Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Tranzit: kacsa, liba, milliószám

| 2019. 12. 14. | 10:07:00
A baromfiágazat idei gazdálkodása kevésbé kiegyensúlyozott, mint az elmúlt öt évben volt.
Tranzit: kacsa, liba, milliószám
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Mint 30 éve mindig, idén is eredményes évet zár a víziszárnyasok terén piacvezető Tranzit-csoport, bár az ágazat globális problémái alól a debreceni székhelyű nagyvállalat sem tudta kivonni magát.

Nehéz évkezdet után...

Szabó Miklós, a Tranzit-csoport igazgatósági elnöke úgy fogalmazott, hogy a magyar baromfiágazat az évet nem kezdte problémamentesen. Annál is inkább, mert a kacsa ára már tavaly ősszel elkezdett jelentősen csökkenni; ez azt jelentette, hogy a gazdálkodóknak olyan üzleti tervet kellett készíteni 2019-re, amely figyelembe veszi a jelentős árcsökkenést. A másik problémát az okozta, hogy a madárinfluenza (ami 2017-ben tört ki és 2018. februárjában fejeződött be) „lecsengése” után az árak megemelkedtek, hiszen kevesebb árualap volt. Ebből adódóan (elsősorban víziszárnyasból) mindenki elkezdte a volumenét növelni, aminek következtében 2019-re kacsából és libából is túltermelés lett. Mindezek eredményeként jelentős árcsökkenés következett be. Először azt reméltük, hogy ősszel (a libaszezonra) a piac valamelyest visszakorrigál, de ez az árrendeződés elmaradt, sőt, az árak tovább estek, komoly gazdálkodási problémákat vetítve előre az ágazatban. - A csirkénél is azt gondoltuk, hogy a sertéspestis miatt (helyettesítő termékről lévén szó) emelkedni fognak a baromfiárak, de ez nem következett be, sőt az elmúlt egy hónapban a csirkeár is zuhanórepülésbe kezdett. Van elég csirke Európában, túlkínálati a piac (különösen a lengyeleknél) illetve jön be Európába máshonnan is (Dél-Amerikából, Ukrajnából, Oroszországból) árualap.

Az információ pénz

A szakember szerint összességében azt lehet mondani, hogy a 2019-es évben a baromfiágazat gazdálkodása nem lesz olyan kiegyensúlyozott, mint az elmúlt öt évben volt. Ennek ellenére az ágazat helyzete stabil, ami igaz a Tranzit-csoportra is. „65 milliárd forint körüli összárbevételt és 6 milliárd forint körüli eredményt produkáltunk a 2018-as évben, ettől idén (éppen a elmondottak miatt) várhatóan elmaradunk. Ennek ellenére a megkezdett úton haladunk tovább; folytatódnak a dinamikus fejlesztések. Tavaly zártunk le egy 15 milliárdos fejlesztési csomagot, és megkezdtük a következő 15-20 milliárd forintos fejlesztési programot. Ez jelenti új állattartó telepek létesítését, a régiek felújítását, a vágóhidak korszerűsítését, a keltető modernizálását, a takarmánykeverő renoválását és jelenti a tovább-feldolgozás fejlesztését. A 2018-ban megkötött vegyesvállalati szerződés a franciákkal is ennek a törekvésnek a szellemében és érdekében történt. A cégünk ugye kilépett a nemzetközi kategóriába (főként a víziszárnyas miatt), és ezen a területen kellett megerősítenünk a pozícióinkat. Ehhez Európa vezető baromfis cége, a francia LDC-csoport  (mely egyébként szintén családi vállalat) minden szempontból ideális partnernek bizonyult. A saját fejlesztéseink mellett folyamatosak az akvizíciós tárgyalások itthon és több európai országban is. Az így megszerzett szakmai tudás elengedhetetlen a fejlődésünk érdekében, hiszen a legdrágább árucikk az információ. Tudnunk kell, hogy mi történik körülöttünk a világban” - fogalmazott.

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Röplabda bronzcsata: idegenben egyenlített a Debrecen
Röplabda bronzcsata: idegenben egyenlített a Debrecen
Az Extraligában szereplő DEAC három szettben győzött.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A Magyar Nemzeti Cirkusz világsztárokkal mutatja be jubileumi műsorát.