Hirdetés

Kalózrádió lett Debrecenben a Rádió 1-ből?

civishir.hu

2012.09.13. 07:06

Kalózrádió lett Debrecenben a Rádió 1-ből?

Szeptember 12-én lejárt a a rádiót üzemeltető cég frekvenciahasználati jogosultsága. Frissítve!

Hirdetés

Hirdetés

Hivatalosan nem sugározhatna tovább a Debrecenben 92,3 MHz frekvencián fogható, a hallgatóság körében népszerű Rádió 1. Mint ismeretes, a Nemzeti Hírközlési és Média- és Hírközlési Hatóság korábban pályázatot írt ki többek között az említett sávszélesség hasznosítására is, ám mások mellett a Rádió 1-et működtető Varage Kft. pályázatát július közepén – formai dolgokra hivatkozva – erdeménytelenné nyilvánították. Bár az említett csatorna az utóbbi időben egymást követően többször is kapott ideiglenes frekvenciahasználati engedélyt, most a Médiatanács nem kötött velük ideiglenes hatósági szerződét. Az erről szóló, augusztus végén kelt határozatban, ami ellen (eredetileg) nincs helye fellebbezésnek, az áll, hogy a Varage Kft. jogosultságát a testület 2005-ben a műsorszolgáltató kérelmére 2011. január 21-ig hosszabbította meg. A legutóbbi, 2012. július 12-én kötött ideiglenes szerződés csak 2012. szeptember 12-ig szól, vagyis a Varage jogosultsága ezen a napon lejár(t).

Csakhogy!

Hiába kérvényezték augusztus 13-án, hogy a Médiatanács ismét kössön velük szerződést további 60 napra, a hatóság ez elől előbb elzárkózott. Mégpedig azért, mert a vonatkozó Médiatörvény szerint hatósági szerződést kizárólag a pályázati eljárás illetve a pályázati eljárás érdemében hozott határozattal vagy a pályázati eljárást megszüntető végzéssel szemben esetlegesen indított bírósági felülvizsgálati eljárás jogerős lezárásáig lehet kötni. A pályáztatás, attól függetlenül, hogy nem volt eredménye, lezárult, a Médiatanács határozata ellen pedig a 11 vidéki üzemeltető közül egyik pályázó sem nyújtott be határidőben felülvizsgálati kérelmet. Úgy tudták. Ám a Varage fellebbezett, csakhogy addigra az elutasító határozat már megszületett. Ami (mint szeptember 13-án délben az NMHH tájékoztatásából kiderült) ezáltal érvényét vesztette.

A Rádió 1 üzemeltetését pedig éppen a szeptember 12-i lejárat délelőttjén tágyalták az NMHH-nál. Kiricsi Karola, az NMHH szóvivője ennek kapcsán a következőkről tájékoztatott: A Debrecen 92,3 Mhz-en működő Rádió1-et üzemeltető Varage Kft.-nek nem járt le a médiaszolgáltatási jogosultsága, azt a Médiatanács 2012. szeptember 12-ei ülésén ideiglenesen meghosszabbította 2012. november 11-ig.

Nálunk egy kicsit zavaros a vétel...

Hirdetés

Szóljon hozzá!

.