Hirdetés

Neves főorvos kapott domborművet Debrecenben

Cívishír

2018.10.10. 15:42

Neves főorvos kapott domborművet Debrecenben
A főorvos domborműve (Fotó: Debreceni Egyetem)

Dalmi Lajosnak is köszönhető, hogy a megye fertőző betegeinek ellátása országos viszonylatban is kiemelkedő színvonalú maradt.

Hirdetés

Domborművet avattak az Infektológiai Intézet egykori vezetője, Dalmi Lajos tiszteletére a Kenézy Gyula egyetemi kórházban. 

– Jelentős szerepe volt abban, hogy az ezredfordulón a kórházban létrehozták a minden fertőző betegség ellátására alkalmas infektológiai épületet, ahol kiváló dolgozói kollektívát alakított ki – emlékezett az egykori professzorra Lampé Zsolt, a kórház főigazgatója a Dalmi Lajos halálának 10. évfordulója alkalmából rendezett október 10-i ünnepségen.

– Nem csak a főnököm volt, hanem a mentorom, a tanárom is. Halálakor biztos és szilárd alapot, szakmai hírnevet, jól megválasztott kollégákat, szakdolgozókat és jó hangulatot hagyott ránk.  Tervei nagy részét megvalósítottuk, ma már egységben működik az oktatás, a kutatás és a betegellátás – emelte ki Várkonyi István, az Infektológiai Intézet vezetője.

Az infektológusként és hepatológusként dolgozó néhai főorvos domborművét az Infektológiai Intézetében avatták fel Dalmi Lajos özvegyének részvételével. 

Az intézet jelenleg a teljes régió infektológiai ellátásáért felel, a legmagasabb szintű sürgősségi ellátás zajlik napi 24 órában.

A fertőzőbeteg-ellátás mellett hepatológiai (a máj betegségeivel foglalkozó) központ és HIV Decentrum is működik az intézetben, illetve folyamatos a trópusi és az utazási betegségekkel kapcsolatos ellátás is. A tervek között szerepel egy elkülönítő, zárt légtechnikával ellátott kezelőegység létrehozása, olyan súlyos betegségek kezelésére, mint az ebola vagy a sars fertőzés (atípusos tüdőgyulladás). Emellett folyamatban van egy gasztroenterológiai labor kialakítása a májbetegek és a bélbetegségben szenvedők minél teljesebb körű kivizsgálására.

Dalmi Lajos 1941. október 5-én született Sajószentpéteren. 1966-ban végzett a Debreceni Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán, 1971-ben szakvizsgázott belgyógyászként. Magyarországon az elsők között foglalkozott a krónikus fertőző májbetegségek diagnosztikájában az ellenanyagok szerepével.
1987-től nyugdíjazásáig, 2006-ig vezette az Infektológiai Intézetet és szervezte újjá a ma már több mint 120 éves múltra visszatekintő debreceni fertőzőbeteg-ellátást.
Magas szintű tudományos- és oktatómunkáját 1991-ben címzetes egyetemi docensi címmel ismerték el, 2007-ben pedig Semmelweis-díjjal tüntette ki a kórház vezetése. 
Debreceni Egyetemkórházdombormű

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Hirdetés

.