Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Őrökre pályáztak

| 2009. 10. 01. | 11:06:08
Polgár – A településőrök közreműködnek a közvagyon, például a játszóterek védelmében, támogatják az önkormányzati rendeletek betartását. Polgár is pályázott településőrre.
Őrökre pályáztak
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Száztíz, zömmel kistelepülés jelentkezett a településőr-programra szeptember végéig – jelentette be Tóth József, az MSZP országgyűlési képviselője szerdán. Polgár első embere elmondta: a 110 település háromszáz településőr alkalmazásához kért támogatást; a településőrök akár már csütörtöktől munkába állhatnak. Településőrnek a 18. életévüket betöltöttek jelentkezhetnek, akiknek legalább 8 általános az iskolai végzettségük és büntetlen előéletűek. Az őrök fizetését – a minimálbérnek megfelelő havi 71 500 forintot – a költségvetés biztosítja, s az önkormányzatok az őrök felszereléséhez is kapnak egyszeri, fejenként nyolcvanezer forintos támogatást.

Tóth József közölte: a pályázatok többségét kistelepülések nyújtották be, de egyre több város is érdeklődik, ezek a meglévő közterület-felügyelet megerősítéséhez kérnek támogatást. A nagyobb települések, ahol működik közterület-felügyelet, százezer forintos támogatást kaphatnak az érettségizett településőrök közterület-felügyelővé képzéséhez. Tóth József azt is elmondta: ott, ahol van közterület-felügyelő, a településőröket ő irányítja, ahol nincs, ott a jegyző irányítása alá tartoznak. Pályázni folyamatosan lehet, az IRM minden hónap 25-én bírálja el a jelentkezéseket. Tóth József kérdésre válaszolva megemlítette, hogy az általa vezetett Polgár is pályázott, az egy közterület-felügyelőjük mellé két településőrt szeretnének alkalmazni.

Az október 1-től alkalmazható településőrök feladata elsősorban az lesz, hogy segítsék a hivatalos és közfeladatot ellátó személyeket. Ezek mellett közreműködnek a közvagyon, például a játszóterek védelmében, támogatják az önkormányzati rendeletek betartását, bűnmegelőzési, tűzvédelmi, köztisztasági, városrendészeti célok megvalósítását; rendezvényeken közreműködnek a rendfenntartásban, forgalomirányításban, balesetnél, katasztrófahelyzetnél pedig az összehangolt segítségnyújtásban, élet- és vagyonmentésben, helyreállítási munkákban, a rend helyreállításában. A program része annak a „Rend és biztonság” nevet viselő, tízpontos közbiztonsági csomagnak, amelyet Bajnai Gordon miniszterelnök szeptember 7-én jelentett be.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Vizsgálat indult Magyar Péter ellen
Vizsgálat indult Magyar Péter ellen
A Szuverenitásvédelmi Hivatal szerint felmerül a gyanú, hogy megpróbálják a törvényeket kijátszva befolyásolni a magyar választásokat.
Hirdetés
Hirdetés
A mesterséges intelligencia bajnoki címeket jósol a DVSC-nek
A mesterséges intelligencia bajnoki címeket jósol a DVSC-nek
A jóslat szerint többször is megtörik a Ferencváros hegemóniája.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Debreceni szakképzés: sikeres együttműködés a Manz Hungary Kft.-vel
A vállalat és a szakképzési centrum egymásra talált.
A gazdaság növekedéséről beszélt a nemzetgazdasági miniszter Debrecenben
Nagy Márton szerint a magyar gazdaságnak lételeme, hogy a járműiparban sikerüljön az elektromos átállás.
Földes két utcájában is aszfaltoznának
A vízelvezetést is megoldanák.
Európában a magyarok kapják a legolcsóbban az áramot és földgázt
Finn cég végzett összehasonlító felmérést.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
A legjobb dolgok sokszor pont abból sülnek ki, ha a régi jó megoldásokat az új tudással bővítjük.
Profibarkács.hu –  Az év 365 napjában Megbízható Bolt
Profibarkács.hu – Az év 365 napjában Megbízható Bolt
A 2022-es év után 2023-ban is az év minden napján kiérdemelte a Profibarkács.hu debreceni barkács webáruház a jól ismert Árukereső szolgáltató „Megbízható Bolt” minősítését.
Több mint ezer terméket kínál speciális táplálkozási igényekre a SPAR
Több mint ezer terméket kínál speciális táplálkozási igényekre a SPAR
A SPAR akcióiban rendszeresen találkozhatsz mentes és egészségtudatos termékekkel is!