Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Juhászékat anyagilag is padlóra küldi a választási vereség

| 2018. 04. 09. | 20:34:00
Fejenként majdnem 40 milliót kell visszafizetniük.
Juhászékat anyagilag is padlóra küldi a választási vereség
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az Együtt ötfős elnökségnek kellene visszafizetni azt az összesen mintegy 190 millió forintnyi kampánytámogatást, amit a költségvetésből kaptak. Mivel a párt listás eredménye nem érte el az 1 százalékot – a várakozásokat jóval alulmúlva csak 0,64 százalék volt – a törvény szerint a pénzt vissza kell adni az államnak, hiába költötték el már a kampányra.

„Ez majdnem kétszáz millió forint, ennyi pénze ötünknek sincs összesen” – mondta a Zoom.hu-nak Juhász Péter lemondott pártelnök, aki úgy magyarázta az eljárást, hogy mind az ötükkel szemben a teljes összegre megindítják a végrehajtást, és ha egyiküknél a rá eső 40 milliónál nagyobb értékű vagyont hajtanának be, akkor ő a polgári perben követelhetne „hozzájárulást” a többiektől. Hozzátette: „mivel az összvagyonunk nincs ennyi, nemcsak a házunkat, lakásunkat veszítjük el, hanem a maradékot adók módjára behajthatják rajtunk, így a fizetésünkből vonogatják még 20-30 évig.”

Juhász emlékeztetett: senki nem számított arra az Együttben, hogy még az 1 százalékot sem érik el – ő maga a párt kampányzáróján még 6-12 mandátumot várt, ebből végül egy lett: Szabó Szabolcs szerzett egyéni mandátumot Csepelen, ahol 2014 után ismét legyőzte a fideszes Németh Szilárdot.

Juhász mellett teljes vagyonával felel a visszafizetendő összegért Szigetvári Viktor, Hajdu Nóra, Szabó Szabolcs és Pataki Márton.

A cikkből az is kiderül, hogy a Thürmer Gyula vezette 0,29 százalékos Munkáspártnak miért nem kell az Együtt vezetőihez hasonló problémával szembenéznie.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Debrecen „egyik legszebb és legcsendesebb” városrészén aszfaltoztak
Debrecen „egyik legszebb és legcsendesebb” városrészén aszfaltoztak
Fontos útvonalon fejlesztették, hiszen ez az utca vezet az orvosi rendelőhöz.
Hirdetés
Hirdetés
Újabb üzemanyagárstop jöhet
Újabb üzemanyagárstop jöhet
A jövő héten kiderül, hogy a kormány mit lép.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Debreceni szakképzés: sikeres együttműködés a Manz Hungary Kft.-vel
A vállalat és a szakképzési centrum egymásra talált.
A gazdaság növekedéséről beszélt a nemzetgazdasági miniszter Debrecenben
Nagy Márton szerint a magyar gazdaságnak lételeme, hogy a járműiparban sikerüljön az elektromos átállás.
Földes két utcájában is aszfaltoznának
A vízelvezetést is megoldanák.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A Magyar Nemzeti Cirkusz világsztárokkal mutatja be jubileumi műsorát.
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
A legjobb dolgok sokszor pont abból sülnek ki, ha a régi jó megoldásokat az új tudással bővítjük.