Hirdetés

Halottat találtak az M3-ason

MTI

2019.01.02. 08:24

Halottat találtak az M3-ason

Elgázolhatták.

Hirdetés

Hirdetés

Egy holttestet találtak január 2-án hajnalban Budapesten, az M3-as autópálya fővárosból kifelé vezető oldalán – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon. Mint írják, a rendőrségre 1 óra 38 perckor érkezett bejelentés, hogy a 11-es kilométerszelvénynél egy holttestet találtak.

Sajtóinformációk szerint a gázoló segítségnyújtás nélkül továbbhajtott, áldozata a helyszínen életét vesztette.

Frissítés!

A budapesti nyomozók még január 2-án elfogták azt a 20 éves gyömrői férfit, aki az M3-as autópályán elütött egy nőt, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

A baleset során letört az autó visszapillantó tükre, amely alapján a rendőrök azonosították a járművet, majd a lefoglalt kamerafelvételek alapján a sofőrt is.

A nyomozók V. Martint délelőtt lakcímén elfogták, valamint az udvaron megtalálták és lefoglalták a férfi autóját.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztályának nyomozói a férfi ellen segítségnyújtás elmulasztása vétség miatt folytat eljárást.
M3-as autópálya

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Hirdetés

.