Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezeknél az állami cégeknél lesz béremelés

| 2017. 12. 30. | 10:14:00
Örülhetnek a MÁV és a Magyar Posta munkatársai is.
Ezeknél az állami cégeknél lesz béremelés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Januártól átlagosan 12 százalékkal nő a vasutasok, a postai alkalmazottak, a regionális közlekedési társaságoknál és a víziközműcégeknél dolgozók bére - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI-vel.

Azt írták, hogy a kormány idén három évre szóló bérfejlesztésről döntött az NFM közvetlen vagy közvetett tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó egyes többségi állami tulajdonú gazdasági társaságoknál. Ennek eredményeként 2017 és 2019 között átlagosan 30 százalékos béremelést hajtanak végre e vállalatoknál, ami több mint 140 ezer munkavállalót érint. A 2018-as emelés mértéke átlagosan 12 százalék.

A bérfejlesztést az érdekvédelmi szervezetekkel és a munkavállalókkal folytatott egyeztetéseket követően idén februárban fogadta el a kormány, elősegítve a képzett munkaerő megtartását, a szakmai utánpótlás biztosítását, és ezzel is kifejezve a munkavállalók iránti megbecsülését - fogalmaztak.

Az intézkedést az tette lehetővé, hogy Magyarország erősödik, és az ország saját gazdasági erejéből ki tudja termelni a  béremelésekhez szükséges forrásokat – írták. Közölték, hogy

2017-ben 13 százalékkal nőtt az érintettek bére, 2018-ban pedig átlagosan további 12 százalékos növekedésre lehet számítani, amihez a kormány 45,6 milliárd forintot biztosít.

A legnagyobb összegű támogatást 2018-ban is olyan állami társaságok kapják, amelyek munkavállalói létszáma jelentős, valamint a magyar emberek mindennapi életében fontos szolgáltatásokat végeznek. Ilyen egyebek mellett a MÁV-csoport (14,2 milliárd forint) és a Magyar Posta Zrt. (11,4 milliárd forint), de idetartoznak a regionális közlekedési központok (8,4 milliárd forint) és a víziközmű-társaságok (4,6 milliárd forint) is.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Vizsgálat indult Magyar Péter ellen
Vizsgálat indult Magyar Péter ellen
A Szuverenitásvédelmi Hivatal szerint felmerül a gyanú, hogy megpróbálják a törvényeket kijátszva befolyásolni a magyar választásokat.
Hirdetés
Hirdetés
A mesterséges intelligencia bajnoki címeket jósol a DVSC-nek
A mesterséges intelligencia bajnoki címeket jósol a DVSC-nek
A jóslat szerint többször is megtörik a Ferencváros hegemóniája.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Debreceni szakképzés: sikeres együttműködés a Manz Hungary Kft.-vel
A vállalat és a szakképzési centrum egymásra talált.
A gazdaság növekedéséről beszélt a nemzetgazdasági miniszter Debrecenben
Nagy Márton szerint a magyar gazdaságnak lételeme, hogy a járműiparban sikerüljön az elektromos átállás.
Földes két utcájában is aszfaltoznának
A vízelvezetést is megoldanák.
Európában a magyarok kapják a legolcsóbban az áramot és földgázt
Finn cég végzett összehasonlító felmérést.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
A legjobb dolgok sokszor pont abból sülnek ki, ha a régi jó megoldásokat az új tudással bővítjük.
Profibarkács.hu –  Az év 365 napjában Megbízható Bolt
Profibarkács.hu – Az év 365 napjában Megbízható Bolt
A 2022-es év után 2023-ban is az év minden napján kiérdemelte a Profibarkács.hu debreceni barkács webáruház a jól ismert Árukereső szolgáltató „Megbízható Bolt” minősítését.
Több mint ezer terméket kínál speciális táplálkozási igényekre a SPAR
Több mint ezer terméket kínál speciális táplálkozási igényekre a SPAR
A SPAR akcióiban rendszeresen találkozhatsz mentes és egészségtudatos termékekkel is!