Több kötetnyi verset „szőtt” a püspökladányi költő

Püspökladányból indult, Debrecenben teljesedett ki, és az elmúlt időben Budapesten gazdagította kortársirodalmunkat Lövei Sándor költő. Mégpedig – újabban – nem akármilyen tevékenységgel: a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Munkácsy-díjjal elismert Péreli Zsuzsanna kárpitművész alkotásai ihlették versírásra. Tudni kell, hogy Péreli Zsuzsanna férje Tolcsvay László Erkel Ferenc-díjas zeneszerző. Természetesen neki is volt szerepe Lövei Sándor művészi tevékenységében.

Mesterek és irányzatok

Még mielőtt az elmúlt időszak munkásságáról beszélnénk, ismerkedjünk meg Lövei Sándorral, aki gyermekkorát Püspökladányban töltötte, és egészen fiatalon, 16 éves korában találkozott Bényei Józseffel, a megyei napilap nyugalmazott főszerkesztőjével, irodalmi lektorával. Megmutatta a verseit, és a sokat tapasztalt irodalmár már az első alkalommal azt mondta neki, hogy azok a következő hét szombatján megjelennek a lap irodalmi mellékletében. Ezzel egyidőben ugyanazokkal a versekkel egy országos költészeti versenyen különdíjat és első helyezést érte el, idős neves költőket megelőzve. A ’90-es évek végén a debreceni művészvilágban sok barátságot kötött. Ezekből a kapcsolatokból közös könyvek születtek. Így lehet, hogy Lövei Sándornak 18 önálló verseskötete jelent már meg, ugyanakkor 12 más művészeti ághoz kapcsolódó közös kötete is az olvasókhoz jutott. Máthé András fotóművésszel három közös könyve látott napvilágot. Mint azt Sándor vallja, nagyon vonzza a fotó és film.

– A könyvekben mindig kronológiában gondolkodtam, ami azt jelenti, hogy van egy történetem, amit a kép és a vers egymással szinkronban mesél el, akár egy film. Kicsit mindig hiányérzetem volt, hogy a költők nem társulnak más művészeti ágak képviselőivel, pedig ez külföldön természetes. Rám és a költészetemre nagy hatással voltak Máthé András fotói, és az együtt gondolkodás is sokat jelentett, a vele együtt töltött időből számos nagyon kedves emlékem maradt, de a költészetemet, mint egy messzelátó, távolra vitte az együtt alkotás, új vidékeket fedeztem fel általa – vall a művészetéről a költő.

Vannak olyan mesterei, akikkel csak rövid ideig volt kapcsolatban.

Ilyen Csoóri Sándor, vele könyvhéten is szerepelt, s aki hosszú, kézzel írott leveleiben oktatta a költészetre. Aki még fontos számára, az Ószabó István, több könyve előszavát is írta, és talán tőle tanulta a legtöbbet arról, amit nem lehet tanulni, a költészet lelki lényegéről, a pátoszról, az alázatról, a hitről. Kedves mestere volt még Vida Lajos irodalomtörténész. Ő nagyon sok előadását nyitotta meg, és az irodalmi folyóiratában évekig szerepelhetett. – Persze az első Bényei József volt, aki felfedezett. Sajnos az utolsó éveiben nem találkoztunk, később próbáltam még felvenni vele a kapcsolatot, de már nagyon súlyos beteg volt. Kicsit fáj, hogy nem úgy váltunk el, ahogy szerettem volna.

Péreli és Tolcsvay

Azt, hogy hol találkozott először Péreli Zsuzsannával, már nem tudta felidézni Lövei Sándor. – Bennem Zsuzsa úgy élt évtizedekig, mint egy misztikus, különleges alkotó, aki egy nagyon jóságos ember is – idézi fel a kezdeteket Lövei Sándor. – Szellemi értelemben éreztem vele valami olyan összetartozást, aminek mindenképpen ki kellett valahogy fejeződnie, ha másban nem, egy kellemes beszélgetésben. Végül 2017 tavaszán telefonáltam a művésznőnek, s elmondtam neki, hogy nagy hatással vannak rám a művei. Beszélgetésünk igazán kedves volt, szinte családias, ezután kaptam tőle reprodukciókat a műveiről, és elkezdtem dolgozni. Az első alkotás, amiről két vers is született, a „Ne féljetek” címet kapta a művésznőtől. Tudni kell, hogy Péreli Zsuzsa nagyon érzékeny a címekre, amelyeket a műveinek ad. Három év alatt 250 vers született, és szinte valamennyi alkotásáról készült, nemcsak a kárpitokról, hanem az akvarelljeiről is. Három közös könyvünk jelent meg – mondta.

A költő úgy érzékeli, Péreli Zsuzsanna alkotásai teljesen más irányba vitték az ő művészetét.

Úgy érezte 2017 előtt, hogy kimerült a lírai szókészlete, ingerszegénynek érezte magát, s verseiben sokszor már önmagát ismételgette. Zsuzsanna alkotásai a költészetben olyan misztikus teret nyitottak meg előtte, ami játékossá és sokkal modernebbé tette a líráját, de úgy, hogy közben azt a konzervativizmust, amit mestereitől tanult, mint értékrendet, meg tudta tartani. – A napokban jelenik meg az „Elfelejtett Ének” címet viselő verses kötetem, amit a Tolcsvay házaspárnak, Zsuzsának és Lacinak ajánlottam. A művésznő férje, Tolcsvay László zenéje nagy hatással volt rám, miután ők együtt élnek, egymásra is hat a művészetük. Én mindig Tolcsvay dalait hallgattam, mielőtt elkezdtem verset írni Zsuzsa műveiről. Tolcsvay dalaival melegítettem be a verseléshez. Lacival sokat beszélgettünk, és mindig éreztem emberi és művészi nagyságát, ez engem doppingolt, hogy megfeleljek a magas művészi elvárásoknak. Az elmúlt két évben 70 versem jelent meg, a szerbiai „Szövet” folyóiratban, és a vajdaság magyar hetilapjában, a Családi Körben. Ezek a versek olvashatók a most napvilágot látó új könyvemben is – fogalmazott.

Hogyan tovább? Azt egyelőre találgatja Lövei Sándor.

Mint mondja, van benne néhány kép, amin gondolkodik, egy különleges látomásos képsor, amiről írni szeretne, de ez még nagyon bizonytalan. Van ugyanis egy személy, akivel dolgozni szeretne, de az ő szándékait még nem ismeri. Az azonban tény, hogy minden nap dolgozik. – Amit tanultam a művésznőtől az az, hogy minden nap oda kell ülni a szövőszékhez és dolgozni kell; ez éltet engem is. A költészet, a művészet létállapot, nem szakma, több annál: sors, ami egy életre szól – zárta Lövei Sándor költő.

Kovács Zsolt