Az ítélet még nem jogerős.
Bűnösnek mondta ki a Hajdúböszörményi Járásbíróság február 5-én kihirdetett ítéletében azt a hajdúnánási vádlottat, aki ittasan okozott halálos balesetet. Emiatt őt
3 év börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte, továbbá 6 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől.
Az ítéleti tényállás szerint az 57 éves vádlott 2018. március 30-án Hajdúnánás belterületén egy oktatás céljára átalakított gépjárművel közlekedett a Petőfi utcán az Irányi utca felől az Attila utca irányába. A vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztott. A gépkocsi jobb első ülésén tartózkodott a sértett, aki szintén súlyos fokú alkoholos állapotban volt. Mindketten használták a biztonsági övet.
A vádlott haladása során a Petőfi és az Attila utcák kereszteződéséhez érve az „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblánál megállt, majd kipörgő kerekekkel, gyorsítva elindult egyenesen a Böszörményi utca irányába. A megengedett legmagasabb 50km/h-ás sebességet túllépve az autó 70-75 km/h-ra felgyorsult, majd egy jobbra ívelő kanyarhoz érve az úttestről lesodródott és
az út melletti vízelvezető árokban egy fának ütközött. A baleset során a gépjármű utasa, egy 51 éves férfi olyan súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítását követően életét vesztette.
A vád szerint a közlekedési baleset és a halál között közvetlen ok-okozati összefüggés van. A vádlott 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az ügyészség szerint a vádlott vérének etilalkohol koncentrációja a baleset bekövetkezésének pillanatában 3,38-3,60 g/l lehetett, ami igen súlyos fokú alkoholos befolyásoltságnak felel meg.
A vádlott évtizedekig gépjárművezetés-oktatóként dolgozott, neki ezen a szakterületen a példamutatás kiemelt feladata volt.
A bíróság súlyosító körülményként értékelte a súlyos fokú alkoholos befolyásoltságot, az ittas járművezetés elszaporodottságát, ugyanakkor enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a férfi büntetlen előéletű és a baleset bekövetkezéséig kifogástalan volt a közlekedési előélete.
Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, míg az ügyész három nap gondolkodási időt tartott fenn.Két vidéki banda csapott össze.
A vonatközlekedés mindkét vágányon szünetel.
Több mint 100 iskola csatlakozott már a programhoz.
A Kréta-rendszerben üzent a szülőknek.
A megbeszélés csupán tájékozódó jellegű volt.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.09.26)