Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Debreceni betörés a profi tolvajok számláján

| 2021. 01. 16. | 09:43:00
Az elvitt értékék egy részét sikerült megtalálni.
Debreceni betörés a profi tolvajok számláján
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Országszerte lakásbetörések elkövetésével gyanúsítanak két férfit (egyik budapesti, a másik sátoraljaújhelyi), akiket Budapesten fogtak el a Békés megyei rendőrök; a tettesek zárfésűt használtak, főként pénzt, ékszereket, órákat, parfümöket loptak el. 

A rendőrség január 16-án az esetről elmondta: a nyomozás adatai szerint a budapesti L. Zsolt (50) 2020 augusztusa és decembere között országszerte nyolc helyre tört be. Négy esetben a sátoraljaújhelyi M. Tibor (36) is tartott. A rendőrség tájékoztatása szerint L. Zsolt tavaly októberben, a délelőtti órákban zárfésűvel nyitott ki egy gyulai lakást, ahonnan ékszereket vitt el. Miközben a nyomozók a felderítésen dolgoztak, megállapították: hasonló módszerrel elkövetett bűncselekmények történtek Debrecenben, Esztergomban, Győrben, Székesfehérváron, Tatán és Várpalotán is. Az elkövetők összességében 10 millió forintot meghaladó kárt okoztak, amelynek egy része megtérült a gyanúsítottaknál tartott házkutatások eredményeként.

A két férfit lopás bűntett megalapozott gyanújával őrizetbe vették. Vizsgálják, hogy kötődnek-e hozzájuk más betörések is.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Eltűnt egy 26 éves debreceni nő
Eltűnt egy 26 éves debreceni nő
Február 10-én ismeretlen helyre távozott.
Hirdetés
Hirdetés
Kihallgatták Varga Juditot
Kihallgatták Varga Juditot
A volt igazságügyi miniszter a Központi Nyomozó Főügyészségen járt.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Pert nyert a Forbes a Hell cég ellen, azaz le lehet írni a milliárdos tulajdonosok nevét
2019-ben a személyiségi jogok megsértése miatt nyújtottak be keresetet a bíróságra.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Innovációs Laboratóriumot avattak az NI Hungary debreceni telephelyén.
Hirdetés