Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A béke az egyik legfontosabb üzenete ennek a húsvétnak

| 2022. 04. 17. | 12:56:00
Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi római katolikus püspök húsvéti gondolatait olvashatják.
A béke az egyik legfontosabb üzenete ennek a húsvétnak
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

– A nagyböjt a készület ideje, melynek vége a nagyhét, és mindezek az idén is igazán nagy napokat, heteket jelenthettek a számunkra, melyek az egyik legszentebb egyházi ünnepet készítik, készítették elő – kezdte húsvéti gondolatait Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye római katolikus püspöke.

Azzal folytatta, hogy a megváltásunk áldozatára kell most figyelnünk, aki nagypénteken még áldozat, hogy aztán a feltámadásával mindent visszaadjon nekünk, embereknek, majd Szent Jánostól idézett: "Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, hogy mindaz, aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen."

Jézus Krisztus szeretetéről azt mondta a püspök, hogy az a szeretet, melyet a húsvét is közvetít, megtaníthat mindenkit a mélységekre és a magasságokra is. – A kereszt, amit vállalt értünk Krisztus, nem a kivégzőeszköz, hanem a szeretet jele – mondta.

Palánki Ferenc azt is megosztotta velünk, hogy szerinte az idei húsvétnak is az az egyik legfontosabb gondolata, hogy meg kell nyitnunk a szívünket mások felé, nem szabad bezárkóznunk. Ahogy Jézus sírját egy nagy kővel zárták el, nekünk nem szabad így cselekednünk a szívünkkel, nem szabad elzárnunk. – Akkor lesz igazi ünnepünk, ha az értelmünk mellett a szívünk is megnyílik, és meg tudunk bocsátani egymásnak. Aztán, ha megnyílik a kezünk is, hogy segítsünk másokon. Majd, ha megnyílnak a karjaink is, hogy átölelhessük szeretteinket, kifejezvén ezzel legbensőbb érzéseinket – mondta.

A megyéspüspök elmélkedése szerint azzal, hogy az asszonyok a halotthoz mentek, és az élettel találkoztak, megoldódott az ember életének legnagyobb problémája, a halál. Végül pedig Palánki Ferenc azt hozta szóba, hogy meglátása szerint a mai világban külön értelmet nyert a béke is: szükségünk van rá, törekednünk kell rá, tennünk kell érte.

PI

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Marozsán kikapott, de 185 ezer dollárral gazdagodott
Marozsán kikapott, de 185 ezer dollárral gazdagodott
A szoboszlói teniszező a negyeddöntőben búcsúzott.
Hirdetés
Hirdetés
Hajdú-Biharban még mindig sok influenzás van
Hajdú-Biharban még mindig sok influenzás van
Hazánkban akut légúti fertőzés tüneteivel 207 900 ember keresett fel orvost.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Letették a logisztikai csarnok alapkövét Ebesen
A cégcsoport érdekeltségein keresztül már Debrecenben is jelen van. Zöld és lakosságbarát.
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Pert nyert a Forbes a Hell cég ellen, azaz le lehet írni a milliárdos tulajdonosok nevét
2019-ben a személyiségi jogok megsértése miatt nyújtottak be keresetet a bíróságra.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Innovációs Laboratóriumot avattak az NI Hungary debreceni telephelyén.
Hirdetés