Ekrazitbombával akarták megölni a püspököt Debrecenben

Debrecent a kálvinista Róma néven vagy cívisvárosként emlegetik, ismerik Kossuth Lajos széke kapcsán, de nagyon kevesen vannak tisztában a sötét múltjával, pedig velünk élnek a szellemek, démonok, a különböző legendák. Ha végiglapozzuk a város történetének elmúlt 500 évét, akkor nem a békés város képe villan elő, hanem a debreceni „Csikágó” gyilkosságai, belvárosi utcák, házak sötét múltja, évszázadok botrányai. Elátkozott családok, a cívisvilág hattyúdala. A haláltrafik, a halálrendelő és a debreceni Sherlock Holmes története. Szeánszok, halottlátók, kasszafúrók, gengszterek, prostituáltak a békebeli időkben. Horog Máté túravezetővel Debrecen legszörnyűbb eseményeivel ismerkedhetünk meg egy belvárosi sétán, az Alföldi „Bűnös” Városjáráson.

Gonosz kezek borzalmas merénylet helyszínévé tették 1914. február 23-án Debrecent. Fél 11-kor csomag érkezett Miklósy Istvánnak, az új görögkatolikus püspök rezidenciájára – a mai kereskedelmi és iparkamara épülete –, az első emeleti szobába. Számítottak a csomagra, melyet Szima Imre postaaltiszt kocsin szállított ki, hiszen az eset előtt néhány nappal a püspök levelet kapott a bukovinai Csernovicból, melyben egy nő közölte, nemsokára „kegyeletes ajándékot” fog kapni. A levélíró kérte a püspököt, hogy az ajándékot fogadja szívesen, ezért az 1300 korona értékűnek jelzett ládát február 23-án 100 korona pénzküldeménnyel együtt átvették.

A feladó így jelezte magát: „Kovács Anna, Hadikfalva, Ungarische Kolonie”.

Miután Miklósy átvette az ajándékot, a szobájába sietett, mert megszólalt a telefonja. Nyíregyházáról keresték a püspököt. Amíg a püspök hivatalos ügyét intézte, a szomszédos szobában Slepkovszky titkár fejtette le a leopárdbőrt a halálos veszedelmet rejtő csomagról. Miután ez sikerült, az állat bőrét a dívány elé, a földre terítették. A titkár nem boldogult a dobozzal, ezért baltával kezdte felbontani a csomagot. Amint belevágott, irtózatos robbanás hallatszott, a falak leomlottak, az ablakokat a légnyomás bezúzta, a bútorok, ablakkeretek kiröpültek az utcára. A püspök hivatalában lévő Slepkovszky János titkáron és Jaczkovics Mihály püspöki vikáriuson a felrobbant bomba  halálos sebeseket ejtett, ahogy dr. Csatth Sándor ügyvéden is, aki hivatalos ügyben időzött az irodában. A püspöki aulában és a házban 18-an megsérültek, köztük Dávid Mihály, Bihon Mihály írnok, Gyuró György hivatalszolga, Kriskó Elek segédlelkész, püspöki fogalmazó és Pecze Miklós törvényszéki hivatalnok, akit a szemben lévő épületbe bezuhanó ablakkeret sebesített meg. Megsérült még Szivós Zsuzsánna cseléd és Székely Mihályné, a püspök szakácsnője is. A csomagban egy ekrazit-bomba és egy ezüst gyertyatartó volt.

A merénylet, melyet a szobában senki nem élt túl, a magyarországi görögkatolikus egyház ellen irányult

A részletes tudósításokból kiderül: a Deák Ferenc utca és a Verbőczi utca sarkán (ma Iparkamara utca 2. szám) lévő hivatalban a gyilkos robbanás Jaczkovics Mihály püspöki vikárius teljes testét a felismerhetetlenségig összeroncsolta. Ugyanígy Slepkovszky János püspöki titkár testét is és halálosan megsebesítette dr. Csatth Sándor ügyvédet, a püspök jogtanácsosát. Csatthot még élve szállították a kórházba, de nem lehetett megmenteni az életét; kínok között halt meg anélkül, hogy eszméletét visszanyerte volna.

Akkora ereje volt a pokolgépnek, hogy dörejét a Nagyerdőn is hallották.

A püspöki hivatal mennyezete összeomlott, a detonáció az utca túloldalán lévő törvényszéki palotában is hatalmas károkat okozott. A lehulló vakolattörmelékektől, valamint az ablakszilánkoktól nagyon sok hivatalnok megsérült, akik sokkos állapotban rohantak ki az épületből. Az utcán rövid idő alatt több száz ember gyűlt össze.

A rendőrség azonnal hozzálátott a vizsgálathoz. Kezdetben azt hitték, gázrobbanás történt, majd arra gyanakodtak, hogy a légfűtő készülék kazánja robbant fel. A szerencsétlenség helyszínére hamarosan megérkeztek a tűzoltók is, akik a robbanás utáni lángokat eloltották, s hozzákezdtek a romok eltakarításához, mely a repedezett, düledező falak miatt nagyon lassan haladt. A munkálatok közben az a hír terjedt, hogy nem véletlen szerencsétlenség okozta a pusztítást, hanem az iparkamara kupolacsarnokában elhelyezett bombáa robbant föl. A vizsgálatokat megindították, ám hamar kiderült, a hír ebben a formájában nem igaz. Ekkor még nem lehetett tudni, hogy a katasztrófának halálos áldozata is van, hiszen a tűzoltók még nem jutottak be az épületbe.

Amint a romokat eltakarították, Rostás István rendőrkapitány, Nagy Kálmán vizsgálóbíró, Publig Ernő tűzoltó főparancsnok, továbbá Nagy Gergely tábornok és Nedezcky Ferencz őrnagy megtartották a helyszíni szemlét. A vizsgálódás során megállapították, hogy bombarobbanás történt. A további kutatás során kiderült az is, hogy abban a csomagban, melyet a postás kézbesített, ekrazit volt, ez végezte a pusztítást. A rendőrség nyomozást rendelt el, hogy felfedjék a levélírót és a pokolgép küldőjét, aki Kovács Anna álneve mögé rejtőzött.

Miután a mentőegységek bejutottak az épületbe, a püspöki vikárius és titkár holttestét kórházba vitték. A katasztrófa harmadik áldozatát, Csatth Sándort súlyos égési sérülésekkel szállították el; Nagy Kálmán vizsgálóbíró azonnal ki akarta hallgatni, de a férfi már nem tudott válaszolni a kérdésekre. Az ügyvédet a bombaszilánkok annyira eltorzították, hogy a kórházban saját apja, Csatth Zsigmond, nyugalmazott postafőnök sem ismerte fel. Az öreg úr többször elhaladt fia ágya mellett, s mikor tüzetesebben végignézte az egyik holttestet, akkor ismerte fel fia nyakkendőtűjét, ami családi ékszer volt.

Magyarországon azelőtt soha nem volt hasonló merénylet, de az áldozatok nagy számát tekintve a külföldiek körében is riadalmat keltett az eset, melyet pokoli furfanggal követtek el. Mivel hazánkban nem volt ismert a robbanóeszközökkel elkövetett bűncselekmény, így az Országos Bíróság Művegyészeti Intézete sem volt felkészülve a robbanás kivizsgálására, ezért végül Bécsből kellett segítséget kérni.

A robbanás részleteit egész pontosan nem tudták megállapítani, hiszen a katasztrófa közvetlen tanúi meghaltak. A sebesültek közül egyedül Dávid Mihály joghallgató tudott összefüggő vallomást tenni a vizsgálóbíró előtt. A többi sebesültet is kihallgatták, de vallomásukat nem tudták figyelembe venni, mert összefüggéstelenül beszéltek az esetről. A bőrdarabról megállapították, hogy csupán leopárdbőr-imitáció, eredetileg kecske- vagy báránybőr lehetett. A nyomozásba szakértőként bevont Bosznay István szőnyegkereskedő szerint bécsi, berlini vagy hamburgi gyártmány lehetett az említett bőrdarab, így a hatóságok táviratoztak, és mintát küldtek az említett városoknak, valamint a Monarchia más városainak is.

A püspököt a merénylet nem törte meg

A merénylet idején a városi tanács ülésezett. Miután a tagokat értesítették a történtekről, azonnal részvétüket fejezték ki, egyben örömüket Miklósy István püspök szerencsés megmenekülése fölött. A püspököt a légnyomás a falhoz szorította és rádőlt egy kiszakadt ajtó, mely megsértette a kezét. Az ajtó pajzsként védte a leomló közfal tégladarabjaitól. Domahidy Elemér főispán a katasztrófáról hosszabb táviratban tett jelentést a belügyminiszternek, akit a polgármester is értesített a szerencsétlenségről. Telefonon érdeklődött a hadügyminisztérium sajtóirodája is.

A romba dőlt épület köré katonai kordont állítottak, hogy senki ne menjen a közelébe, mert attól tartottak, a ház leomlik.

A február 21-én küldött levelet átadták a rendőrségnek, mely így szólt:
„Csernovitz, Bukovina Steingasse No 129. Méltóságos püspök Úr! Van szerencsém ezáltal Méltóságod rendelkezésére száz koronát küldeni azon kérelemmel, hogy e kis ez összeg Méltóságod tetszése szerint vagy a szegeniek, vagy a templom javára használtassék. Kérjük meg, hogy némelykor, a mikor lehetséges, a szent misében János, Teréz és Mária drága elhunytainkat emlittetni méltóztassék. Egyuttal van szerencsém Méltóságod személyes vasszanalatára egy leopárdbört, templom javára pedig egy aranyozott ezüst gyertyatartót küldeni. Aldia meg szent atya hosszu és hüséges életre a nagykárolyi származásu Kovács Anna hüséges szolgáját.”

Kiderítették, Jaczkovics Mihály püspöki helynök és Slepkovszky János püspöki titkár vette át a csomagot, akik szóltak Szima Imre postai kézbesítőnek, maradjon ott tanúnak, hogy megvannak-e a csomagban a szállítólevélen jelzett értékek. A postás azonban azt mondta, nagyon sok dolga van, nem ér rá, s el is ment. A húsz kilós csomag viaszos vászonnal volt leterítve.

A nyomozás során hamar megállapították, hogy politikai merénylet történt. Egy laptudósító még aznap délután megjelent Miklósy püspöknél, és közölte vele, minden jel arra utal, a merénylet oláh részről történt. A püspök – akit a csapás nem tört meg – rendkívüli hidegvérrel vette a rettenetes esetet, és azt mondta:

„Senkit nem vádolok, senkit nem gyanúsítok. Az eseménynek okát nem tudom találni, magyarázatát nem tudom kifürkészni. Hiszen a legnagyobb szeretettel voltam eltelve egyházmegyém minden híve iránt, beszélt légyen bármely nyelven. Soha nem vétettem senki ellen. Nem hiszem, hogy a merényletben része lenne egyházmegyém bármely tagjának is.”

Bővebben nem akart nyilatkozni. A vizsgálat első éjjelén megállapították, hogy az ekrazit bombát nem a bukovinai Hadikfalváról, hanem Csernovicból küldte a feladó, s a levél is onnan érkezett. A rendőrség nyomot talált: a Kovács Anna név alatt azok a Szatmár megyei román lázítók rejtőznek, akik az előző évben Jaczkovics vikáriust iskolalátogató körútján megtámadták és megverték. A merénylet áldozatait február 25-én kísérték utolsó útjukra.

Románia hátráltatta a nyomozást

A merénylet után a nyomozás két irányban indult meg párhuzamosan. Mivel a pokolgép Csernovicból érkezett postán, a debreceni főügyészség felvette a csernovici kollégáival a kapcsolatot és kérte a helyi szálak felderítését. A másik irány az esetleges debreceni közreműködőket igyekezett felfedni.

Csernovicból hamarosan jelentették, hogy a két feltételezett tettes február 19-én érkezett Romániából, és az Imperial szállóban szállt meg. A szállodai bejelentőlap szerint Jásból érkeztek, Mandasescu artista és Avram kereskedő nevén jelentkeztek be. Másnap, 20-án délben feladták a csomagot, majd aznap este Itzkahyn keresztül vissza is tértek Romániába. A debreceni vonal felderítése látszólag valamivel több eredményt mutatott: sikerült azonosítani egy bizonyos Bugarszki Katalint, Temesvárról elszármazott kijevi artistanőt, aki február 22-én délelőtt és délután egy-egy német nyelvű táviratot adott fel Kijevbe, miszerint Debrecenben van, majd hogy útnak indult Munkács felé. Ezt a két német nyelvű táviratot utóbb a rendőrség le is foglalta azt feltételezve, azok rejtjeles üzenetek. A postai alkalmazottak vallomásából az is kiderült, Bugarszki a távirat magas díját sérelmezve még a panaszkönyvbe is beírt. Ezen kívül a debreceni Angol Királynő Szállodában megtalálták a bejelentő lapját. Ezt a kézírást utóbb összevetették a Kovács Anna néven Bukovinába érkezett levél kézírásával, melyeket a rendőrség az első vizsgálat alapján azonosnak vélt.

A merényletet követő napokban mind a sajtó, mind a hatóságok csak találgatni tudtak a merénylők személye és esetleges indokai felől.

Az ellenzéki sajtó a hajdúdorogi püspökséggel kapcsolatos román ellenszenvre, illetve Tisza István paktumtárgyalásainak kudarcaira hívta fel a figyelmet.

Bugarszki maga jelentkezett a konzulátuson, miután tudomására jutott, hogy keresik. Elmondta, hogy a fiát akarta meglátogatni Hajdúszoboszlón, akit magával akart vinni Kijevbe (melyet a hatóságok nem engedélyeztek), de a merénylethez nincs köze. A másik két gyanúsítottal kapcsolatban eleinte kissé nehezen haladt a nyomozás. Mivel külföldre menekültek, a bűnvádi eljárás alá vonásuk, illetve az esetleges kiadatási procedúrák miatt az első problémát állampolgárságuk megállapítása jelentette.

A rendőrség látókörébe került két másik férfi, akik gyanúsíthatóak voltak a robbantással. Az egyikük Ilie Wasiliewitz Catarau volt, a másik egy Kirilov nevű szökött matróz.

A debreceni rendőrök kérték a románokat, tájékoztassák őket a személyekről, de a román rendőrség közölte, nem ezek a férfiak az elkövetők, ezért tovább kell keresni a merénylőket.

Március 12-én a debreceni rendőrség körözőlevelet adott ki a román férfiak ellen, majd két nappal később nemzetközi körözőlevelet tettek közzé, melyben 30 ezer koronát ígértek a nyomravezetőnek. A nyomozás holtpontra jutott, mert a bukaresti rendőrség hátráltatta a nyomozást. Bukarest negatív hozzáállása mellett március elején egy újabb adat is nyilvánosságra került, miszerint öt hónappal korábban a két merénylőnek már volt egy másik dobása is Magyarországon. 1913. szeptember 27-én megkísérelték felrobbantani a Brassó melletti Cenk-hegyen álló, a Millennium tiszteletére emelt Árpád-szobrot.

Politikai okok miatt lezárták a nyomozást

Az első világháború kitörése miatt vélhetően nem vártak eredményt a vizsgálatoktól, talán már apparátus sem volt a további munkához, valamint politikai okok is közrejátszhattak, ezért hirtelen lezárták a nyomozást. 1914-1915 között elsősorban Berlin és Bécs nyomására Tisza István folytatta a román vezetőkkel a kiegyezési tárgyalásokat, melynek távlati célja az volt, hogy az ingadozó Romániát a központi hatalmak beléptessék a háborúba a maguk oldalán. Ennek érdekében a háború folyamán a magyar hatóságok igyekeztek megnyugtatni a román közvéleményt, ezért számos, már folyó pert felfüggesztettek, és amnesztiát is eszközöltettek.

Tekintettel arra, hogy az Ilie Catarau utáni nyomozást a külügyminisztérium utasítására állították le, valószínűsíthető, hogy ez is Románia esetleges megnyerését célozta.

1916. augusztus 27-én Románia az antant oldalán belépett a háborúba, és hadat üzent a Monarchiának. Román csapatok törtek be Erdélybe és ezzel a már meglévő frontok mellett újabbakra kellett vezényelni a közös hadsereget. Ez a hadba lépés igazolta azt a feltevést, hogy egyedül csak a románok érdekeit sértette a hajdúdorogi püspökség felállítása, s így a bombatámadás is hozzájuk kapcsolható. Catarau halála előtt, 1937 májusában egy bukaresti lapnak címzett levelében beismerte, ő követte el a merényletet.

[Beillesztett cikk: A debreceni haláltrafik országos botrányt kavart]

Fogarasi Renáta