Hirdetés

A következő kormány majd törleszt

inforadio

2008.10.30. 12:46

Magyarország a 2010-es választások idejéig használhatja fel a 25 milliárd dolláros hitelt, amit majd a következő kormánynak kell rendeznie.

Hirdetés

Az összesen mintegy 25 milliárd dolláros hitelcsomagot Magyarország 2010. március végéig hívhatja le, az esetleges törlesztő részleteket pedig az azt követő 3-5 évben kell fizetni. Az itthoni politikai berendezkedésre lefordítva a határidőket ez azt jelenti, hogy az országgyűlési választási kampányig van mód elkölteni a magyar önkormányzati rendszer kétéves működési költségeinek megfelelő összeget, a törlesztés pedig kizárólag a 2010-es választások után megalakuló kormányra hárul. A miniszterelnök biztonsági folyosónak nevezte ezt a mintegy ötezer milliárd forintnak megfelelő hitelt, amit a kormány szerinte nem költ el. Gyurcsány Ferenc azonban nem zárta ki, hogy az ehhez képest nagyobb kamatozással felvett hiteleket vagy kötvényeket a mostani segéllyel kiváltanák. – Arra az időszakra csináltunk mi alapvetően programot, ami a választásig tart. Ugye, ha most valaki ezt a 17 hónapot összerakja, az látja, hogy ez 2010 tavasza. Azt hiszem, hogy ez így elegáns, így van rendben – fogalmazott. (HL)
Még nincs vége! A cikk folytatódik a következő oldalon.

Szóljon hozzá!

Hirdetés