Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A villanyoszlop sem állította meg a kabai autótolvajt

| 2023. 01. 04. | 14:39:00
A szántás viszont feladta a leckét a sofőrnek.
A villanyoszlop sem állította meg a kabai autótolvajt
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rendőrségre 2022. október 22-én érkezett bejelentés arról, hogy egy személyautót eltulajdonítottak Kabáról. Az egyenruhások rövid időn belül megtalálták a gépkocsit Kaba közelében egy mezőgazdasági területen, összetörve.

A rendőrök adatgyűjtést és tanúkutatást tartottak, majd a látókörükbe került egy fiatal férfi, akit a gyanú szerint kapcsolatba lehetett hozni a kocsi eltűnésével.

A 24 éves helyi lakost előállították a rendőrkapitányságra, ahol jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Részletes beismerő vallomást tett és elmondta a rendőröknek, hogy a

kollégáival iszogatott, majd úgy döntött, hogy egyik ismerőse autójával tesz egy kört. Tudta, hogy az indítókulcs benne lesz az gépkocsiban, így beült és már indult is. Egészen a település határáig jutott, majd nekihajtott egy villanyoszlopnak, azonban ez se állította meg.

Kitolatott, és egy szántáson keresztül akart tovább haladni, de a kocsi elakadt. Ezt követően gondosan lezárta a járművet és hazasétált.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Bezárt a Kerekerdő Élménypark
Bezárt a Kerekerdő Élménypark
Sok debreceni gyerek kedvenc helye volt.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Letették a logisztikai csarnok alapkövét Ebesen
A cégcsoport érdekeltségein keresztül már Debrecenben is jelen van. Zöld és lakosságbarát.
Kiterjesztik a debreceni panelprogramot
Értékes városi ingatlanok eladásáról is döntöttek a képviselők.
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Hirdetés