Hirdetés

Tisza István nyert Wass Alberttel szemben

mti

2012.05.31. 14:11

Tisza István nyert Wass Alberttel szemben
Gróf Tisza István a hagyományos társadalmi rend és kultúra híve volt

Kósa: nem a két személy közötti vitáról van szó, hanem egy koncepcióról. A Jobbiknak Tisza is jó.

Hirdetés

Hirdetés

Tisza István volt miniszterelnökről nevezik el a Debrecenben nyár végén átadandó új kiskörút egyik szakaszát - döntött csütörtöki ülésén a városi közgyűlés. A beruházás az utolsó eleme a belváros funkcióbővítési projektjének, amelynek során egy új körutat hoznak létre a korábban lakóházakkal beépített területen. A belvárosi tehermentesítő út három ütemben készül el; első, 1,1 kilométeres, az Arany János utca és a Hatvan utca közötti szakaszát augusztus végén adják át. Kósa Lajos (Fidesz-KDNP) polgármester a napirendi vitában elmondta: korábban döntöttek arról, hogy az új körút egyes szakaszait kiemelkedő életművet maguk mögött hagyó miniszterelnökökről nevezik el.

Antal után Tisza

Egy korábbi döntés értelmében Antall József nevét viseli majd a Miklós utca és Széchenyi utca közötti szakasz. A közgyűlés csütörtöki döntése szerint Tisza Istvánról nevezik el a Széchenyi utca és Hatvan utca közötti szakaszt. A később építendő, a Hatvan utca és a Mester utca közötti utolsó rész pedig a tervek szerint Nagy Imre nevét viseli majd - ismertette a polgármester. Kőszeghy Csanád Ábel, a Jobbik képviselője elmondta: kezdeményezték, hogy az útszakaszt Wass Albertről nevezzék el, de támogatni tudják Tisza Istvánt is, és nem szeretnének "két kiemelkedő személy között" politikai vitát generálni.

Koncepció

Kósa Lajos válaszában leszögezte: nem a két személy közötti vitáról van szó, hanem egy koncepcióról, miszerint miniszterelnökökről kapja a nevét a körút. Emlékeztetett: a város anyagilag támogatta, hogy Wass Albert egész alakos szobrát felállítsák Debrecenben. Tisza István (1861-1918) Debrecen díszpolgára, 1911-ben döntő szerepe volt abban, hogy az országgyűlés elé került a Debreceni Egyetem alapításának javaslata. 1921-ben az egyetem fel is vette Tisza István nevét, és 1949-ig viselte. A politikus kétszer volt Magyarország miniszterelnöke, a Debreceni Egyetem mellett egész alakos bronzszobra áll. Az előterjesztést a közgyűlés egyhangúlag támogatta.

Szóljon hozzá!

Hirdetés

.