Tudom, milyen, amikor valaki fuldokolni látja a hozzátartozóját

Finomított anyagokból készült ételeket eszünk, elkényelmesedtünk, egyre szennyezettebb környezetben élünk. Nem meglepő, hogy az emberi szervezet alapbetegségekhez vezető irritációként éli meg ezeket. Közben a klímaváltozással járó felmelegedés Magyarországon ismeretlen betegségeknek készíti elő a terepet. A fő téma persze a koronavírus, amelyről beszélgettünk már a Bárándon háziorvosként, a berettyóújfalui kórházban sürgősségi szakorvosként dolgozó Késmárky Andrással, aki a Debreceni Egyetemen is oktat, megosztva a különböző kontinenseken, katasztrófahelyzetekben szerzett tapasztalatait.

Március közepén azt mondta, a járványhelyzet alig változtatott az emberek hozzáállásán, ugyanúgy eljárnak az orvosi rendelőbe, mint korábban. Mi a helyzet most?
Késmárky András: A betegek döntő része kerüli a rendelőt, viszont folyamatosan csöng a telefonom, hívnak reggel fél héttől késő délutánig. Jelenleg úgy kell döntést hozni, gyógyszert rendelni, hogy nem látjuk őket, ami növeli a tévedés lehetőségét és fárasztóbb is. Az egyetemen az első, amit megtanítok az orvoshallgatóknak, hogy lássuk, halljuk, tapintsuk a beteget. Egy tapasztaltabb orvosnak már fél diagnózisa van, ahogy a páciens a rendelőbe lép, a mozgás, a testtartás, az arcszín, a levegővétel egyaránt árulkodó . Most, akár az angolszász országokban, egy ellenőrző lista alapján próbálunk dönteni a kezelésekről, elég-e otthon maradni vagy kórházi ellátás szükséges. Mellette statisztikákat kell készítenünk a hatóságoknak. Ha van egy kevés időm, a koronavírusról olvasok vagy olyanokkal beszélek, akik Olaszországban, Ausztriában szereztek már tapasztalatot ezen a téren.

Ezek szerint sokkal komolyabban veszik az emberek a vírust, mint akár csak tíz napja.  
Késmárky András: Igen, változott a helyzet, bár vegyesek az érzéseim. A környezetemben élők körülbelül fele inkább egy hosszú hétvégeként tekint a helyzetre. Vagyis ha elmegy a boltba, a postára, a patikába, meg-megáll beszélgetni, milyen a gyerekkel az online tanulás, mivel töltik az időt stb. Az öregek egy része nincs is igazán képben. Egy háborút, egy bombázást, egy tűzvészt felfognak, egy láthatatlan vírussal nem tudnak mit kezdeni. „Túléltem már sok mindent, ettől sem félek, csak egy influenza”, hallom.

Az influenzás párhuzam visszatérő elem, holott a halálozási arányból is látszik, hogy a SARS2 sokkal veszélyesebb. De az is igaz, hogy senki sem cikkezett különösebben az elmúlt évek nagy influenzajárványairól.
Késmárky András: Pedig előfordult olyan nap, amikor a berettyóújfalui kórház sürgősségi osztályáról szólnom kellett a mentőknek, hogy nem tudunk több lélegeztetett beteget fogadni. De a lényeg, hogy  az influenza, amit jól ismerünk, általában december végétől március végéi tart. Azaz a súlyos, kritikus állapotú betegek ellátása három-négy hónapra húzódik szét. Az új koronavírus fő kockázata, hogy szigorú, megelőző intézkedések nélkül néhány hét alatt olyan magas betegszámot produkál, ami alatt megroppanhat az egészségügyi ellátás. Az influenza is elsősorban a krónikus tüdő- vagy szívbetegségben szenvedőkre veszélyes. Hozzáteszem, a kritikusra forduló esetek egy részéhez az egészségkultúránknak is van köze: nem kezdődik el idejében a kezelés, a beteg csak az első panaszok után egy héttel jelentkezik, amikor már nagyon rosszul van. Ekkora azonban kialakulnak a szövődmények egy masszív bakteriális bronchopneumonia formájában. Érthetőbben: a megszokott influenzánál a tüdőgyulladás egy bakteriális felülfertőződésből alakul ki, míg a SARS2 vírus immunmechanizmuson keresztül közvetlen szövetközti gyulladást okoz.

Mintha az influenza következtében kialakuló tüdőgyulladás miatt egy csőben dugulás keletkezne, ami megszüntethető antibiotikummal, magas nyomású lélegeztetéssel.  Az új koronavírusnál maga ez a cső nyomódik össze nagy felületen, gyógyszer nincs, csak lélegeztetni tudunk, és remélni, hogy a szervezet meggyógyítja önmagát.

Levonulhat ez a járvány két hónap alatt, ahogyan sokan várják?
Késmárky András:  Ahhoz, hogy felfogjuk a helyzet súlyosságát, sajnos, embereknek kell meghalnia. A kormányzati kommunikáció is okosan hangsúlyozza: ne csak a saját megbetegedésed elkerülése, hanem az egészségügy túlterhelésének elkerülése érdekében is maradj otthon. Egyébként félek attól, hogy mi, e terület dolgozói miként jövünk ki ebből az egészből. Én tudom, micsoda feszültség az, amikor valaki fuldokolni látja a hozzátartozóját. Nem szeretném megélni, hogy ne tudjuk ellátni azért, mert nincs rá nincs rá kapacitás. Mert akkor az orvost és a nővért fogják hibáztatni,  ami által még többen hagyják el az országot vagy a pályát. Megjegyezném, most minden a koronavírusról szól, miközben a sztrókost, az infarktusost, a bélelzáródásost ugyanúgy el kell látni, különben meghalnak. Ezek a betegek sem lesznek kevesebben ebben az időszakban.

A kórházak, klinikák komoly átszervezésekkel igyekeznek felállítani a koronavírusos betegek ellátását szolgáló egységeket.

Késmárky András:  A berettyóújfalui kórházban tapasztalom, hogy a kollégák komoly tudással rendelkeznek és nagy teljesítményre képesek. Ezzel együtt is rendkívül nehéz időszaknak nézünk elébe, hiszen országszerte több szakorvosra lenne szükség, különösen vidéken. A sürgősségi szakorvosok esetében még inkább szorít a cipő, nagyon sokan elmentek dolgozni Angliába, Ausztriába. Vékony jégen táncolunk. Szerencsés esetben el tudok látni akár napi nyolcvan beteget is, de előfordul az is, hogy egy óra elmegy egy rossz állapotban érkező emberre, akit intubálni kell, kardiálisan támogatni vagy akár helyben újraéleszteni. Nagy kérdés, hogy mit bírunk egy, a nyugat-európai esetszámhoz közelítő stresszhelyzetben. A nővérhallgatókon látom, mennyire nehéz belerázódni az éles helyzetekbe, és ez a szakorvosokra is vonatkozhat: vajon mennyire sajátították el a rezidensképzés során a hathónapos sürgősségi blokkot? Tud-e branült szúrni, vállalja-e a beteg intubálását? Hogy a lélegeztetésről vagy egy, a stabil gyógyszerbejutást, vérvételt biztosító centrál véna szúrásáról ne is beszéljünk.

Van, amit hiányol a kormányzati intézkedésekből?
Késmárky András:  Egy egészségügyi válsághelyzetben vagyunk, és nem érzékelem, hogy az önkormányzatok egységes protokollt követnének. Vagyis tudnák, mit, hogyan, miért csináljanak. Miközben semmi tapasztalatuk sincs e téren. A centrális döntéshozatal működik, ugyanakkor a települési önkormányzatok elég szubjektíven járnak el egyes kérdésekben aszerint, hogy hol, mennyire veszik komolyan a dolgokat. Nekem például háziorvosként jelentenem sem kell a bárándi önkormányzatnak, ha koronavírus betegről, gyanús személyről szerzek tudomást. Tartok tőle, hogy ez még nagy kapkodást, rossz döntéseket szülhet. Miközben arra is emlékszem, hogy a néhány évvel ezelőtti, március 15-i rendkívüli havazás kapcsán jól működött a katasztrófavédelem által irányított vészhelyzeti tanács. Akkor széles körben részt vettek a problémák kezelésében a hely szereplők, megismerték egymást, tudták, hogy kit kell hívni, működött az információáramlás. Nyilván más a probléma összetettsége, de sikerült a bajokat gyorsan kezelni.

Sokaknak nem tetszik, hogy az operatív törzs nem közöl területi adatokat. Azért a háziorvosokat tájékoztatják a koronavírusos esetekről?
Késmárky András:  Nem, erről mi sem kapunk statisztikát, a médiából szedjük össze az információkat. Valójában nincs ennek az információnak különösebb jelentősége, ha lenne, keresném ezért a szakhatóságokat. Egyébként szerintem akár tájékoztatni is lehetne a közvéleményt ezekről az adatokról, mert Magyarország olyan kicsi, hogy nincs értelme elindulni az egyik végéből a másikba, hátha valahol kevesebb a fertőzött. A vírus napok alatt körbejárt.

Van változás a háziorvosoknak nyújtott védőeszközökben?
Késmárky András:  FFP1-es maszkból kaptunk praxisonként három darabot. Ez megfelel az egyszerű sebészeti maszknak, amelyiknek a viselése valójában csak a betegek számára fontos. Csökkenti az esélyét annak, hogy ők megfertőzzenek másokat.

Hőmérőzték már SARS miatt

Késmárky András az elmúlt másfél évtizedben a világ több pontját megjárt Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoportját (DEKOM) is vezeti. Ő maga mentett a 2004-es cunami után Indonéziában, jártak földrengések, ciklonok helyszínein Haititől Pakisztánon át Burmáig. A DEKOM volt az a csapat is, amelyik 2014-ben hazahozott egy életveszélyesen megsérült debreceni férfit a nyugati-afrikai Ghánából az ebolajárvány idején…
–  A 2005-ös, 50 ezer halálos áldozatot meghaladó pakisztáni földrengésnél még mindig érezhető volt a 2002-2003-as SARS-járvány hatása. Nagyon szigorú intézkedések voltak érvényben, akinél csak felvetődött a SARS gyanúja, azonnal elkülönítették a földrengés sérültjeitől. Ennek is köszönhető, hogy a járvány nem terjedt át a harmadik világbeli országokból. Bennünket még Európába visszaérkezve is folyamatosan lázmérőztek – emlékezett vissza.

Kell aggódunk azon, hogy éveken belül felbukkan valami SARS2-nél is veszélyesebb, világjárványra képes vírus?
Késmárky András:  Határozottan igen. Elkényelmesedett világban élünk, finomított anyagokból készült ételeket eszünk, vagyis a mozgásszegény életmód egészségtelen  táplálkozással párosul. Ezek a környezetszennyezéssel együtt folyamatosan irritatív ágenseknek (közvetítőknek) teszik ki az embert. Olyan alapbetegségek alakulnak ki bennünk, amelyeket aztán mesterségesen megpróbálunk ugyan kezelni, de az immunrendszerünk és a felkészültségünk vajmi kevés hozzá. Közben a klímaváltozás miatti felmelegedéssel olyan kórokozók, fertőzések jelennek meg, amelyek korábban csak az Egyenlítő környékére, Ázsia egyes részeire voltak jellemzőek. Nem kell messzire menni: Boszniában, Észak-Macedóniában és Romániában megjelent a maláriát terjesztő szúnyogfajta.

Ratalics László