Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Megvan a pénz, épülhet az új fürdő Debrecenben

| 2018. 03. 19. | 16:48:00
Kicsiktől a nagyokig mindenkinek készül.
Megvan a pénz, épülhet az új fürdő Debrecenben
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Nettó kétmilliárd forinttal megemelte a kormány a debreceni nagyerdei strandfürdő felújítására szánt összeget, így biztosított az a 6 milliárd forint, ami a beruházáshoz szükséges – jelentette be Kósa Lajos egy hétfői sajtótájékoztatón.

A megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter hozzátette:

közbenjárására születetett meg az a kormányhatározat, amelyben a kabinet vállalja a pluszkiadást.

A miniszter emlékeztetett: a Modern Városok Programban a fürdő felújítására még csak 4 milliárd forint szerepelt. Kósa Lajos szerint a mai Debrecen rangjához méltó létesítmény épül meg, amely nem konkurenciája akar lenni például a hajdúszoboszlói fürdőkomplexumnak, inkább egyfajta kiegészítő kínálatot teremt majd a térségben.

Papp László, Debrecen polgármestere hangsúlyozta: a tervek most vannak véglegesítés alatt, áprilisban szeretnék kiírni a kivitelezési közbeszerzési pályázatot, így még idén elindulhat a beruházás, és 2019-ben ki is nyithat majd az új strandfürdő.

A strand vízfelülete 3600 négyzetméterről 5600 négyzetméterre nő. Külön részt, „gyermekvilágot” alakítanak ki a kicsiknek, de lesz kaland-, ugró- és sportmedence is, nyolc csúszdát építenek, de a csak pihenni, kikapcsolódni vágyók számára is kialakítanak egy relaxáló medencét

– ismertetett néhány részletet Papp László.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Tortellinit hívott vissza a SPAR
Tortellinit hívott vissza a SPAR
Földimogyoró lehet benne.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A Magyar Nemzeti Cirkusz világsztárokkal mutatja be jubileumi műsorát.