Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Jogerősen is elítélték Debrecenben a horrorisztikus gyilkosság elkövetőit

| 2019. 11. 26. | 15:40:00
A megölt férfi barátnőjének végig kellett néznie a halálos kínzást.
Jogerősen is elítélték Debrecenben a horrorisztikus gyilkosság elkövetőit
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A dövényi emberölésben tevékenyen részt vevő nőt – a harmadrendű vádlottat – is életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta jogerősen a Debreceni Ítélőtábla november 26-i ülésén; az első- és másodrendű vádlottra első fokon kiszabott életfogyton nem változtattak, míg a negyedrendű vádlott büntetését 3 évre enyhítették.

A táblabíróság a keddi ítélethirdetésen G. Marietta életfogytiglani büntetése esetében 25 évben szabta meg a feltételes szabadság legkorábbi időpontját. 

A tábla kimondta, hogy az első fokon eljáró Miskolci Törvényszék tényállása megalapozott, a bűncselekmény minősítése és a vádlottak bűnösségének megállapítása is helyes.

Eszerint a vádlottak és a sértett jól ismerték egymást. A bűneset napján, vagyis 2018. február 4-én is együtt szórakoztak a dövényi kocsmában, ahol többször összevesztek, azonban az italmérés zárása után is együtt folytatták.

Az elsőrendű vádlott, V. Simon és a másodrendű vádlott, V. József vitája elmérgesedett V. Alberttel, előbbi kettő elhatározta a sértett meggyilkolását. V. Simon élettársa, G. Marietta (a harmadrendű vádlott) hazament, majd az autójában késsel, bicskával, karddal tért vissza. Időközben megérkezett V. Albert barátnője is, aki kérlelte a férfit, hogy menjenek haza, de ő nem hallgatott rá. Este 11 körül valamennyien beültek G. Marietta autójába azzal, hogy Putnokra mennek.

A három férfi a hátsó ülésen ült, V. Albert középen, míg a barátnője az anyósülésen utazott. V. Simon már a kocsiban közölte a sértettekkel, hogy „Most meghaltok mind a ketten”, majd előkerültek a kések. A férfi és a nő hiába kérte, hogy engedjék el őket, V. Simon többször megszúrta, megvágta előbbit, közben kijelentve, „Most vágtam el a nyakát!”.

Putnokra érve V. Simon korábbi élettársának (a negyedrendű vádlott) a házához mentek, ahol a még életben lévő V. Albertet a pincébe vonszolták. Miközben G. Marietta a telefonjával világított, a két támadó karddal, késsel szúrta és vagdosta az áldozatot, a barátnőjét pedig kényszerítették, hogy végignézze az élettársa kivégzését (a nyomaték kedvéért G. Marietta combon is szúrta a rémült nőt).
A gyilkosságot követően a holttestet szőnyegbe csavarták, betették az autóba, majd a volt élettárs segítségével hozzáláttak a nyomok eltüntetéséhez. A véres ruhákat, a bicskát és a sértett telefonját elégették, a vérnyomokat feltakarították, a holttestet visszavitték Dövényre, ahol egy emésztőbe dobták. V. Albert barátnőjét egy napon át fogvatartották, fenyegették, megtiltották, hogy az esetről beszéljen. Másnap azonban bejelentést tett a rendőrségen.

A bíróság a „horror éjszakájaként” említi

Az ítélőtábla nem fogadta el a védői érveléseket, miszerint V. Simonon kívül mindenki fenyegetettség hatására cselekedett. A tények nyomon követhetőek és azok cáfolják a vádlottak védekezését. A rendkívül brutális bűncselekmény a „horror éjszakája” volt a sértett és hozzátartozója számára – fogalmaztak. 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
A nagypénteket sem úsztuk meg súlyos karambol nélkül Debrecenben
A nagypénteket sem úsztuk meg súlyos karambol nélkül Debrecenben
A Füredi úton a tűzoltók végzik a mentést.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Letették a logisztikai csarnok alapkövét Ebesen
A cégcsoport érdekeltségein keresztül már Debrecenben is jelen van. Zöld és lakosságbarát.
Kiterjesztik a debreceni panelprogramot
Értékes városi ingatlanok eladásáról is döntöttek a képviselők.
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Hirdetés