Hirdetés

Az egész család részt vett a drogbizniszben Derecskén

civishir.hu

2019.02.01. 13:42

Az egész család részt vett a drogbizniszben Derecskén

Ügyész elé állnak.

Hirdetés

Hirdetés

A rendőrség kábítószer-kereskedelem bűntett és kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást derecskei és hosszúpályi lakosokkal szemben.

A Derecskei Rendőrőrs munkatársai 2016. szeptember 11-én 15 óra körül Derecskén, a Bacsó Béla utcában megállítottak egy gépkocsit és igazoltatták a benne utazókat. A rendőrök az intézkedés során átvizsgálták a sofőr és utasai ruházatát, csomagjait, a járművet és egyikőjüknél, illetve az autóban több kisebb csomag kábítószer gyanús anyagot találtak.

Az egyenruhások a 26 éves hosszúpályi L. Gyulát kábítószer birtoklás vétség elkövetésének gyanúja miatt elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták.

A hajdú-bihari nyomozók látókörébe került három személy, akiktől a beszerzett információk szerint L. Gyula vásárolta a tiltott szert. A derecskei lakosokat elfogták és előállították a rendőrkapitányságra. A megalapozott gyanú szerint a család otthonukban, közösen csomagolt kábítószer adagokat, amelyeket később értékesítettek. A rendőrök átkutatták a gyanúsítottak házát, ahol több száz csomag kábítószergyanús anyagot és a kábítószer kiméréshez szükséges eszközöket, valamint készpénzt találtak.

A nyomozók a 44 és 22 éves férfiakat, valamint a 42 éves nőt elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták őket.

A nyomozó hatóság őrizetbe vette a három személyt és előterjesztést tett előzetes letartóztatásuk indítványozására, amelyet a Debreceni Járásbíróság elrendelt.

A nyomozati munka eredményeként a rendőrök az ügyben 15 kábítószer-fogyasztót is azonosítottak.

A rendőrség a négy gyanúsítottal szemben – szakértők bevonásával – folytatta az eljárást, amelynek vizsgálati szakaszában a nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat átadták az ügyészségnek.
drogDerecskeHosszúpályi

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Hirdetés

.