Egyre többen döntenek úgy, hogy áttérnek a vegán táplálkozásra; egyesek egészségügyi okokból kifolyólag, míg mások személyes elhatározásból egy nemes küldetés részeként. Ha már jó ideje fontolgatod, hogy magad is kipróbálnád a növényi étrendet, ismerkedj meg a vegán húsalternatívákkal!
Amennyiben a növényi étrend mellett tennéd le a voksod, fontos, hogy tisztába kerülj néhány alapvető dologgal, amelyre kiemelten ügyelned kell. Az egyik ilyen, hogy a húsfélék elhagyásával is gondoskodnod kell a megfelelő fehérjebevitelről. Szerencsére bőven akadnak olyan növényi “húskészítmények”, amelyek beiktathatók a hagyományos élelmiszerek helyett, például a MamaVita kínálatából szójavirslik, párizsik is beszerezhetők.
A szója- és gabonakészítmények remekül felhasználhatók a húsok pótlására. Az egyik legismertebb például a szejtán, vagyis búzasikér, amely megjelenésében és textúrájában is egészen hasonló a klasszikus hús állagához. Egy kicsit azonban ruganyos, “gumis” érzetű, ám ettől függetlenül rendkívül bőséges felhasználási körrel rendelkezik. Semleges ízvilága pedig még kelendőbbé teszi, hiszen egyéni ízlésünkhöz mérten fűszerezhetjük.
Nagyszerű proteinforrás a szójatejből készült tofu is, mely a jól ismert szögletes formákban érhető el, lágy textúra és semleges ízvilág jellemzi, akárcsak a búzahúst, ezeket szintén egyéni ízvilágunk szerint ízesíthetjük.
Beszerezhetők félkész termékek is a szójavirslik, krinolinok formájában, melyeket a klasszikus virslinél megszokott módon készíthetünk el.
A húshelyettesítő alapanyagok sokrétű alkalmazási köre igencsak megkönnyíti a vegán étrendet követők dolgát. A rántott, grillezett ételek mellett fasírtokhoz, hamburgerpogácsákhoz is bevethetők, de ugyanígy salátákat is gazdagíthatunk velük.
A kész élelmiszerek széles választéka által pedig finom és tápláló szendvicseket is fogyaszthatunk, hiszen a szójapárizsik különféle ízekben is fellelhetők. Például pikáns zöldséges, klasszikus natúr, hagyományos zöldséges változatban.
A szójafogyasztás egyértelmű előnye, hogy a szervezet számára nélkülözhetetlen aminosavakban gazdag, bőséges ásványi anyag és nyomelemtartalommal is rendelkezik. Sőt fitoösztrogénekben is bővelkedik, ennek okán feltételezik, hogy enyhítheti a menopauza tüneteit, azonban mértékkel történő fogyasztására fontos odafigyelni!
Napjainkban már nem okoz nehézséget a speciális étrendre való áttérés, hiszen megannyi lehetőség adott a szükséges termékek beszerzésére. A korábban már említett MamaVita webshop például kifejezetten mentes élelmiszereket kínál a különleges diétát tartók számára, az ételérzékenységgel küzdőknek, valamint a növényi táplálkozást preferálóknak.
Reméljük segítettünk egy kicsit eligazodni a vegán táplálkozás terén!
Átadták a Professor Emeritus, valamint a Doctor honoris causa címeket is.
A helyszínelés miatt nő a menetidő.
Felkészülés a jövőre.
Pályázati forrásból újítják fel.
Átvizsgálják az épületeket.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.06.10)