Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hajdúböszörményi kis tudós tehetségét ismerte el a MOL

| 2020. 12. 15. | 12:11:00
Nemzetközi karrier állhat előtte.
Hajdúböszörményi kis tudós tehetségét ismerte el a MOL
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hajdú-Bihar megyéből a hajdúböszörményi Debreczeni Dorina lett a győztese a MOL Tehetségtámogató Programjának, mely az idei tanévben összesen 19 millió forinttal támogatja a 10-23 év közötti tehetséges művész- és kutatójelöltek pályafutását. Országszerte összesen 59 fiatal pályázó és csapataik nyertek támogatást.

Idén a koronavírus-járvány miatt sok verseny és kurzus elmaradt, ezért érzékelhetően kevesebben, összesen 202-en igényeltek támogatást, melynek összege még így is csaknem ötszöröse volt a rendelkezésre álló keretnek. A szakértő zsűri értékelése után a pályázatot kiíró MOL Alapítvány kuratóriuma úgy döntött, hogy 59-en kapják meg az igényelt támogatást. Az elnyert összeget – összesen 19 millió forintot – a tehetségek leginkább hangszervásárlásra, előadásokra és tudományos versenyekre való felkészüléshez szükséges eszközök beszerzésére, vagy egy-egy verseny útiköltségeinek támogatására fordíthatják majd, illetve a felkészítő tanár díját is finanszírozhatják belőle.

A Hajdú-Bihar megyei győztes

Debreczeni Dorina, kémia, Hajdúböszörmény

Kisgyermek kora óta nagyon kíváncsi természetű, régóta foglalkoztatja, hogy megismerhesse a komplex élő rendszereket és alkothasson valami tudományos szempontból maradandót és innovatívat. 2015-től dolgozik együtt kémiatanárával, akivel komplex projektekbe kezdtek. 2016-2018 között a Debreceni Egyetem Fotokémiai és reakciókinetikai kutatócsoportjában végzett kutatómunkát. Legnagyobb eredményének azt tartja, hogy a 2018-ban a Nemzetközi Junior Természettudományi Olimpián egyéni bronzérmet nyert. Szeptemberben a New York Academy of Sciences 1000 Girls 1000 Futures mentorprogramjába nyert felvételt. A támogatásból kutatási gyakorlat és a versenyek költségeit szeretné finanszírozni.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Marozsán kikapott, de 185 ezer dollárral gazdagodott
Marozsán kikapott, de 185 ezer dollárral gazdagodott
A szoboszlói teniszező a negyeddöntőben búcsúzott.
Hirdetés
Hirdetés
Hajdú-Biharban még mindig sok influenzás van
Hajdú-Biharban még mindig sok influenzás van
Hazánkban akut légúti fertőzés tüneteivel 207 900 ember keresett fel orvost.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Letették a logisztikai csarnok alapkövét Ebesen
A cégcsoport érdekeltségein keresztül már Debrecenben is jelen van. Zöld és lakosságbarát.
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Pert nyert a Forbes a Hell cég ellen, azaz le lehet írni a milliárdos tulajdonosok nevét
2019-ben a személyiségi jogok megsértése miatt nyújtottak be keresetet a bíróságra.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Innovációs Laboratóriumot avattak az NI Hungary debreceni telephelyén.
Hirdetés