Debreceni kocsma határozó: Ádám presszó

Most pedig visszatérünk az István útra, a Tócóskert keleti határára, amely út nem csak az óriás lakótelepet választja el az itt-ott fellelhető, hagyományosnak mondható beépítettségű kertségektől, hanem időszalagként, vagy időzárként(?) szakítja ketté a város korábbi megjelenését a szocialista időszak lakásgyárainak már múltként emlegetett, de akkoriban futurisztikusnak ható, mai valóságként üzemelő lakás megoldásától. Bonyolult mondatnak sikeredett ez utóbbi, úgyhogy egyszerűbbel folytatom. A Széchenyi kertről már emlékeztünk volt, ennek a kertnek veti hátát az Ádám presszó is. Szemben, a tízemeletes tömb alatt találni az Évát egyébiránt… De, mivel a Postakert is itt akad utunkba, nem messze az Ádámtól, és mivel oda nem térünk be semmiféle kocsmalátogatóba, és nem azért, mintha nem akarnánk kiegészíteni kocsmológiai tudásunkat, hanem azért, mert nincs hova betérni, így jelen dolgozatunkban említjük meg a városnak ezt a részét, amelyet az 1570-es években már, mint a szent-Miklós utcai kapu végén lévő kerteket emlegetnek az írások. A XVIII. század elejétől Patikás-kertnek nevezték, majd annak a századnak a végétől, a posta létrehozásától emlegetik Posta-kertként.

De térjünk vissza az Ádám presszóba, amely tényleg azért kapta a keresztségben a nevet, mert szemben már ott volt az Éva, ahogyan azt a tulajdonostól, Balogh Pétertől megtudtam. Kilencvenegyet írt a naptár, tehát az előző évszázad utolsó évtizedét kezdték, amikor Balogh úr és felesége, évtizedes vendéglátós múlttal hátaik mögött, úgy döntöttek, hogy a családi ház alagsorát átalakítják, s megnyitják a szomjas nagyközönség előtt. Az épületet magát kilencszázharminckilencben építette egy kerékgyártó, az akkori, kicsit Erdély, (vagy Kós Károly?) felé mutató (mutatós) stílben. Az alagsorban működött a néhai derék bognár mester – az én nagyapám is bognár volt, és a kocsikerék mellett értett a hordók, kádak, mert szőlőt is művelt, bort is érlelt; szekerek készítéséhez is, meg mindahhoz, ami fából készülhetett, de ez csak személyes kitérő, ráadásul az óvodában – kéretik nem hangosan röhögni – boroshordó volt jelem - műhelye, abban az alagsorban, amelyben négy, gyönyörűségesen megépített boltív tarja a felépítményt. Maga az alsó szint sem teljesen alagsor egyébiránt, hanem inkább olyan földszint, amely kicsivel lentebb van, mint maga a földszint. Balogh Péter családja ’52-ben költözött ide. Az sem mostanság volt…

Családias jelleg a lényeg, mondta tovább Balogh Péter a presszóról, a vendégek kilencven százaléka törzsvendég, de a manapság tapasztalható, időnként elkeserítően rossz pénzügyi helyzetet itt is észre lehet venni. Többen kevesebbszer jönnek, kevesebbet, olcsóbbat kérnek, esetleg teljesen elmaradnak, világított rá a mikro-ökonómiai jelenségekre a kocsmáros.

Az viszont gazdasági összefüggéseket is feledtet a látogatóval, hogy mindig csinos hölgyeket lelni a pult mögött. Mert ez, mint a tulajdonostól megtudtam, alapszabály – csak dekoratív hölgyek állhatnak a pultban. A törzsvendégeket egyébiránt jegyzik, felkerülhetnek a falra, mármint a nevüket írják oda, nem a vendéget kenik föl. Baráti társaságok is rendszeresen összejönnek, és szép számban járnak ide hölgyek, akár csapatostul is. Nem csak az ivararány a vegyes, hanem a korosztályi összetétel is. Nevesebb törzsvendégeket is feljegyzett az Ádámban a történelem: Tar Sándor nevével már több helyütt is találkoztunk, ráadásul itt ér véget az évente megrendezett Tar-túra is; valamint idekívánkozik a valaha közismert tévés személyiség, Vértessy Sándor neve is, aki, mikor a főiskolára ment előadni, mindig betért egy vilmosra. Az Ádámba, mert Évát kihagyta.

Ádám presszó
Az István úton találni, nem messze a Széchényi utcai kereszteződéstől. A forgalmas úttól sövény választja el, épp ezért csendes a nagy, több részre tagolt kerthelység, ahol találunk egy fedett, fűtött teraszt, amely télen is üzemel, a cigisek, pipások, szivarozók, vízipipázók, szóval füstölgők legnagyobb örömére, és akad fedetlen része a kertnek, nagy padokkal, asztalokkal. A fedett helyen csocsó is üzemel. Az alagsorban, a négy boltív is több részre tagolja a presszót, el is lehet bújni akár. Két mellékhelységet talál a szükségben szenvedő, nemenként és az egyik falat hatalmas képernyő uralja. Árai a környéket tekintve átlagosnak mondhatók, kínálata sörben erős, de szerintem rövidben sem gyenge. Tiszta hely. És még valami: az István út eredetileg Habsburg- Lotharingiai István Viktor Ferencről kaptanevét, aki József nádor fia volt, s maga egy éven keresztül, 1848 szeptemberéig ült a magyarok nyakában, mint az utolsó nádor. De: ő nyújtotta be az országgyűlés feliratát ’48 március 15-én a királynak, s ő volt az, aki hivatalosan megbízta gróf Batthyány Lajost az új magyar kormány megalakításával. Szeptemberben a bécsi udvar visszarendelte, majd őt gyanúsították azzal, hogy része volt a márciusi „lázadás” szervezésében. Száműzték édesanyja németországi uradalmára, ahol 1867-ben tüdőbajban hunyt el. 1977-ben exhumálták holttestét és megállapították a hatóságok, hogy a tüdőbajt egy közelről leadott lövés okozta.      

Pogány Gábor