Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A kormánynak a sörözéssel is tervei vannak

| 2019. 03. 20. | 19:04:00
Az 500 éves német tisztasági törvényt veszik alapul.
A kormánynak a sörözéssel is tervei vannak
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A sörágazat dinamikus fejlődésének fenntartása mellett a kormány törekszik a minőségi sörök piacának élénkítésére és a kézműves sörök szegmensének szélesítésére - mondta Zsigó Róbert, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára szerdán, a XIII. Nemzetközi Sörverseny és Sörmustra beharangozó sajtótájékoztatón, Budapesten. 

Zsigó Róbert elmondta, hogy a sörgyártás az elmúlt évtizedek fúziói és felvásárlásai nyomán a világ egyik legkoncentráltabb ágazatává vált. A magyar sörgyártásban 4 közepes- és nagyvállalat, valamint számos kis- és mikrovállalkozás van jelen: 2017-ben a négy legnagyobb szereplő (Dreher, Heineken, Borsodi és Pécsi Sörfőzde) együttes teljesítménye adta az ágazat árbevételének közel 95 százalékát, az exportárbevétel közel 98 százalékát és a foglalkoztatás 86 százalékát.

A kisüzemi sörfőzdék száma a 2013-2017 közötti időszakban mintegy 70 százalékkal nőtt, mindeközben árbevételük több mint háromszorosára bővült. Ebben az időszakban az üzemi nyereség megháromszorozódott és az adózás előtti nyereség is közel megduplázódott, emellett a foglalkoztatottak számában is 50 százalékos emelkedés történt. Egy elemzés szerint egy söripari munkahely 17 másik munkahely fenntartásához járul hozzá: kettőhöz a mezőgazdaságban, kettőhöz a kereskedelemben és 13-hoz a vendéglátásban

- jegyezte meg az államtitkár, aki kitért arra is, hogy az agrártárca az egyesülettel közösen dolgozta ki a Magyar Élelmiszerkönyv "Megkülönböztető minőségi jelöléssel ellátott sörök" irányelvét, a különleges minőségű sörökre vonatkozó szabályozást. Ezzel elérték, hogy csak olyan sört lehet különleges minőségűként forgalomba hozni, amely megfelel a szakértők által felállított szigorúbb követelményeknek. Ilyen sörök készítésénél csak maláta használható fel, vagyis az 500 éves német tisztasági törvényt veszik alapul. Az ízesített sörök ízesítésére és színezésére csak természetes anyagok használhatóak fel - tette hozzá. 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Vizsgálat indult Magyar Péter ellen
Vizsgálat indult Magyar Péter ellen
A Szuverenitásvédelmi Hivatal szerint felmerül a gyanú, hogy megpróbálják a törvényeket kijátszva befolyásolni a magyar választásokat.
Hirdetés
Hirdetés
A mesterséges intelligencia bajnoki címeket jósol a DVSC-nek
A mesterséges intelligencia bajnoki címeket jósol a DVSC-nek
A jóslat szerint többször is megtörik a Ferencváros hegemóniája.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Debreceni szakképzés: sikeres együttműködés a Manz Hungary Kft.-vel
A vállalat és a szakképzési centrum egymásra talált.
A gazdaság növekedéséről beszélt a nemzetgazdasági miniszter Debrecenben
Nagy Márton szerint a magyar gazdaságnak lételeme, hogy a járműiparban sikerüljön az elektromos átállás.
Földes két utcájában is aszfaltoznának
A vízelvezetést is megoldanák.
Európában a magyarok kapják a legolcsóbban az áramot és földgázt
Finn cég végzett összehasonlító felmérést.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
A legjobb dolgok sokszor pont abból sülnek ki, ha a régi jó megoldásokat az új tudással bővítjük.
Profibarkács.hu –  Az év 365 napjában Megbízható Bolt
Profibarkács.hu – Az év 365 napjában Megbízható Bolt
A 2022-es év után 2023-ban is az év minden napján kiérdemelte a Profibarkács.hu debreceni barkács webáruház a jól ismert Árukereső szolgáltató „Megbízható Bolt” minősítését.
Több mint ezer terméket kínál speciális táplálkozási igényekre a SPAR
Több mint ezer terméket kínál speciális táplálkozási igényekre a SPAR
A SPAR akcióiban rendszeresen találkozhatsz mentes és egészségtudatos termékekkel is!