Hirdetés

Lendületben a debreceni fejlesztések - Széles Diána értékelt

2018.02.21. 16:05

Lendületben a debreceni fejlesztések - Széles Diána értékelt
Széles Diána a Füredi úti orvosi rendelőben, ahol már zajlik a teljes felújítás (Fotó: Kiss Annamarie)

Az alpolgármester sorolta, ami hozzá tartozik.

Hirdetés

Széles Diána alpolgármester a 2018-as debreceni költségvetés jegyében sorra vette az általa irányított területekkel (egészségügyi fejlesztések, civil szervezetek támogatása, turisztika) kapcsolatos legfontosabb fejlesztéseket a szerdai sajtótájékoztatóján.

Egészségügyi fejlesztések

A Gondoskodó város programban 2017-ben 11 orvosi rendelőknek helyet adó épület felújítását indították el. A vállalt 11-ből négy épület (az Apafi, a Cegléd, a Víztorony és a Híd utcai) korszerűsítése véget ért 2017-ben, emellett saját forrásból a Kassai úti rendelő is megújult. Jelenleg négy épületben zajlik felújítás: a Füredi út 42. szám alatt, a Böszörményi út 136. szám alatt, a Szentgyörgyfalvi utca 7. szám alatt és a Pósa utca 1. szám alatt összesen 310,5 millió forintból.  Következik a Jánosi utca 14. szám alatti rendelő. A program később is folytatódik: megújulnak a Bajcsy-Zsilinszky utcai, a Szabó Pál utcai, a Sas utcai, az Epreskerti és a Darabos utcai rendelők.

Civil szervezetek

Széles Diána beszámolója szerint jelentősen emelték a civil, kulturális és ifjúsági alap keretösszegét: a 2017-es 20.4 millió forintról 33 millió forintra. A több mint 60 százalékos növekedéssel szeretnék kifejezni elismerésüket a civilek munkája iránt.

Az országban egyedülálló módon Debrecenben működik 17 szervezet együttműködésében a Debreceni Karitatív Testület, amely csak az adventi  akcióban több mint 5 millió forint értékű adományt tudott szétosztani a rászorulók között.

Turisztika

Bár a végleges KSH adatok csak júniusban jelennek meg, az előzetes felmérés szerint a debreceni kereskedelmi szálláshelyek forgalma, a vendégéjszakák száma 7,2 százalékkal nőtt az egyébként kiemelkedő 2016-os évhez képest. Különösen jelentős az emelkedés a külföldi vendégéjszakák tekintetében, 15,6 százalékkal többet töltöttek Debrecenben a külföldiek, mint 2016-ban.

A 2017-es év fontos változása volt a VisitDebrecen divízió megalakulása. A turisztikai szolgáltató a Nagytemplom mögötti Karakter kávézóban kapott helyet 2017 augusztusában, ahol a városba érkező turisták akár kávézás közben kaphatnak információt a debreceni programokról és látnivalókról.  A VisitDebrecen divízió a 2018-as költségvetés elfogadása után a korábbinál korszerűbb információs eszközöket telepít a forgalmas városi helyekre és évi ötször, hét nyelven megjelenő programajánlót is tervez kiadni.

Turisztikai fejlesztések közül az egyik legjelentősebb a nagyerdei strandfürdő átépítése lesz. A bontást szerződése szerint hat hónap alatt kell a kivitelezőnek elvégezni 200 millió forintért - közölte Széles Diána.

DebrecenfejlesztésSzéles Diána

Hirdetés

Hozzászólás

Hirdetés

Hirdetés

.