Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kitüntető címek kapott Hajdúböszörmény és Komádi

| 2017. 05. 25. | 10:45:00
Sokat tesznek az emberek egymásért.
Kitüntető címek kapott Hajdúböszörmény és Komádi
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hajdúböszörmény és Komádi kapott kitüntető címet a Magyar Vöröskereszttől, mert az emberiesség eszméit a gyakorlatban, a mindennapokban megvalósítják. Humanitárius település címet azoknak a helységeknek – önkormányzatoknak – ad a Magyar Vöröskereszt, amelyeket a legnagyobb hazai civil szervezet eszmeisége áthat, s aktívan segítik a vöröskeresztes célok megvalósítását a mindennapokban.

Megalapítása óta először nyerték el Hajdú-Bihar megyei települések a címet. Hajdúböszörmény és Komádi bírt olyan a feltételekkel, hogy megpályázza a nevet.

Hatezer fő – hatalmas erő

Terhekkel megpakolt település Komádi, hiszen az 5770 fős város az ország egyik legszegényebb térségéhez tartozik. Mégis aki itt él, annak „fogják a kezét” a vöröskeresztesek a város vezető testületének támogatását tudva maguk mellett. Az itt élők segítik egymást, ’mi több az ország más részében élőket is, hiszen az önkéntes véradó mozgalmat első helyre teszik. A városnak közel 6 százaléka véradó. Az eredménnyel túllépték a Vöröskereszt megyei szervezetének hosszú távú célját az 5 százalékos részvételi arányt. A mindennapokban ez úgy tapasztalható, hogy egész családok – s azokon belül több generáció – járnak vért adni. Az itt élők segítik megszervezni a véradásokat is. Közel 300 vöröskeresztes tag szorgoskodik városban két alapszervezetben. Szociális akciókat, gyűjtéseket, osztásokat szerveznek az év minden szakaszában, hogy élelmiszerrel, ruhával segítsenek a nélkülözőknek. Együttműködnek az önkormányzattal és társszervekkel, hogy minél több segítséget kapjanak a családok és egyedülállók. A városban az üzletek megnyitják kapuikat, hogy a

vöröskeresztesek a karitatív célra pénzt gyűjtsenek. A helyiek többek között a komádi rászorulókon

segítenek, és támogatják fogyatékkal élő gyermekek táboroztatását. A város nagyrendezvényeire a

Vöröskereszt kitelepül, hogy erősítse a helyi közösséget, és szolgálja közérdekű céljait szűrésekkel,

egészségfejlesztő tanácsadással, totókkal és a vöröskeresztes eszmék terjesztésével.

Vöröskeresztes lovagok

Hatékony és motiváló szociális programokkal igyekszik segíteni a szegénységben élőkön Hajdúböszörmény önkormányzata a területi Vöröskereszttel. A nehéz élethelyzetűek számíthatnak adományra, étkezésre. Késztetik őket, hogy ne adják fel, s az állattartásra, gazdálkodásra adnak lehetőséget nekik. A Magyar Vöröskereszt Hajdúböszörmény Területi Szervezete, az önkormányzat, s annak intézményei összefognak, hogy minél hatékonyabban szolgálják a humanitárius ügyeket.Közösen állítanak össze nyilvántartást azokról a családokról, emberekről, akik valamilyen segítségre szorulnak, s élelmiszerosztásba, ruhaosztásba, és ha kell, krízishelyzeti ellátásba vonják be őket. Az itt élők 6 százaléka vöröskeresztes tag, akik 33 szervezetben tevékenykednek. Önkéntesekre rendszeresen számíthat a szervezet, az oktatási intézményekben diákok, tanárelnökök és védőnők segítik a vöröskeresztes munkát. A véradásszervezésben, a véradásban is jeleskednek a helyiek. Elérték azt a hosszú távú célt, hogy a lakosságnak több mint 5 százaléka vért adjon. 2016-ban 1613-an mentek el vért adni, közülük rendszeres véradó 1 430. A Hajdúböszörményi Egészségfejlesztési Iroda a civil szervezettel és annak egészségklubjával együtt szolgálja a megelőzést, és szűréseket szervez. Az önkormányzat anyagilag is segíti, hogy a területi Vöröskereszt hatékonyan végezhesse munkáját: frissen felújított irodaépületet adott a szervezetnek tárgyalóval, raktárhelyiséggel és kerthasználattal. Rendszeresen pénzadománnyal erősíti közérdekű és szociális programjait: elsősegélynyújtó versenyeit, idős- és gyermekkarácsonyát, és a csak Hajdúböszörményben működő „Tiszta virágos intézmény” verseny megrendezését. A vöröskeresztes protokolláris rendezvényeknek helyet ad dísztermében, és intézményeit is használhatja a karitatív szervezet, hogy humanitárius feladatait teljesítse. Az önkormányzat szállítmányozásban és az adományok célba juttatásában is segít. A város színes programkínálatában mindig együttműködő partner vagy résztvevő a Vöröskereszt. Hajdúböszörmény örömmel fogadta a „Humanitárius település” címet. Vezető testülete úgy érzi, hogy nem pihenhetnek itt meg: a cím megtartása és viselése újabb feladatok elé állítja a települést.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Jól haladnak a közterületi munkák Hajdúszoboszlón
Jól haladnak a közterületi munkák Hajdúszoboszlón
Térköveznek, parkolókat alakítanak ki, rendbe teszik a kosárlabdapályát.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Újabb üzemanyagárstop jöhet
A jövő héten kiderül, hogy a kormány mit lép.
Debreceni szakképzés: sikeres együttműködés a Manz Hungary Kft.-vel
A vállalat és a szakképzési centrum egymásra talált.
A gazdaság növekedéséről beszélt a nemzetgazdasági miniszter Debrecenben
Nagy Márton szerint a magyar gazdaságnak lételeme, hogy a járműiparban sikerüljön az elektromos átállás.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A Magyar Nemzeti Cirkusz világsztárokkal mutatja be jubileumi műsorát.