Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kedvez a Debreceni Egyetem a szabolcsiaknak

| 2018. 12. 13. | 17:02:00
Józan paraszti ésszel is így van rendjén.
Kedvez a Debreceni Egyetem a szabolcsiaknak
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Együttműködési megállapodást írt alá a Nyíregyházi Tankerületi Központ és a Debreceni Egyetem képviselője arról, hogy a jövőben nyíregyházi állami köznevelési intézményekben is teljesíthessék 1 éves gyakorlatukat a felsőoktatási intézmény osztatlan tanárképzésében részt vevő hallgatók.

Ezt az a tény indokolta, hogy az egyetem majdnem 30 ezer hallgatójának negyede Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei. 

A Debreceni Egyetem Tanárképzési főigazgatója rámutatott: az ötéves munka lezárása után a hallgatók az egyetemi képzésben záróvizsgát tesznek, majd a hatodik évet összefüggő szakmai gyakorlatként valamely középiskolában vagy általános iskolában töltik.

– Ez új elem, az első hallgatók most végzik ezt a típusú gyakorlatot. Nekünk nagyon fontos az, hogy a hallgatók minél több partneriskolába eljuthassanak. Továbbá az is, hogy olyan intézményekbe kerülhessenek a diákok, ahol korábbi kapcsolataik vannak, vagy most építenek ki újakat

– mondta Maticsák Sándor.

Korábban is fogadtak már egyetemi gyakorlatukat töltő hallgatókat a nyíregyházi iskolák, de a jövőben ez rendszeres lesz. – A Nyíregyházi Tankerületi Központ számára valódi mérföldkőnek tekinthető ez az alkalom. Jelentősen emeli a köznevelési intézményeink presztízsét az a tény, hogy alkalmasnak találják az itt tanító pedagógusokat arra, hogy a leendő tanárokat oktathassák és nevelhessék – emelte ki Gaszperné Román Margit főigazgató.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Marozsán kikapott, de 185 ezer dollárral gazdagodott
Marozsán kikapott, de 185 ezer dollárral gazdagodott
A szoboszlói teniszező a negyeddöntőben búcsúzott.
Hirdetés
Hirdetés
Hajdú-Biharban még mindig sok influenzás van
Hajdú-Biharban még mindig sok influenzás van
Hazánkban akut légúti fertőzés tüneteivel 207 900 ember keresett fel orvost.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Letették a logisztikai csarnok alapkövét Ebesen
A cégcsoport érdekeltségein keresztül már Debrecenben is jelen van. Zöld és lakosságbarát.
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Pert nyert a Forbes a Hell cég ellen, azaz le lehet írni a milliárdos tulajdonosok nevét
2019-ben a személyiségi jogok megsértése miatt nyújtottak be keresetet a bíróságra.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Innovációs Laboratóriumot avattak az NI Hungary debreceni telephelyén.
Hirdetés