Hirdetés

Bajnai embere keményen beszólt az ellenzéknek

Cívishír

2018.04.09. 19:43

Bajnai embere keményen beszólt az ellenzéknek
Oszkó Péter (Fotó: nol.hu)

Páran most biztos bedurciznak.

Hirdetés

Van élet a politikán kívül is – üzeni Oszkó Péter volt pénzügyminiszter a blogján a vasárnap levitézlett ellenzéknek. A egykori Bajnai-kormány tagja úgy látja, az ellenzék hemzseg az olyan szereplőktől, akik már rég elhasználták minden reputációs tartalékukat, de azóta sem volt jobb ötletük arra, hogy mit kezdjenek magukkal. 

Mint írja, felfoghatatlan a számára, hogy hogy a korrupciós botrányoktól és az ellenzéki érzelmű választók bizakodásától márciusra megtorpant kormányzati kampányt megint sikerült kisegíteni.

– Azzal, hogy az elmúlt hetekben a nyilvánosság ellenzék által elérhető felületeiről kiszorult a kormányzati kritika és megtöltötte az együttműködés körüli kiábrándító civakodás. Ha a mozgósítás lényegesen jobban hatott a kormánypárti mint az ellenzéki szavazókra, az nem csak azért volt, mert a habonyi populista gépezet dolgozott jól, hanem azért is, mert az utolsó hetekben eltűnt minden olyan, a kormány számára kellemetlen téma vagy botrány a nyilvánosság elől, ami otthon tartotta volna a kormánypárti szavazókat. Elborított mindent az ellenzéki együttműködés képtelenségét mutató napi adok-kapok, ami viszont kétkedést indított mindenkiben, aki addig azt gondolta, hogy van olyan politikai formáció a Fidesz mellett, akire rá lehet bízni a kormányzást – írja a már üzletemberként tevékenykedő, de blogoló Oszkó Péter.

Oszkó Péter

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Hirdetés

.