Hirdetés

Fegyvere is volt a debreceni drogosnak

Cívishír

2018.05.16. 12:10

Fegyvere is volt a debreceni drogosnak
A lőfegyverrel is el kellett (volna) számolnia (Fotó: nepo.sk)

Súlyosbított az ítélőtábla.

Hirdetés

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlottak még Angliában egy internetes játékon keresztül léptek kapcsolatba egymással. A másodrendű vádlott hazaérkezését követően is folytatta a kábítószer fogyasztását, az elsőrendű vádlottól szerezte be a marihuánát, melyet részben maga fogyasztott el, részben pedig barátai körében értékesített.

Az internetes játékfelületen keresztül egyeztették a mennyiséget, annak árát és az átvétel időpontját.

A másodrendű vádlott minden esetben az elsőrendű vádlott dunaharaszti lakására utazott az anyagért. 2015 decembere és 2016 áprilisa között legalább 5 alkalommal vett át így 1,8 millió forint értékű marihuánát H. Lászlótól. 2016 májusában utazott újra egy nagyobb mennyiségért 1,05 millió forint értékben. A másodrendű vádlottat Debrecenbe érkezésekor a Nagyállomáson igazoltatták a rendőrök és megtalálták nála a korábban vásárolt kábítószert. Ezt követően házkutatást tartottak mindkét vádlott lakásán és megtalálták a növényi származékokat, digitális mérleget, csomagolásra használt anyagokat, illetve az elsőrendű vádlott lakásán a vételár egy részét. A másodrendű vádlottál egy Flóber kaliberjelű, működőképes forgópisztolyt is találtak, amely lőfegyvernek minősül, azonban a vádlott nem rendelkezett lőfegyvertartási engedéllyel.

Ítélet első fokon

Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2017 decemberében

  • H. László elsőrendű vádlottat társtettesként elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt 5 év 4 hónap börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte.
  • L. R. másodrendű vádlottat társtettesként elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt 4 év 6 hónap börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A bíróság az elsőrendű vádlottal szemben csaknem 3 millió forint, a másodrendű vádlottal szemben 351 ezer forint vagyonelkobzást is elrendelt. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlottak és védőik enyhítésért fellebbeztek.

A Debreceni Ítélőtábla május 16-án megváltoztatta az elsőfokú ítéletet: a szabadságvesztést mindkét vádlott esetében fegyházban rendelte végrehajtani. Egyebekben helybenhagyta a Debreceni Törvényszék ítéletét.
Debreceni ÍtélőtáblaDrogdílerek

Hirdetés

Hozzászólás

Hirdetés

Hirdetés

.