Hirdetés

Hirdetés

Elszívtam egy cigit, és azt mondtam magamnak: ezt, öcsém, befejezted!

civishir.hu

2019.03.02. 10:32

Elszívtam egy cigit, és azt mondtam magamnak: ezt, öcsém, befejezted!

Csöves-drogosból lett a hajdú-bihari zacisok példaképe: Buzás Lajos példás életet él Debrecenben.

Hirdetés

Hirdetés

Buzás Lajos szülei meghaltak, gyermekvárosban nőtt fel. Drogozott, csövezett, majd egy kábult hajnalon elhatározta: feladja régi életét, hogy másoknak új esélyt adhasson. Alapított egy egyesületet a barátaival, mely támogatásban részesíti az átmeneti nevelésben élő fiatalokat. Segíti a roma származású gyerekek felzárkózását.

Cívishír: Sosem titkolta, állami gondozottként nőtt fel.
Buzás Lajos: Ahogy megszülettem, édesanyám meghalt, édesapám tragikus körülmények között elhunyt. A szüleim kapcsolata egyszeri alkalom volt, egy pocsaji bálban fogantam, s úgy tudom, később nem is beszéltek egymással. Az anyám, ahogy mesélték, nagyon rossz körülmények között élt, emiatt azt mondom, jó, hogy a rendszerbe kerültem. Ha vele maradok, akkor most alkoholista vagy halott lennék. Köszönöm, hogy az intézetben belém verték a kitartást, hiszen ezért lehetek ott, ahol vagyok, mert egy mondat lebegett előttem: Állj ki magadért! Berettyóújfaluban nevelkedtem egy gyermekvárosban, sok társammal együtt, hatvanan voltunk egy szobában. Nem volt könnyű az élet, de egy-egy idejében érkezett füles miatt nem kallódtam el.

Cívishír: Mégsem lehetett álom egynek lenni a száz közül...
Buzás Lajos: Nem, de én másként éltem meg, mert nekem nem volt senkim, így a nevelők és a társaim voltak a családom, akik most is részei az életemnek. Rengeteg hibája is volt a rendszernek, ez vitathatatlan, hiszen a nevelők mondták meg, ki mire jó; nem hagytak sok választási lehetőséget. Ha nekem azt mondták volna, menjek gimnáziumba, érettségizzek le, akkor rég ügyvéd vagy bíró lennék, mert ezek a hivatások már akkor érdekeltek. Ehelyett azt mondták, te hülye vagy, menj dízelmozdony-szerelőnek, te menj ide, te menj oda... Sok nevelővel találkoztam az évek alatt, akik elmondták, kellemesen csalódtak bennem. Köszönöm, de abból nem élek meg. Ma saját költségemen kell tanulnom 45 évesen, már nem járnak kedvezmények, de ha akkor elengednek, ma már több diplomám lehetne.

A Bihari Állami Gondozottak Egyesülete hogyan van jelen a mindennapokban?
Buzás Lajos: Mi mindannyian állami gondozottak voltunk, mi azt a létrát már megmásztuk, amit ők még csak most fognak. Többször kerestek szakemberek, segítsek szót érteni a fiatalokkal, mert nekik nem sikerült. Számomra hatalmas öröm, ha olyan ember megy vissza gyermekfelügyelőnek, aki tanult, diplomás, és gyermekotthonban nőtt fel. Mert ő tud a gyerekkel beszélni. Sajnos kevés ilyen van, sokkal több kellene, hogy ne olyan „oktasson”, aki tapasztalatlan. Annak nem is adnék hatáskört, hiszen sorsokról, életekről döntenek. Akit kiemelnek a családból, annak elvágták az életét, hiszen bármilyen büdös, koszos az anyja, apja, mégsem vele van, hanem idegen környezetben. Az elején (2007-ben) az egyesületünk is falakba ütközött, aztán, ahogy látták, mi a gyerekek javát tartjuk szem előtt, úgy tárultak ki a kapuk. Látták, nem a markukat tartjuk, hogy adjanak pénzt. Bizonyítottunk, most már elfogadnak. Jelenleg is azon dolgozunk, hogy megerősödjünk, mert látjuk, mekkora igény van a BAGE Egyesületre és a programjainkra. Jól esett, amikor 400 állami gondozott felülhetett a debreceni óriáskerékre, és a polgármester ekkor azt mondta, állami gondozottak ügyében a BAGÉ-re lehet számítani.

Cívishír: A felesége elfogadta a munkáját, a természetét?
Buzás Lajos: Nekem ez nem a munkám, hanem az életem, szolgálatként élem meg, Isten segítségével. Főállásban hátrányos helyzetű családokat menedzselek, az egyesületben végzett munkámért soha nem kértem, és soha nem is kaptam pénzt. A támogatásainkat az utolsó fillérig a programjainkra költjük. Kétszer nősültem, az előző házasságomból született egy fiam, a másodikból pedig kettő. A jelenlegi feleségemmel érzem azt, jó helyen vagyok. „Olaszosan” élünk, félvér cigány lány, rendesen odateszi magát de így szeretem, tökéletesnek érzem a kapcsolatunkat. Ő is intézetben nőtt fel, nagyon kemény élete volt: 12 évesen maga jelentkezett, hogy szeretne intézetbe menni, mert a családja nem teremtett számára megfelelő környezetet. A szülők, rokonok folyamatosan ittak, kizavarták csikket szedni. Mai napig tartja a kapcsolatot a szüleivel, ehhez viszont én ragaszkodom. Hiszem, vallom, nem szabad megtagadni a múltunkat. Én sem tagadtam le, hogy „zacis” voltam, még most is annak mondom magam. Ettől sosem lehet elszakadni. Mikor még csak két gyerekem volt, azt mondtam a páromnak, ha pár év alatt nem születik még egy gyerekünk, akkor kihozunk az intézetből egy cigány kislányt. Nem tudom miért, de ragaszkodtam hozzá, hogy lány legyen. Nem olyat, aki lelkileg össze van törve, akihez hozzányúltak a szülők, hanem olyat, akit otthagytak a kórházban. Aztán megszületett a harmadik fiam. Látom, a gyermekeim boldogok, ez számomra a legfontosabb, ez mindennél többet ér. Tudják, apa sokat megy, hogy más gyereknek is jó legyen. Úgy neveljük őket, becsüljék meg, amijük van. A kisebbik fiam azt mondta nemrég, nekem több gyerekem is van, ők az árva gyerekek. Karácsonykor összeszedik a játékokat, melyekkel nem játszanak, s visszük a szegény gyerekeknek,a BAGE Egyesület karácsonyi ünnepségére. Mindenért meg kell dolgozni és szeretnénk, ha nekik sem lenne természetes mindaz, ami van. Előttük sem volt titok a gyermekkorom, mindig is tudták, hogy gyermekotthonban nőttem fel.

Felesége és gyermekei büszkék arra, amit tesz.

Cívishír: Zacisnak hívja magát?
Buzás Lajos: Minket régen így hívtak: zacisok, lelencesek, húszforintosok. Mikor megkaptuk a húsz forint zsebpénzünket, mentünk a boltba cukrot venni. Mondták a kintiek - mi így hívtuk a többieket -, nézd már, jönnek a zacisok, gyorsan rakd el a táskád! Megvoltak az előítéletek, de nem csak a gyerekek, hanem a felnőttek körében is. Csak kettesével mehettünk be a boltba, úgy tudtak minket követni. Borzalmasan megalázó volt. 11-12 éves voltam, már akkor szót emeltem az ellen, hogy ez nem természetes. Akkor megreguláztak a nevelők, hogy ne járassam le az intézetet. Nagyon fejlett volt az igazságérzetem, kaptam is párszor a fejemre miatta. Általánosítás az intézetisekkel szemben, ugyanúgy, mint a cigányokkal. Ha egy cigány lop, akkor az összes többi is. Ennek okán nekünk nem 100 százalékot, hanem 150-et kellett nyújtani. Az elején az egyesületet sem akarták elfogadni, főleg a „rendszerből”, most meg ők küldik hozzánk a gyerekeket. Folyamatos hátrányból indulunk, ez egyértelmű. 60 százaléka kisebbségi az állami gondozottaknak, így duplán hátrányos helyzetűek. Volt olyan intézetis, akinek munkát intéztem egy vállalkozónál, elégedett is volt vele, szépen dolgozott, túlórákat vállalt. Mikor megtudta, állami gondozott volt, kirúgta, és azt mondta, a kollégái nem akarnak vele dolgozni, mert bármi eltűnhet. Vannak olyanok is, akik vezető beosztásban dolgoznak, rendőrkapitány vagy cégvezető, de nem akarják felvállalni a múltjukat, mert szerintük ma is hátrányosan érintené őket.

Cívishír: Hogy tudott felállni?
Buzás Lajos: 14 éves koromban kollégiumba kerültem, dízelmozdony-szerelő lettem, majd meg akartam váltani a világot, és Budapestre mentem. Azt mondtam, én leszek a kiskirály, de természetesen nem jött össze, elkezdtem lecsúszni. Ezt ne írja le, de egy drogos buli után azt mondta a mentős, ha nem fejezem be, akkor meghalok.

Cívishír: Szó sem lehet róla, hogy pont ez kimaradjon: megjárta a legmélyebb gödröt, és felállt.
Buzás Lajos: Az ominózus este után, hajnalban, leültem a Duna-partra, folyt belőlem mindenhonnan a vér, elszívtam egy cigit és azt mondtam magamnak: ezt öcsém, befejezted. A Jóisten szerintem akkor karolt fel, visszahozott az életbe. Három-négy évet éltem Pesten, csöves voltam. Az nagyon kemény időszak volt, olykor csak a párna volt a fejem alatt meg egy falat kenyér, amit egy hétre kellett beosztanom. Már akkor megfogalmazódott bennem, ha egyszer kapcsolatokat tudok kialakítani, akkor alapítani akarok egy zacis egyesületet, mert láttam a falakat: mindenhol csak annyit mondtak, nem tudok segíteni, mert intézetis voltál. Hol van a papírod, hol van anyád, hol van apád? Kérdeztem, hozzak arról papírt, hogy árva gyerek vagyok, nincs senkim, akkor segítenek? Erre ők széttárták a kezüket. 23 évesen bevonultam katonának, de akkor már ismét Debrecenben éltem. A katonaság jó hatással volt rám, miután leszereltem, elkezdtem tanulni és dolgozni. Leérettségiztem, diplomát szereztem, éreztem, szükségem van egy normális életre. Összeültünk szakemberekkel, támogatnák-e az ötletemet. Mondtam, ha nem, én akkor is belevágok. 2007 decemberében, szenteste napján pedig bejegyezték a BAGÉ-t. Két évig csináltuk pénz nélkül, utána lett egyesület, hogy legalább a támogatásokat fel tudjuk venni, ne saját magunk finanszírozzuk.

A Maugli Kupa egy zseniális kezdeményezés.

Cívishír: A Maugli Kupáról sokan hallottak, ezen kívül melyek a legnépszerűbb rendezvényeik?
Buzás Lajos: Még a kezdet kezdetén kitaláltuk, hogy a BAGE karácsonyon teljesüljenek az álmok. Egy-két kívánsággal kezdtük, legutóbb pedig már 52 gyereknek sikerült a karácsonyi álmát valóra váltani úgy, hogy bevontam a vállalkozó barátaimat. A szülők nélkülöznek, örülnek, ha étel kerül az asztalra, ajándékra már nem futja. Volt, aki babát szeretett volna, biciklit vagy telefont. Olyan budapesti cég is adakozott, aki egy állófogadáson hallott rólunk. Remek ötletnek tartotta a kezdeményezést, 2018-ban öt felajánlást is küldött. A legmeghatóbb az volt, amikor egy 9 éves kisfiú csak egy fenyőfát szeretett volna díszekkel, mert nekik arra egyszer sem futotta. Nem lehet szavakba önteni azt az érzést, ami akkor fogott el, mikor átvette az ajándékát. Folyamatosan kutatjuk a támogatókat, figyeljük a pályázatokat, szeretnénk minél több programot megvalósítani, de pénz nélkül álmodozni nem célravezető. Egy jó program és egy jó egyesület csak akkor tud szárnyalni, ha tud miből programokat csinálni, ebben Debrecen városa sokat segít. A Maugli Kupát újra megszerveznénk, de ezúttal másképp: legalább kétnapos, országos torna a cél úgy, hogy a világkupa érzését tudjuk visszaadni a fiataloknak szalonnasütéssel, tábortűzzel megspékelve. Tervezünk ismét csokigyűjtést, mely rengeteg gyereknek és családnak okoz örömet. A program összehozza a debrecenieket és nagyon sok támogatót meg tudunk szólítani vele. 2018-ban megpróbálták az akciónkat utánozni, de nem jártak sikerrel. Mi már 7 éve csináljuk. Állami gondozott fiatalokkal közösen találtuk ki az ötletet, hogy gyűjtsünk náluk nélkülözőbb gyerekeknek, tegyük szebbé az ünnepnapokat. Hatalmas probléma azonban, hogy az emberek csak november-decemberben szeretnek adakozni; akkor találják meg a szegény, árva gyermekeket. Ellenben mi, az egyesület tagjai 24 órás szolgálatban vagyunk az év minden napján.

Cívishír: Figyelnek a tehetségekre?
Buzás Lajos: Van most egy nagyon ügyes focistapalánta; az édesanyjával anyaotthonban élnek, korábban az anyuka is állami gondozott volt. Az apa rengeteget verte őket, így elbújtak előle. Az egyik debreceni cég 400 ezer forintot ajánlott fel a kis Kevinnek, hogy a tanuláshoz, sporthoz szükséges kiadásait fizetni tudják. Korábban, mikor meccsük volt, az utazást sem tudták kifizetni, pedig az egyik legígéretesebb tehetség a csapatban. Az edzője olykor vállalta a költségeket, de értelemszerűen ezt nem lehet mindig megoldani, ám a támogatónak köszönhetően tudnak felszerelést venni, melyet a gyerek úgy hálál meg, hogy az iskolában szinte mindenből ötös tanuló.

A DEAC-osok (és szurkolóik is) rendszeresen adakoznak.

Cívishír: Az utánkövetés megoldhatná az elkallódás problémáját?
Buzás Lajos: Igen. Ha nekem azt mondaná egy támogató, tessék, itt van 100 millió forint, oldd meg ezt a problémát, vagy legalábbis enyhíts rajta, akkor lenne rá ötletem. Régi álmom, egy „félutas ház” létrehozása, ahol a rendszerből kikerült gyerekek elkezdhetnék a „nagybetűs” életüket. Ha ez esetleg megvalósulna, akkor két évet adnék a talpra állásra, megerősödésre. Egy évvel meg lehetne hosszabbítani ezt az időt, ha beiratkozott iskolába, tanfolyamra, mely elvégzése nagyban befolyásolja az életét. A bekerülés kritériuma lenne, hogy nincs alkohol, drog, fizetni kellene valamennyit a rezsibe, hogy tudja, mi a számla, plusz kötelező elő takarékosság működne. Két-három év múlva leülnénk, megnéznénk, mik a tervek, mennyi pénzt sikerült félretenni, mit lehet ezzel kezdeni. Ez hatalmas segítség lett volna nekünk is. Nézzük csak az albérletárakat: egy panellakás legalább 80 ezer forint, plusz rezsi, a kaucióról nem is beszélve. Nem jó, ha azokhoz a szülőkhöz kerülnek vissza, akiktől elvették, vagy akik beadták. Jöjjön be ebbe a házba, onnan járjon dolgozni, tanulni. Vannak ilyen házak - drogosoknak. Nem értem a koncepciót: miért különb a drogos, mint az intézetis? Azt mondják, az beteg. Én erre csak azt tudom felelni, az állami gondozott is beteg, csak ő lelki beteg. Plusz, benne van a (régebbi) nevében, hogy állami gondozott. A drogosban nincs, mégis sok támogatást kapnak, csak Debrecenben a második ilyen házat adták át, az intézetiseknek még egy sincs. Nem azt mondom, hogy rajtuk nem kell segíteni, de az állami gondozásban felnövő gyerekeknek is kellene hasonló segítség.

Cívishír: A gyerekek hány százaléka végzi hajléktalanként?
Buzás Lajos: Tartjuk a kapcsolatot a Refomixszel, az a rendszer is nagyon jól működik Debrecenben. Néha úgy kerülnek ki a nagyvilágba, hogy semmijük sincs, még igazolványuk sem. Ha lemond róla a szülő, akkor lakcíme sincs, az intézetből azonnal kijelentik, ahogy kilép a kapun. Mivel nincs állandó lakcíme, nem tud hivatali ügyeket intézni, ez is a vesszőparipánk. Nem tudjuk elmagyarázni a hivatalokban, hogy ez ellen tenni kellene valamit, mert ezzel is csak egyre inkább perifériára kerülnek az állami gondozottak, immáron felnőttként. Volt olyan ötletünk, csináljunk egy külön postaládát valamelyik hivatalban, mert ha nincs állandó lakcímük, nem tudnak munkát keresni, elkezdeni az életet és még sorolhatnám. Mostohagyerekei a rendszernek ezek a fiatalok.

Több száz állami gondozott gyermek ülhetett fel az óriáskerékre év elején.

Cívishír: A fiatal lányok sokszor az út szélére kerülnek.
Buzás Lajos: Nagyon sok szép állami gondozott lány van, akiket később prostitúcióra kényszerítenek vagy emberkereskedelem áldozatai lesznek. Ezeket lasszóval fogják a stricik. Tudják, mikor jönnek ki, akkor megjelenik nagy autóval egy helyes, félvér cigány srác, vastag bukszával. A kislány egy óra múlva már olyan szerelmes, hogy nem lát, nem hall. Három nap után azt mondja neki, álljon ki a 4-esre, és megteszi, mert elhiszi, szeretik. Szoktam a Nagyerdő felé autózni, látom, a kiesőbb részeken ott állnak a volt állami gondozottak. Akár terhesen is. Sose örül neki a párom, de meg szoktam állni és megkérdezem, miért van ott, miért állt ki. Az a válasz, hogy másképp nem tud megélni, nincs pénze, vagy a stricije kirakta. Később elveszik tőle a gyereket, az visszakerül a rendszerbe, ő meg tovább folytatja az ősi szakmát és így tovább...

Cívishír: Példakép lett a megyében?
Buzás Lajos: Többen mondták, az én példámat látva iratkoztak be valamilyen tanfolyamra, iskolába. Ha én el tudom végezni, akkor ők is, és mérhetetlenül büszke vagyok rájuk. Egy hölgy most fog végezni a jogon; tudtam neki segíteni, hogy a bojtárkodással se legyen gond. Én jelenleg is tanulok Nagyváradon, ha a második diplomámat kézhez kapom, akkor szociális munkás végzettségem is lesz. Tudom, hallom, pletykálnak rólam a városban, hogy el vagyok szállva. Olyanok alkotnak véleményt, akikkel soha nem találkoztam, és ez zavar, mert nem ilyen vagyok. Mikor hallom ezeket, a szemöldököm fent van a hajamon, pedig az alig van. Nehéz úgy dolgozni, hogy becsületes vagy, és ezt kétségbe vonják az irigy emberek. Jobban elfogadja a zacis, amit én mondok neki, mint egy „kívülálló”. Sokszor mondták a gyerekek, csibész nézésem van, egyszer sem tudtak átverni. A pszichológust sikerült. Mindig meg kell nekik mondani a frankót, nem kell „ködölni”. Le kell menni a szintjükre, mert valljuk be, csúnyán beszélnek, csúnyán gondolkodnak, és van, aki sajnos csak a kemény szavakból ért. Ezért van szükség határozott és jó nevelőkre.

Cívishír: Családban élt valaha, vagy csak az intézet falai között?
Buzás Lajos: A Nők Lapjában megjelent egy cikk a 70-es évek közepén: Szülőre várva volt a címe. Szerepelt a fotón 30 gyerek, köztük én is. Jelentkezett egy házaspár, hogy ki szeretnének venni, így hozzájuk jártam hétvégenként, de nem volt jó. Az asszony nagyon szeretett, én is szerettem őt, de a férje borzalmas ember volt, folyamatosan vert. Azért akartak nevelőszülők lenni, mert nekik nem lehetett sajátjuk. Magukhoz akartak venni végleg, de a papírmunka lassan haladt, vagy jogi viták voltak, már nem emlékszem. Másfél-két évig jártam hozzájuk, előre tudtam, hogy mi lesz a menet. Amikor a nő nem látta, a férfi rajtam vezette le minden feszültségét. A verést még el is viseltem volna, de ők valójában lányt szerettek volna, így lánykacipőt adtak rám. Többször elmondtam, én fiú vagyok. A gyermekotthonban aztán eldugtam a cipőt az ágyneműtartóba, mikor megtalálták a nevelők, nem hitték el, hogy ezt a nevelőszülőktől kaptam. Azt hitték, hazudok, így ők is megvertek. Nemrég felkerestem a házat, ahol ez a házaspár élt. Kiderült, az asszony már nem él, a férfival tudtam beszélni. Kérdeztem, emlékszik-e rám, mondta, megismer. Elmondtam, milyen borzalmas dolgot tett velem, agyonvert minden hétvégén. Zavarban volt. Annyit mondott rá: tudom, nagyon sajnálom. Majd hozzátette, hozzá bármikor mehetek. Gondoltam magamban, ide sose! Meg akartam nézni, élnek-e még, kíváncsi voltam rá, de megpróbálom lezárni.

Cívishír: Az állami gondozottak megköszönik a segítségét?
Buzás Lajos: Előfordul, hogy meghívnak magukhoz egy kávéra, ebédre. Ilyenkor is azt látom, javítani kellene a rendszeren. A kollégiumban, otthonban megtanulnak egy jó mintát, majd az eredeti környezetben ez fokozatosan leépül. Volt olyan, az ebédnél az egykori intézetis elővette a kést meg a villát, az apja ránézett, kérdezte, mit csinál, s máris jött a pofon. Én meg néztem, akkor most tegyem le az evőeszközt? A gyereknek nem tudom megmagyarázni, hogy nem erre van szüksége, mint mondtam, ragaszkodnak a vér szerinti szüleikhez. A legnagyobb elismerést maguktól az állami gondozott gyerekektől kaptam: szavazni lehetett, kit tartanak az év emberének, ki az igazi segítőjük, és még a budapestiek is rám szavaztak. Hihetetlenül jól esett, hogy a fiatalok bíznak bennem, elismerik azt, amit értük teszek. Korábban voltam Az Év Önkéntese és megkaptam a Vészkijárat-díjat is.

Buzás Lajos a gyerekeire a legbüszkébb.

Cívishír: Ha soha nem kapott szeretet, hogyan tudja átadni?
Buzás Lajos: Belülről jön, így vagyunk teremtve. A feleségem szokta mondani, ha megpuszil, megölel, akkor néha érzi, van bennem egy kis távolság. Olyan, mintha tüske lenne körülöttem. Egyfajta védekező-mechanizmus alakul ki az évek során, de ha ezeket a gátakat valaki ledönti, örök barátságot kap. Aki állami gondozottal foglalkozik, hatalmas értéket kap, hiszen ő jobban fog hozzá ragaszkodni, mint bárki más. Legyen az bármilyen rövid kapcsolat, tűzbe teszi érte a kezét. Mert ők elfogadnak, valóban az emberre figyelnek. Ha egy állami gondozott a barátod, a társad, akkor olyan érzéseket kapsz, ami ritka a mai világban.

Fogarasi Renáta

Galéria

Debrecenállami gondozottBAGEBuzás Lajos

Szóljon hozzá!

Hirdetés

.