Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Curtis megkapta élete nagy lehetőségét a TV2-től

| 2018. 08. 27. | 12:16:00
Majka után is van élet?
Curtis megkapta élete nagy lehetőségét a TV2-től
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Bors augusztus 27-i cikke szerint a rappert a TV2 legnagyobb szabásúnak beharangozott őszi műsorába szerződteték. A Csak show és más semmi című produkcióra a múlt heti bortány főszereplőjét már a konfliktust megelőzően felkérte a tévétársaság és úgy tűnik a kereskedelmi csatorna döntéshozói továbbra is bizalmat szavaznak Curtisnek.

Ez azt jelenti, hogy Széki Attilának több héten át kell időben érkeznie és a maximumot nyújtania élőben.

A zenész természetesen érzi a felelősség súlyát, ez a Borsnak adott megszólalásából is érződik.
– Hihetetlenül jól esik, hogy ennyi rajongóm és barátom mellettem áll és támogat, nekik szeretnék bizonyítani azzal, hogy teljes erőbedobással készülök majd az élő produkciókra, amelyek komoly testi és szellemi jelenlétet igényelnek. A Csak show és más semmi kiváló lehetőség arra, hogy hétről hétre megmutassam a közönségnek, önállóan is maximálisan helyt tudok állni ezekben a nem mindennapi kihívásokban. A felkérés rögtön megtetszett, olyan ez a műsor, mint egy felnőtt játszótér, ahol újabb hangszereken próbálhatom ki magamat, sokat tanulhatok, anélkül, hogy munkának fognám fel a feladatokat – mondta a rapper, ám a Majkával való szakításról nem volt hajlandó beszélni.

Majka és Curtis múlt heti balhéja komolyan felkavarta az állóvizet, médiatörténeti szempontból is ritkán látott botrány pattant ki szerda este Szegeden, ahol a zenészeknek együtt kellett volna a színpadra állnia.

Ehelyett Majka egyedül jelent meg a közönség előtt, és a koncert kezdetekor be is jelentette, hogy többé nem dolgozik együtt társával.

A szegedi koncert előtt Majka elmesélése szerint Curtis olyan rosszul volt, hogy mentőt hívtak hozzá, de amikor ezt a rapper meglátta, egyszerűen elszaladt. Majoros egyedül tolta le a bulit, majd még órákig keresték a városban Curtist, akiről kiderült, hogy hazament Budapestre taxival.

[Beillesztett cikk: Majka leckét vehetne barátságból?]

A csatorna úgy döntött, megadja az esélyt Curtisnek, hogy bizonyítson önmaga és rajongói előtt is. Bizalommal fordulnak a zenész felé, de azért van B tervük.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Jól haladnak a közterületi munkák Hajdúszoboszlón
Jól haladnak a közterületi munkák Hajdúszoboszlón
Térköveznek, parkolókat alakítanak ki, rendbe teszik a kosárlabdapályát.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Újabb üzemanyagárstop jöhet
A jövő héten kiderül, hogy a kormány mit lép.
Debreceni szakképzés: sikeres együttműködés a Manz Hungary Kft.-vel
A vállalat és a szakképzési centrum egymásra talált.
A gazdaság növekedéséről beszélt a nemzetgazdasági miniszter Debrecenben
Nagy Márton szerint a magyar gazdaságnak lételeme, hogy a járműiparban sikerüljön az elektromos átállás.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A Magyar Nemzeti Cirkusz világsztárokkal mutatja be jubileumi műsorát.