Hirdetés

Szeverényi Péter: A nők okosabbak, ügyesebbek, jobban csinálják a dolgokat

civishir.hu

2019.02.07. 20:04

Szeverényi Péter: A nők okosabbak, ügyesebbek, jobban csinálják a dolgokat
Szeverényi Péter a feleségével, Fazekas Katalin gyermekortopédussal és két unokájukkal; háttérben a fiuk és a menyük (Fotók: Cívishír, Debreceni Egyetem)

A szülész-nőgyógyász szerint sok nő ma sincs tisztában a testében-lelkében lejátszódó változásokkal és ebben szerepe van a generációk eltávolodásának.

Hirdetés

Hirdetés

Negyvennégy év alatt körülbelül 3800 gyermeket segített a világra Szeverényi Péter szülész-nőgyógyász a debreceni női klinikán. A kollégáival már a 80-as évektől nagy erőket mozgósított azért, hogy a szülés a férfiak számára ne tabuktól övezett ismeretlen maradjon, az anyák és a babák között pedig létrejöhessenek a korai kötődés alapvető, de a magyar orvosvezetők által akkor még elutasított feltételei. A már nyugdíjba vonult szakemberrel 70. születésnapja alkalmából beszélgettünk.

Cívishír: Hogyan lesz egy fiatalemberből szülész-nőgyógyász?
Szeverényi Péter: Hajdúböszörményben születtem egy tanító és egy állatorvos fiaként 1949 januárjában. Édesanyám a bátyámon és rajtam kívül egy harmadik gyermeknek is életet adott, még a háború utolsó időszakában, ám ő koraszülöttként csak néhány napot élt. Ez biztosan lényeges esemény lehetett, elsősorban a szüleim életében. Onnan is gondolom, hogy családi titok maradt, mi is csak sokkal később, szinte felnőttként szereztünk erről tudomást. Az én születésem után egy évvel Komádiba költöztünk. Édesapám nagyon szerette a hivatását, s állatorvos gyerekének lenni faluhelyen kiváltságos helyzet, akármerre jártunk, rövid úton a szüleink tudomására jutott. Apám igazi „ólba, istállóba mászó” állatorvos volt, aki az egyszerű emberek között érezte jól magát, a házunkban volt rendelő, így oda is gyakran hoztak állatokat. Engem érdekeltek ezek az esetek, sokszor figyeltem, ahogy dolgozik.
A testvérem és én minél zökkenőmentesebb továbbtanulása érdekében 1962-ben Debrecenbe költöztünk. A Kossuth-gimnáziumban töltött évek során a biológia vonzott a legjobban, érdekelt az ember működése, nem volt kérdés a pályaválasztás. A másoknak való segítés szintén motivált. De például egy diákszerelem is: a lánnyal egy NDK-s cserekirándulás során ismerkedtem meg, orvosnak készült és amikor elkezdte az egyetemi tanulmányait Berlinben, még az a gondolat is felvetődött bennem, hogy oda jelentkezzem. Végül maradtam Debrecenben, s első nekifutásra felvettek az orvosegyetemre. Akkoriban egy éppen csak kibontakozó tudomány, a genetika volt az, ami különösen érdekelt. De amikor negyedéven elkezdtünk szülészetet hallgatni, én már céltudatosan oda készültem, már a várandósság időszaka, a szülés kötött le.
1973-ban diplomáztam, majd sikerrel pályáztam egy szülészeti klinikai állásra. Különleges időszak volt, az abortusztörvény szigorítása miatt 1975-ben csak a mi klinikánkon csaknem 4 ezer gyermek született, naponta 12-15 szülés zajlott, ezt a számot azóta sem értük el. Mivel az orvosok száma kevesebb volt a mainál, egy-egy szülőszobai ügyeletben akadt munka bőségesen… 1977-ben szakvizsgáztam szülészet-nőgyógyászatból, majd vettem egy nagy levegőt, és a következő évben beiratkoztam pszichológiára.

Cívishír: Akkoriban elég szokatlan párosítás lehetett.
Szeverényi Péter: Szülészként egyszerre több inger ért, amit felkeltette az ez irányú érdeklődésemet. Így például a szülési fájdalom, amihez bizonyos fokig hozzá kell szokni, de kívül maradni nem lehet. Keveset tudtunk a szülési fájdalom mechanizmusáról, annak anatómiai-élettani feltételrendszeréről, a nem gyógyszeres csillapítás lehetőségeiről. Egyébként még a legutóbbi időkben is megdöbbentett, mennyire kevés jó választ kaptam a szakorvosjelöltektől, amikor megkérdeztem tőlük, miért fáj a szülés a nőnek… Sajnos nem is mindenkit érdekel. Nem gondolnak rá, miként tudnák könnyíteni egy vajúdó dolgát. A pszichológiai érdeklődésemet tovább táplálta, hogy a nővédelmi tanácsadóban helyettesítve sokszor jöttek hozzánk szexuális problémákkal, amit megint csak alig-alig oktattak az egyetemen. Lampé László klinikaigazgató támogatott ebben a törekvésemben és azt is elhatároztuk, hogy próbálkozzam meg egy szülésre való felkészítési program megvalósításával. Nem sokkal később vetődött fel, hogy ezt kössük össze a szülőszoba közeli hozzátartozók előtti megnyitásával. Közben Ádám Borbála és Kovács Judit neonatológusaink az újszülött- és gyermekágyas osztályon szerettek volna változtatásokat elérni. Az ő munkájuk beteljesedése volt a „bababarát kórház” cím 1992-es elnyerése Európában elsőként. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy az egészséges anyákat és újszülöttjeiket nem választották el egymástól, a gyermek azonnal emlőre kerülhetett, létrejöhetett a korai kötődés szempontjából alapvetően fontos bőr-bőr kontaktus. 

Cívishír: Addig teljesen kizárt volt, hogy legalább az apa jelen legyen a szülésnél?
Szeverényi Péter: A szülőszobai traktus egyszerűen be volt zárva, a klinikai dolgozók sem mehettek be, civilek pláne. Ha nem voltunk beosztva, nekünk is azt mondták, hogy semmi keresnivalónk ott. 

Cívishír: De azért ön csak jelen lehetett a saját gyermekei születésénél, nem? 
Szeverényi Péter: A fiam és a lányom a 70-es években született. A fiamat én is csak akkor láthattam először, amikor már lezajlott a szülés és beengedtek. A lányom esetében csak a szerencsén múlt: ügyeletesként éppen be voltam osztva a szülőszobára, amikor a feleségemnél megindultak a fájások. Bár a szülést nem én vezettem, jelen lehettem. Ma is előttem vannak a lányom világra jövetelét követő legelső pillanatok.

Szép emlékek mellett traumák

– Egy kedves pszichológus kollégám, a négygyermekes Forgács Attiláék ikerpárt vártak. Miként ránk, úgy rájuk is nagy hatást gyakorolt Frédérick Leboyer könyve, A gyöngéd születés és az abból készült film – válaszolta, amikor egy emlékezetes szülés felidézésre kértük. – Ne egy műtőlámpa fényébe, ne hangzavarba érkezzen az újszülött, hanem félhomályos csöndbe, melegbe, erről szólt az alkotás. A filmbeli gyermek megszületésekor nincs zaj, csak a nyugodt, finom szuszogását lehet hallani, ezt a semmi máshoz nem fogható harmóniát. Megpróbáltuk megvalósítani Attiláékkal a látottakat, a siker jegyében vettünk egy rózsaszín kádat, abba kerültek az ikrek a megszületésük után. Egészen úgy történt minden, ahogy a filmben. De rossz emlékeim is vannak… a hetvenes években még nem segítette a szülészek munkáját annyi gép, így ultrahang sem. Ez szörnyű eseményekhez vezetett, például egy nyitott hasfallal világra jött újszülöttnél azt sem tudtam, hová kapjak, hiszen nem volt, ami tartsa a belszerveket. Miként a rekeszizom hiányát sem tudtuk előre jelezni. Hiába született meg a baba komplikációmentesen, idekint percek alatt a szemünk láttára meghalt, hiszen a bélrendszere felemelkedett a mellkasába, összenyomva a szívét. Hogy traumatizálta ez az orvosokat? De még mennyire – jegyezte meg csöndesen.

Cívishír: A szakmán belül mennyire számított eretnekségnek az a gyakorlat, amibe Debrecenben a kollégáival belekezdtek?
Szeverényi Péter: Egy 1985-ös WHO-ajánlás már arról szólt, hogy a vajúdónak nem szükséges folyamatosan ágyban feküdni, miközben nálunk továbbra is fektették őket. A kötelező beöntést az evés-ivás tilalmával együtt a megegyezés körébe utalták a szeméremszőrzet leborotválásával együtt. A WHO ajánlása a gátmetszésekről is úgy szólt, az csak a feltétlen szükséges esetekben történjen meg. Ezt az ajánlást a Magyar Nőorvos Társaság akkori vezetősége nem fogadta el, a szaklapban meg is jelent az elutasító állásfoglalás. Ez nehezen volt elfogadható, ráadásul tudni lehetett, hogy a nyugati országokban már sokkal humánusabb gyakorlatot követnek. Sőt, igazából a magyarországi helyzet is túlhaladta ezt, hiszen Debrecenben 1984-ben kinyitottuk a szülőszoba ajtaját, a MÁV Kórházban pedig már 1982-ben beengedtek hozzátartozókat. Eleinte mindenki a gyulladásoktól, a fertőzésektől félt, de Lampé László a különböző állásfoglalások ellenére „tartotta a hátát”. Ha ő nincs, nem indul el a folyamat, persze az is kellett, hogy külön tanfolyamot írjunk elő és szervezzünk meg a közös szülés feltételeként. Az igény gyorsan nőtt, ma pedig már a vajúdók több mint 80 százaléka hozzátartozóval érkezik, általában a párjukkal, ritkábban az édesanyjukkal, testvérükkel.

Cívishír: Gondolom, látott már akkor jól működő külföldi példát.
Szeverényi Péter: Nagyon mély benyomást tett rám, amit egy bécsi magánszülészeti intézményben tapasztaltam és később az NSZK-ban is gyűjtöttem ismereteket jó mintákról. Egészen másként érezték magukat az anyák és az újszülöttek is, mint nálunk, ahol még fertőtlenítővel mosták le az emlőt a szoptatás előtt, a gyereket csak 3 óránként engedték az édesanyjukhoz és tilos volt őket kibontani a pólyából…

Cívishír: És itt, Debrecenben a nőklinikán belül mindenki örült a változásnak?
Szeverényi Péter: Vegyes fogadtatásra lelt. Nyilván akadtak, akik kezdetben idegenkedtek az apák jelenlététől, nem tudtak mit kezdeni velük. Emiatt előfordult, hogy a szülés során a férfiak mégis körön kívülre kerültek. De inkább az olyan külső tényezők voltak zavaróak, mint például, hogy akkoriban egyetlen egyszemélyes szülőszoba volt e célra. A többi csak sima, függönnyel elválasztott box. 

Cívishír: Van szerepe annak, hogy férfi vagy nő a nőgyógyász? 
Szeverényi Péter: Biztosan. Pszichológiai és szociológiai vizsgálatok szerint annál fontosabbá válik az orvos neme, minél intimebb helyzetbe kerülünk vele. Így a belgyógyász, a pszichiáter, a pszichológus, vagy éppen a nőgyógyász esetében már tényleg számít. A fiatalabbakra és az idősebbekre egyaránt igaz, hogy gyakrabban választanak korban hozzájuk illő orvost. De míg a fiatalabbak gyakrabban női orvost, addig az idősebbek férfit. A női nőgyógyászok presztízse emelkedik, s bár ez egy hagyományosan férfiak által irányított terület, a helyzet változóban van. 

Cívishír: A privát életében ki játszanak meghatározóbb szerepet, a nők vagy a férfiak?
Szeverényi Péter: Jó pályát választottam, amiben benne van az is, hogy a nőkkel szívesebben foglalkozom. A legjobb barátom urológus, de egy férfi osztályon kevésbé dolgoznék örömmel. Ez így van a magánéletemben is, ahogy öregszem, egyre inkább az fogalmazódik meg bennem, hogy a nők okosabbak, ügyesebbek, jobban csinálják a dolgokat.

Cívishír: A mai nők lazábban fogják fel a babavárást, a szülést?
Szeverényi Péter: Szerintem nagyon sok nő még mindig nem rendelkezik elég ismerettel arról, hogy mi történik a testében a várandósság, a szülés ideje alatt. Hiányzik a generációk által egymásnak közvetített tapasztalat, élmény is. Gyakran érzem, hogy nincsenek jól felkészülve a szülésre, ahol a viselkedést inkább az érzelmek, semmit a racionális gondolkodás határozza meg. Ilyen negatív érzelem az ismeretlentől való félelem. Ennek csökkentésére minél több ismeretet közvetítünk a várandós felé, hogy lássa mi vár rá. Ha választ egy orvost, egy szülésznőt vagy egy dúlát, akik biztosan ott lesznek vele a szülésnél, akikkel meg tudja beszélni a részleteket, csökkenthető a feszültség. Ha egyedül, hozzátartozó nélkül szül és csupa idegennel találkozik, az nyilvánvalóan stresszeli fogja, félelmet kelt benne.

Cívishír: De a rengeteg rendelkezésre álló információ vagy a hozzátartozó jelenléte a szülésnél nem éppen a korábbi lelki görcsök egy részének elengedését jelenti?
Szeverényi Péter: Hogyne, ez tagadhatatlan. A szülés már nem az a misztikus, tabuktól övezett ismeretlen, elég csak böngészni a You Tube-on. Ahogy a hozzátartozó legfőbb feladata érzelmi támaszt nyújtani biztatással, simogatással, bátorítással. Vannak, akik ezt remekül csinálják és persze olyan is előfordul, amikor a vajúdó segít a párjának végigcsinálni a szülést… Nekem ritkán volt problémám hozzátartozóval. Mondják, hogy „a férfi elájul”. Néha előfordul, de akkor mi van? Semmi. Magához tér és kész. Viszont a személyzetnek fontos vele is foglalkozni, mert csak úgy képes aktív szerepet vállalni, ha ne szorul ki a szülés folyamatából. Időnként felmerül, hogy „a férfi megundorodik a párjától”. Nos, szerintem ilyesmi csak akkor fordulhat elő, ha a szülés előtt nem valódi közös döntést hoztak az apa jelenlétéről. 

Cívishír: Nem érzi úgy, hogy a nők indokolatlanul nagy arányban félnek ettől?
Szeverényi Péter: Egy átlagos együttszülő szituációban a férfi a párja fejénél van. Vannak azért férfiak, akik szeretnek a párjuk lábainál lenni, hogy e mögött mi lappang, azt érdemes végiggondolni. Az orvosnak oda kell figyelnie erre. A gyermek születése tehát a másik oldalról is jól követhető, akár az újszülött feje is megtapintható. A világra jött gyermek tapintata, illata rendkívüli, semmi máshoz nem hasonítható élmény.

Cívishír: Sok anyát is kismamát fáraszt is egyben, hogy a hozzátartozók révén nagy a jövés-menés.
Szeverényi Péter: A reggeltől estig tartó folyamatos látogatásról én azt gondolom, nem biztos, hogy jó. Ha viszont korlátoztuk a látogatási időt, azt a hozzátartozók, de időnként maguk a gyermekágyasok is rossz néven vették. Másrészt viszont az állandó készenlét természetesen idegileg is kifárasztja a hölgyeket, esetenként éppen ez a gyermekágyi lehangoltság egyik kiváltó oka. Szintén nehéz megértetni, hogy elég, ha tényleg csak a legközelebbi hozzátartozók mennek be néhány percre.

Cívishír: Sokak szerint a túl gyakori császármetszés és megindított szülés hátterében anyagi érdekeltség áll, mit szól, amikor ezt hallja?
Szeverényi Péter: A császármetszés emelkedő, magas előfordulása orvosi szempontból sem kedvező, bizonyos szint után nem csökkenti a szövődmények gyakoriságát. A hazai császármetszések aránya éppen abban a csoportban a legmagasabb, amelyben a legalacsonyabbnak kellene lennie (első szülés, a baba normális fejvégi fekvésű, előrelátható szülési szövődmény nincs). Ennek a magyarázata az, hogy ők választják leggyakrabban a szülésmegindítást, illetve egyes orvosok minimalizálni szeretnék a kockázatokat. Ez utóbbi félelem az elszaporodó műhibaperekből ered, az orvos az első picit is „gyanús” jelre császármetszést csinál. Márpedig ebben a kérdésben a tapasztalat, a türelem, a vérmérséklet főszerepet játszik. Világszerte vannak törekvések a császármetszések csökkentésére, amit sok orvos a magáévá tesz, ugyanakkor más intézményeket egyáltalán nem érdekel: Olaszországban, Brazíliában 80 százalék körüli a császármetszések aránya a magyarországi közel 40 százalékhoz képest.

Hobbikra annyira nem jutott idő…

Szeverény Péter – egyetemi docensként – másfél évvel ezelőtt vonult vissza az aktív munkától. Különösebb hobbija nincs, de a sport mindig is része volt az életének. Így fiatalkorában kézilabdázott, utána edzőterembe járt, ma a feleségével hetente többször szívesen tesznek hosszabb erdei sétákat (nordic walking). Mint mondta, szabadidejében szívesen olvas, amennyire a szeme bírja, és a sporteseményeket is előszeretettel követi a televízióban, a dán-német rendezésű férfi kézilabda világbajnokságon a magyarok összes meccsét nézte. De a legfontosabb, hogy gyakran látják az unokáikat, akik számos feladatot adnak neki és párjának. Fia régész, lánya – édesanyja nyomdokain – gyermekortopédus.

Cívishír: Mi a  véleménye az ambuláns szülésről és az otthonszülésről?
Szeverényi Péter: Az ambuláns szülés esetében, ha az anya és a gyermek egészséges, a szülés után 6 órával hazamehetnek. A saját gyakorlatomban is előfordult, a legtöbbször külföldi betegek kérték. Működtethető, de rutinszerűen, mindenkire vonatkoztatva biztosan nem! A szülést követően több anyát és gyermeket haza lehetne engedni az egészségi állapotuk alapján, ezért én valamivel nagyobb körben is tudnám támogatni, mint ahogy alkalmazzuk. Az otthonszülés ennél jóval nehezebb kérdés, s idehaza az elmúlt évek eseményei megnehezítették a valós megítélést. A magyarországi szülések körülbelül 1 százaléka otthonszülés, és vannak olyan párok, akik ennek a feltételeit képesek jól megteremteni. A lehetőség biztosított, magam is találkoztam ilyen anyával, nem volt problémájuk.  S volt olyan is, aki otthonszülésre készült, de aztán olyan gyorsan peregtek az események, hogy a klinikán zajlott le az esemény. Megpróbáltunk olyan békés körülményeket biztosítani, amilyeneket csak lehetett.

Cívishír: A családja hogyan viselte, ha éjszaka megcsörrent a telefon és mennie kellett?
Szeverényi Péter: Elvétve fordult elő, hogy ne tudtam volna jelen lenni egy szülésnél. S mivel éjszaka és vasárnap is mentem, ha szükséges volt, ez olykor kiváltott egy kis családi visszhangot. Ezzel együtt a családom rendkívül elfogadóan viszonyult ehhez az életmódhoz. A családnak tudomásul kellett venni ezeket a körülményeket, ugyanakkor a feleségem is orvos, gyermekortopédus, aki kezdettől fogva alkalmazkodott ehhez és később is megértő volt. Akkor is, ha éppen a családi ebédről kellett távoznom egy nagyerdei étteremből.

Ratalics László

CívishírDebreceninterjúszülészetSzeverényi Péter

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Hirdetés

.