Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Halálos drog Debrecenben: 6 évet kapott a díler

| 2020. 06. 10. | 15:21:00
Egy ember meghalt, ötöt életveszélyes állapotban szállítottak kórházba.
Halálos drog Debrecenben: 6 évet kapott a díler
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Jogerősen 6 hónap börtönbüntetéssel sújtotta a Debreceni Törvényszék június 10-én azt a debreceni férfit, aki olyan kábítószert adott el 2015-ben, amelynek az elfogyasztásától egy ember meghalt, többen életveszélyes állapotba kerültek.

A bíróság a mostani döntésével helyben hagyta a tavaly ősszel első fokon kiszabott szabadságvesztés-büntetést. A büntetőeljárás során már 2018-ban is született egy elsőfokú ítélet, de azt a másodfok a ténybeli indokolás hiánya miatt hatályon kívül helyezte. 

Az ítélet tényállás szerint a vádlott, T. S. 2014 elején határozta el, hogy marihuána és amfetamin értékesítéséből szerez jövedelmet. Az anyagokat ismeretlen forrásból szerezte be, és olyanokkal üzletelt, akikkel kizárólag emiatt ismerkedett meg. 2015 szeptemberében egy ADB-FUBINACA nevű pszichoaktív anyagot vásárolt, úgy tervezte, a kábítószer egy részét elfogyasztja, a többit eladja. Az egyik sértett vásárolt is tőle legalább 5 grammot egy egy belvárosi élelmiszerbolt előtt, majd három barátjával közösen elfogyasztották. A por felszívását követően mindannyian eszméletüket vesztették, egyikük meghalt, egyértelműen a drog okozta mérgezésben. Társai a klinikai sürgősségi osztályára kerültek.
T. S. akkor este egy másik kliensnek is adott el 10 ezer forint értékben a „cuccból”. A vevő két barátjával a Déri téren találkozott, a kábítószert felszippantva szintén rosszul lettek, ők is a Klinikán kötöttek ki.

A vádlott mellett mindkét társaság tagai rendszeresen kábítószereztek.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Vizsgálat indult Magyar Péter ellen
Vizsgálat indult Magyar Péter ellen
A Szuverenitásvédelmi Hivatal szerint felmerül a gyanú, hogy megpróbálják a törvényeket kijátszva befolyásolni a magyar választásokat.
Hirdetés
Hirdetés
A mesterséges intelligencia bajnoki címeket jósol a DVSC-nek
A mesterséges intelligencia bajnoki címeket jósol a DVSC-nek
A jóslat szerint többször is megtörik a Ferencváros hegemóniája.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Debreceni szakképzés: sikeres együttműködés a Manz Hungary Kft.-vel
A vállalat és a szakképzési centrum egymásra talált.
A gazdaság növekedéséről beszélt a nemzetgazdasági miniszter Debrecenben
Nagy Márton szerint a magyar gazdaságnak lételeme, hogy a járműiparban sikerüljön az elektromos átállás.
Földes két utcájában is aszfaltoznának
A vízelvezetést is megoldanák.
Európában a magyarok kapják a legolcsóbban az áramot és földgázt
Finn cég végzett összehasonlító felmérést.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
A legjobb dolgok sokszor pont abból sülnek ki, ha a régi jó megoldásokat az új tudással bővítjük.
Profibarkács.hu –  Az év 365 napjában Megbízható Bolt
Profibarkács.hu – Az év 365 napjában Megbízható Bolt
A 2022-es év után 2023-ban is az év minden napján kiérdemelte a Profibarkács.hu debreceni barkács webáruház a jól ismert Árukereső szolgáltató „Megbízható Bolt” minősítését.
Több mint ezer terméket kínál speciális táplálkozási igényekre a SPAR
Több mint ezer terméket kínál speciális táplálkozási igényekre a SPAR
A SPAR akcióiban rendszeresen találkozhatsz mentes és egészségtudatos termékekkel is!