Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Romantikus regényíró született a menedzserben

| 2019. 02. 18. | 18:15:00
Az ember azt adja vissza, amit kap, vallja az immár harmadik könyvével jelentkező debreceni Papp Csilla.
Romantikus regényíró született a menedzserben
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Januárban megjelent harmadik, Szerelem újraírva című romantikus regénye, televíziót, hírportált, rendezvényszervező céget igazgat. És nagyon készül a márciusi debreceni TEDx-előadására, amellyel éppen vezetői és írói énje keresztmetszetén át motiválná hallgatóságát. Papp Csilla mindenekelőtt kétgyermekes anya és feleség. Azonban az épületvasalástól, a milliárdos nagyberuházásoktól a híradók világáig sok olyan tapasztalással kellett találkoznia, amire előtte álmában sem gondolt. 

Cívishír: Körülbelül tíz éve, hogy először beszéltünk, akkor Debrecen egyik nagyvállalkozója mellett dolgozott. Nem tűnt nagyon komfortos pozíciónak egy fiatal nő szemszögéből, tévednék?
Papp Csilla: Éppen akkor költöztem vissza, ugyanis a páromnak – aki azóta a férjem – esze ágában sem volt Budapesten élni. Korábban semmilyen jel nem mutatott arra, hogy egy építőipari cégcsoportnál helyezkedek el, az ingatlanfejlesztésnél sokkal jobban érdekelt a HR menedzsment, vagy akár a rendezvényszervezés. Nem hiszek a véletlenekben, biztosan oka van, hogy így történt. Együtt fejlődtünk a céggel, én pedig végigjártam a ranglétrát. Folyamatosan kaptam a feladatokat, amikor megugrottam az adott követelményeket, jöttek az újabb kihívások. Nemcsak a tárgyalási technikákról, cégvezetési metodikáról, hanem az élethez való hozzáállásról is sokat tanultam. 

Cívishír: Nem dózerolták le a mindig mindent jobban tudó férfiak?
Papp Csilla: Úgy ültem le a megbeszélésekre, hogy nőként semmivel sem vagyok kevesebb náluk. Ha voltak is kellemetlen perceim, tudtam kezelni öniróniával. Hiszen gépészeti, villamosipari, építészeti területen nagy presztízzsel bíró tervezőkkel kellett együttműködni. Az embernek tudatában kell lennie, hogy szakmailag miként helyezze el magát hozzájuk képest. Nem okozott nehézséget.

Cívishír: Az önirónia, vagyis a humor otthonról jött?
Papp Csilla: Onnan inkább a család egységébe vetett hitet és a tisztességet hoztam. Apukámnál tisztességesebb embert nem nagyon tudnék mondani. Soha nem politizált, annál inkább érdekelte az, hogy a feladatát becsülettel elvégezze. Ha társadalmi munkára hívták, szombatonként szépen felöltözött és ment. Tőle kaptam azt, hogy az ember magával foglalkozzon, azt csinálja, amivel azonosulni tud. Ő gépészként majd darukezelőként dolgozott az építőiparban.  

Cívishír: Így már nem is annyira meglepő, hogy részt vett a Fórum megépítésében.
Papp Csilla: A kettőnek egymáshoz nem sok köze van, hisz én egészen más területen szereztem diplomát, és dolgoztam, de nincsenek véletlenek… Szoktam is mondani, hogy a Fórum az első gyermekem… Az én feladataimat főleg az engedélyeztetések tették ki. Harmincnál több ilyen procedúrát kellett bonyolítani, volt közte telekalakítási eljárástól kezdve elvi építési engedélyen át környezetvédelmi hatástanulmányig minden. Hogy ne süljek fel a tárgyalóasztal mellett, akkor is bele kellett ásnom magamat e témákba, ha távol estek tőlem. De az a típus vagyok, aki „beleáll” az ilyesmikbe. Addig persze semmit nem tudtam az épületek bevasalásáról, vagy a cölöpalapozásról. Emlékszem azokra az időkre, amikor gumicsizmában jártam az építési területet, tényleg minden négyzetcentimétert követtem a tervlaptól a megvalósulásig. Amikor a nyitáskor szembesültem a vásárló emberek tömegével, akkor éreztem rá, micsoda nagy dolog ez. Ma napi 22-25 ezer ember fordul meg az üzletközpontban, melyeket látogatószámlálókkal mérünk a bejáratoknál.

Cívishír: A cölöpalapozáshoz visszatérve, ennyire kíváncsi természet?
Papp Csilla: Széles az érdeklődésem és ha valamilyen téma megtalál, szeretek minél többet megtudni róla. Ez a gyerekneveléssel is így volt, a lehető legtöbb információt összegyűjtöttem azért, hogy jól csináljam, a Suttogó-módszertől kezdve a kicsijüket magukra kötő afrikai asszonyokon át a mai európai trendekig. „Ide nekem a világot” típusú ember vagyok, mindenről tudni akarok, mindenre szeretnék rálátni, sokszor meg is oldani a problémákat. Amit nyilván nem mindig tudok. 

Cívishír: És az ösztönei?
Papp Csilla: Megvan az anyai ösztön, de azért alakított is rajta az élet. Ebben az információs zajban szerintem sok nő küzd az elbizonytalanodással. Egyre nehezebb visszatalálni az anyai ösztönhöz, hiszen ha beütöd a keresőbe, hogy fáj a gyerek torka, lexikonnyi adat zúdul rád. Ez akarva-akaratlan befolyásol.

Cívishír: Ebben a megzavarodásban a generációk eltávolodása is benne lehet, régebben egy anya, egy nagymama sokszor használhatóbb választ adott, mint az internet.  
Papp Csilla: Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy a gyermekeim születésekor anyukám tudott segíteni és nagyon sokat tanultam tőle. Három testvéremmel nőttem fel és én is nagy családot szerettem volna. De megálltunk két gyermeknél, mert nem mindig úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt fiatalon eltervezzük.  

Cívishír: Felépült a Fórum, majd az Alföld Televízió élén láthattuk viszont.
Papp Csilla: A Fórumot követően anya lettem, majd a visszatérésemkor új feladatkört kaptam, ez volt az Alföld tévé újra koncepcionálása. Miközben a legtöbben főleg költségcsökkentésben gondolkodnának, én a bővítést képviseltem. Így kezdtünk hírportált üzemeltetni és rendezvényszervező ágazatot felépíteni. A Fórum rendezvényszervezői feladatai közül kiszerveztünk néhányat. Utóbbi olyan szépen kinőtte magát, hogy más partnereknek is dolgozunk. A legnagyobb vállalás a divatbemutatók megszervezése volt, hisz ez is egy speciális terület. Amikor belevágtunk, az volt a koncepcióm,  hogy megtaláljam a legjobb embereket a megfelelő pozíciókra, ez itt is így működött. Nyilván nem én akartam kiválasztani a modellek ruháit. Szóval terveztünk, racionalizáltuk és megvalósítottunk.

Cívishír: Általában véve is ez a rendszerszemlélet jellemzi?
Papp Csilla: Teljesen. Korábban egy vezetői kompetenciákat mérő tesztsorozat eredményei is azt mutatták, hogy a rendszerszemlélet, a stratégiai gondolkodás és a logikai készségeim az erősek,  amik általában férfi vezetői sajátosságai.

Cívishír: Dolgozni férfiakkal vagy nőkkel szeret jobban?
Papp Csilla: Férfiakkal. Holott például a rendezvényszervezés alapvetően nőies terület. Valahogy nem vagyok beállítódva azokra a dolgokra, amelyeket egy munkahelyen úgymond csajos szokásoknak neveznek. Gyűlölöm az intrikákat és a külsőségekkel való hivalkodást. Bár megjegyzem, hogy manapság a férfiak is hajlamosak minderre.

Cívishír: Ezek után jobb ha nem kérdezem meg, hogy inkább tervezés, stratégia vagy improvizáció. 
Papp Csilla: A stratégiában hiszek, minden helyzetben a kulcspontokat kell megtalálni, így az otthoni logisztikában is. Ettől még nem fojtom el a kreatív énemet, ha eszembe jut például egy használható műsorötlet, vagy egy kiállítás alapkoncepciója bedobom a közösbe. A brainstorming során gyakran ezerszer jobb lesz a végeredmény, mint az én eredeti ötletem. Vezetési elveimhez tartozik odafigyelni egymás véleményére, kölcsönösen tanulni a kritikából. Továbbá igyekszem önálló, hatékony embereket magam mellé venni. Nekem fiatalként megadták a lehetőséget a bizonyításra, márpedig az ember azt adja vissza, amit kap. Az Alföld Televízió profilváltásakor eljutottak hozzám a személyemet is megkérdőjelező vélemények. Mert azt mondtam, szép, szép, hogy híradót csinálunk nagy létszámmal, magas költségekkel, csakhogy lényegében ugyanazokat az anyagokat forgatjuk le, mint az önkormányzati tévé. S miközben nekik ez a feladatuk a közszolgálat jegyében, addig nekünk a piacról kell előteremteni a forrásokat. Beleálltam ebbe, és mertünk koncepciót váltani, hisz a nézőnek mindegy, hogy az RTL Klubtól tud-e meg valamit vagy egy helyi adótól, azaz számunkra érdemesebb másféle tartalomra helyezni a hangsúlyt. Így a magazinműsorokra és a reklámkészítésre erősítettünk rá.

Cívishír: A harmadik romantikus regénye jelenik meg. Ez a műfaj olyan, mint a bulvár, egyszerre nagyon olvasott és lesajnált. Miért a romantikus regények?
Papp Csilla: Harminckilenc éves voltam, amikor a fejembe vettem, hogy írni fogok. Ez az az időszak, amikor számot vetünk az életünkkel, hol tartunk, mit szeretnénk még megvalósítani? Sikeresnek éreztem magamat a munkában, otthon szép, szerető család várt. De éppen ilyenkor vagyunk hajlamosak belelaposodni a kényelembe. A regényírás gyermekkori álmom volt, így eldöntöttem: írni fogok. Amúgy is könyvfaló vagyok, az Anna Kareninát vagy az Elfújta a szelet minden évben elolvasom. Tény, hogy manapság a lektűr (szórakoztató irodalom) és a romantikus irodalom a legnépszerűbb. Eredetileg is utóbbi műfajt céloztam meg, más kérdés, hogy miután egy olvasási szokásokról szóló amerikai tanulmány a kezembe került, teljesen átdolgoztam az első regényemet. Búcsút intettem a körmondatoknak és a leíró részeknek, a tartalom azért persze maradt… Küldetésemnek éreztem megosztani néhány gondolatot azokkal, akik a főhőseimhez hasonló élethelyzetbe kerültek. Ezt akartam beágyazni egy jó mai sztoriba.

Cívishír: Romantikus alkat?
Papp Csilla: Annak tartom magamat. Számomra a romantika szépség, hófehér tisztaság, egyenesség. Mintha kiveszett volna a világból. Sokszor nem azt mondjuk, amit kellene, hanem amit elvárnak tőlünk. 

Cívishír: A romantika a játszmázások hiánya?
Papp Csilla: Igen! Letisztultság. Egy romantikus viszonyban azt képzelem, az embernek nem kell megjátszania magát, hanem pőrén odaállhat és azt mondhatja, szerelmes vagyok beléd! Meg vagyok döbbenve, hogy egy mai szappanopera 35 perce alatt mennyi hazugság hangzik el! Az emberek egymás szemébe néznek és belehazudnak. Félelmetes.

Cívishír: Azért három regényt írni már túlmutat az önmagunknak való bizonyításon.
Papp Csilla: Talán a személyiségem azon része teszi, amelyik segíteni szeretne másoknak. Az elsőt abban az értelemben tényleg magam miatt akartam, hogy legyen valami, ami teljes egészében én vagyok. Anyaként, feleségként, kollégaként annyi minden volt, amit másokért tettem. Meg akartam mutatni magamat. Álnevet sem használok, ami ebben a műfajban meglepő. Azért döntöttem így, mert a könyveim minden egyes szavát vállalhatónak érzem.

Cívishír: Ennyire vagány?
Papp Csilla: Általánosságban nem tartom magam annak, még a főtéri óriáskerékre sem mertem felülni, ahogy de bungee-jumpingra sem vállalkoznék. De azért voltak az életemben olyan pillanatok, amelyekhez nagy bátorság kellett. Például egyetemistaként női zenekart alakítottunk, miközben semmi hangom sincs… És még fel is léptünk!

Cívishír: Regényíróként hogyan változik meg az ember élete?
Papp Csilla: Nagyon furcsa volt hozzászokni az idegenektől napi szinten érkező személyes üzenetekhez. Van olyan olvasóm, akivel azóta már baráti lett a viszonyunk. Főleg nők, de férfiak is megkeresnek élettörténetekkel, vagy csak el akarják mondani, milyen hatással volt rájuk a könyv. Ilyenkor azt érzem, hogy célba ért, amit szerettem volna, ezzel minden egyes alkalommal nagyon jó szembesülni.

Ratalics László

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Jól haladnak a közterületi munkák Hajdúszoboszlón
Jól haladnak a közterületi munkák Hajdúszoboszlón
Térköveznek, parkolókat alakítanak ki, rendbe teszik a kosárlabdapályát.
Hirdetés
Hirdetés
Több mint 2300-zal kevesebb postás van Magyarországon, mint 2022-ben
Több mint 2300-zal kevesebb postás van Magyarországon, mint 2022-ben
Nagy Márton közölte, a Magyar Postára a jövőben is szükség lesz.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Újabb üzemanyagárstop jöhet
A jövő héten kiderül, hogy a kormány mit lép.
Debreceni szakképzés: sikeres együttműködés a Manz Hungary Kft.-vel
A vállalat és a szakképzési centrum egymásra talált.
A gazdaság növekedéséről beszélt a nemzetgazdasági miniszter Debrecenben
Nagy Márton szerint a magyar gazdaságnak lételeme, hogy a járműiparban sikerüljön az elektromos átállás.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A Magyar Nemzeti Cirkusz világsztárokkal mutatja be jubileumi műsorát.