kell biztosítani. Az iszlám vallási, ideológiai hermetikus széválasztását nekünk kell megtenni, mert más nem fogja – tette hozzá.

Gyöngyösi Márton kijelentette, Magyarországon nem voltunk képesek felfogni a piac, a kapitalizmus lényegét. – A kormány gazdaságpolitikája a multinacionális cégek idecsábítására épül. De közben kiszolgáltatják a magyar munkavállalókat, bérrabszolgaságra építik a társadalmat, folyamatosan puhítják a Munka Törvénykönyvét, hiszen így magasabb lesz a vállalati profit. De ezeket a cégeket nem gyűlölni kell, hanem felismerni a természetüket, és aszerint kezelni őket. Támogassuk a magyar kis- és középvállalkozásokat, a multikat pedig tartsuk kordában egy mindenki számára kielégítő egyensúlyi állapotban – mondta.

Ratalics László

Galéria

LMPPuzsér RóbertJobbikDemeter MártaGyöngyösi MártonKeresztes László Lóránt

Szóljon hozzá!

Hirdetés

Hirdetés

.