Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Debrecenben fogták el a böszörményi gázolót

| 2017. 12. 30. | 14:08:00
Elütötte a biciklist, majd elhajtott. Önök szerint ivott?
Debrecenben fogták el a böszörményi gázolót
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

December 29-én sötétedés után egy személygépkocsi közlekedett Hajdúböszörményben, a Dorogi úton a Bethlen utca felől a Külső-Dorogi út irányába. A sofőr járműve sebességét nem a forgalmi viszonyoknak megfelelően választotta meg, ezért

elütött egy vele azonos irányba haladó kerékpárost, majd a helyszínről a tőle elvárható segítségnyújtás nélkül elhajtott.

A rendőrök tudomására jutott a balesetet okozó gépjármű rendszáma és típusa. A járőrök keresni kezdték az autót, amit megtaláltak a Hajdúhadház és Hajdúvid közötti úton, valamint azonosították a sofőrt, akit aznap este Debrecenben elfogtak és a Hajdúböszörményi Rendőrkapitányságra előállítottak. K. István vezetői engedélyét a rendőrök elvették, a vele szemben alkalmazott alkoholszonda pedig pozitív értéket mutatott. A gyanúsított először azt állította, hogy a gépkocsiját ellopták, amiről a balesetet követően bejelentést is tett a rendőrségre, majd később elismerte, hogy ő vezette az autót, amivel a kerékpárost elütötte. Az orvosi vélemény szerint az 55 éves kerékpáros könnyű sérülést szenvedett.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Húsvéti időjárás: az égiek kegyesek hozzánk
Húsvéti időjárás: az égiek kegyesek hozzánk
25-27 fok! Köszönjük, elég lesz!
Hirdetés
Hirdetés
Szoboszlai közönségtalálkozót szervez az Eb előtt
Szoboszlai közönségtalálkozót szervez az Eb előtt
Élő talkshow keretében ad interjút, és a színpadon ott lesz a teljes magyar válogatott.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Pert nyert a Forbes a Hell cég ellen, azaz le lehet írni a milliárdos tulajdonosok nevét
2019-ben a személyiségi jogok megsértése miatt nyújtottak be keresetet a bíróságra.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Innovációs Laboratóriumot avattak az NI Hungary debreceni telephelyén.
Hirdetés