Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Nyolcvanéves a legendás magyar énekes

| 2019. 01. 04. | 13:31:00
Ez az utolsó születésnap, amit megünnepel.
Nyolcvanéves a legendás magyar énekes
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A ma nyolcvanadik születésnapját ünneplő Korda György 1958-ban kezdte meg karrierjét, Vecsey Ernő tanítványaként ekkor állt legelőször a színpadon. Ekkor mindössze 19 éves volt. Első slágere a Szeretni kell volt, ezután népszerűsége csak nőtt, a '60-as években ő volt az egyik legkeresettebb énekes Magyarországon.

Ő volt a Táncdalfesztivál egyik sztárja, 1967-ben előadói díjat, 1968-ban pedig közönségdíjat nyert.

A Made In Hungary könnyűzenei versenyeken is szép eredményeket ért el, csak a '70-es években tíz albuma jelent meg. Ebben az időszakban rajongtak érte a nők, de az ő szíve a '80-as évek óta Balázs Klárié, akivel zenei karrierjüket közösen építették, miután egymásba szerettek. Nem csoda, hogy az énekesnő szívét ellopta sármjával Korda György.

– Nem szoktam ünnepelni a közbenső születésnapokat, csak azt, amelynek jelentősége van. A hetvenötöt nem kell magyarázni, a hetvenhetet azért, mert a két hetes többé nem lesz egymás mellett. A hetvenkilencet azért, mert utoljára kezdődik héttel. Még a nyolcvanadikig elleszünk, de utána nem akarom tovább – mondta tavaly ilyenkor a Borsnak.

Minden lemeze aranylemez lett, s már 1990-ben gyémántlemezt kapott a kétmilliomodok eladott album után, 2004-ben pedig a négymilliomodik után kapott platinalemezt.

Kártyaszenvedélye legendás, a hatvanas években elsősorban ultizott, majd a hetvenes évek elején megtanult pókerezni, és azóta is profi szinten űzi, olyannyira, hogy 2004-től pókermérkőzéseket közvetít sportriportertől szokatlan átéléssel. 2006-ban a Sportcsillagok Gálaestjén különdíjat kapott, mint a póker televíziós szakkommentátora.

Filmekben is szerepelt: 2003-ban nagy sikert aratott Herendi Gábor Magyar vándor című mozijában, 2009-ben pókerjátékost alakított Sas Tamás Szinglik éjszakája című filmjében, 2017-ben pedig a Csupó Gábor rendezte Pappa piában láthatta a közönség. Többször is fellépett a Kamara Varieté színpadán.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Bezárt a Kerekerdő Élménypark
Bezárt a Kerekerdő Élménypark
Sok debreceni gyerek kedvenc helye volt.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Letették a logisztikai csarnok alapkövét Ebesen
A cégcsoport érdekeltségein keresztül már Debrecenben is jelen van. Zöld és lakosságbarát.
Kiterjesztik a debreceni panelprogramot
Értékes városi ingatlanok eladásáról is döntöttek a képviselők.
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Innovációs Laboratóriumot avattak az NI Hungary debreceni telephelyén.
Hirdetés