Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Parragh: naponta 4-5 ezerrel nőhet a munkanélküliek száma

| 2020. 05. 04. | 12:43:00
Az elnök szerint elképzelhető, hogy később növelik majd a jelenleg három hónapos álláskeresési járadék időtartamát.
Parragh: naponta 4-5 ezerrel nőhet a munkanélküliek száma
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az álláskeresési járadék összege és folyósításának három hónapos időszaka nehézséget okoz a friss munkanélkülieknek, ugyanakkor ösztönzően is hat. Nem kizárt azonban, hogy a tapasztalatok birtokában nő majd a segélyezési idő – mondta Parragh László a Népszavának adott interjúban. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint az MKIK végig azon a véleményen volt, hogy minden szektort meg kell segíteni, nem csak azokat, amelyeket a válság súlyosan érint. A szervezetet 18 ezer cég kereste meg a javaslataival, amelyek aztán részben beépültek a gazdaságvédelmi akciótervbe.

Az elnök hozzátette, a jelenlegi helyzetben adná magát, hogy az új lendületet kapott digitális forgalom révén többeket képezzenek át olyan munkakörökre, amikből hiány van.

Parragh László elmondta azt is, egyelőre nem tudják, hogy hány magyar veszítette el az állását. A tapasztalatok szerint először a külföldön dolgozókat küldték el, ők körülbelül 500 ezren lehetnek, köztük természetesen a magyarokat is. Ennek ellenére az elnök nem tartja valószínűnek, hogy közülük sokan hazatérnének. Most a hivatalos statisztikák szerint a január-márciusi időszakban a munkanélküliség 52 ezer fővel nőtt, de azóta a számuk naponta 4-5 ezer fővel bővül.

Felméréseik azt mutatják, hogy a kis- és közepes vállalkozásoknak, a kkv-knak jobban sikerül túlélni ezt a válságos időszakot, mint egyes multinacionális cégeknek. Ennek az az oka, hogy számos esetben összefonódott a családi és a céges vagyon, de azért ez is többnyire csak két-három hónapra elegendő.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Fenyegetőzés miatt mehet börtönbe a hajdú-bihari nagypapa
Fenyegetőzés miatt mehet börtönbe a hajdú-bihari nagypapa
Megpróbálta visszaszerezni unokája kerékpárját.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Földes két utcájában is aszfaltoznának
A vízelvezetést is megoldanák.
Európában a magyarok kapják a legolcsóbban az áramot és földgázt
Finn cég végzett összehasonlító felmérést.
Földutakat aszfaltoznak Görbeházán
Fővárosi cég végzi a kivitelezést.
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
A legjobb dolgok sokszor pont abból sülnek ki, ha a régi jó megoldásokat az új tudással bővítjük.
Szirénahang búcsúztatta nyugdíjba vonult polgári mentőápolót
Szirénahang búcsúztatta nyugdíjba vonult polgári mentőápolót
Harminc éve csatlakozott a mentőszolgálathoz.
Támogatott tartalom
Hirdetés
Hirdetés
Profibarkács.hu –  Az év 365 napjában Megbízható Bolt
Profibarkács.hu – Az év 365 napjában Megbízható Bolt
A 2022-es év után 2023-ban is az év minden napján kiérdemelte a Profibarkács.hu debreceni barkács webáruház a jól ismert Árukereső szolgáltató „Megbízható Bolt” minősítését.
Több mint ezer terméket kínál speciális táplálkozási igényekre a SPAR
Több mint ezer terméket kínál speciális táplálkozási igényekre a SPAR
A SPAR akcióiban rendszeresen találkozhatsz mentes és egészségtudatos termékekkel is!