Hirdetés

Hirdetés

BMW-vel rontottak be egy debreceni drogériába

police.hu

2016.07.26. 09:19

BMW-vel rontottak be egy debreceni drogériába

500 ezer forint a nyomravezetői díj.

Hirdetés

Hirdetés

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettesek ellen.

Még tavaly november 17-én 0 óra 55 perc körül egy Mikepércs felől közlekedő sötét BMW E39-es típusú személygépkocsi megállt egy Mikepércsi úti drogéria bejárati ajtaja előtt. A gépkocsiból kiszállt két, arcukat maszkkal eltakaró ismeretlen tettes, akik egy baltával ütötték a bejárati ajtó üvegét, ami nem tört be. Az egyik elkövető ekkor beszállt a gépkocsiba, amivel nekitolatott az ajtónak. A két személy az üzletbe bement és a nyakukba akasztott, nagyméretű, merevítővel ellátott zsákokba kézzel beseperték a parfümöket a polcokról, majd a helyszínről gépkocsijukkal Mikepércs irányába elhajtottak.

Az egyik tettes a bűncselekmény elkövetésekor fekete színű dzsekit, kék színű farmer nadrágot és fekete színű sportcipőt viselt, amelynek oldalán neon sárga csíkok voltak. Társa fekete színű dzsekit és nadrágot, valamint arcán kék színű maszkot viselt.

Az elkövetőkről a biztonsági kamera felvételt készített.

Kérik, hogy aki a bűncselekménnyel összefüggésben információval rendelkezik, hívja a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett, tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, illetve a 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 500 ezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki.

A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, amelyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és információit az eljárás során ismerteti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi. A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője fenntartja. A díjkitűzés visszavonásának közzétételét követően a jelentkezés elkésett.

Szóljon hozzá!

.