Százmilliós adósságban úszik a debreceni vízilabdaklub - a régebbi

Magyar Nemzet, Cívishír

2017.04.07. 11:02

Százmilliós adósságban úszik a debreceni vízilabdaklub - a régebbi

Ez a klub azonban nem az a klub, amelyik az OBI-es csapatot versenyezteti.

Hirdetés

Nagyjából minden tizedik működésükre fordított adóforintot jogosulatlanul használták fel a taórendszer bevezetését követő két évben a támogatott vízilabda-egyesületek – ez derül ki abból a levélből, amelyet a Transparency International Magyarország (TI) adatigénylésére küldött a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ). A Magyar Nemzet által közölt tájékoztató szerint a szövetség a 2011–12-es, illetve a 2012–13-as idényben összesen 566 millió forintnyi – a társasági adójukat az államkassza helyett sportszervezeteknek átutaló cégektől érkező – támogatásról állapította meg, hogy nem volt minden rendben a felhasználásával.

Az említett összeget valamivel több mint harminc sportszervezet hozta össze, durván 95 százaléka azonban mindössze hat – sőt, ha szigorúak vagyunk, inkább csak öt – egyesülethez, illetve céghez kötődik.

Az abszolút rekorder a Debreceni Cívis Póló Vízilabda SE, amely a tulajdonában álló Vízisport Üzemeltető Kft.-vel együtt

325 millió forintnyi támogatással nem tudott megfelelően elszámolni.

Bár már a jogosulatlanul felhasznált támogatás aránya is döbbenetes, az igazán ijesztő, hogy a szaktárca tétlensége miatt ezeknek az ügyeknek egyelőre semmilyen következményük nem volt. Ilyen esetekben ugyanis tényleges szankciókra csak akkor kerülhet sor, ha az Emberi Erőforrások Minisztériuma lezárja az ellenőrzést. Ez esetben viszont a renitens sportszervezetnek – amellett, hogy egy-három évre kizárják a támogatási rendszerből – a rosszul elköltött összeg másfélszeresét kell visszafizetnie.

Becsky István tisztába tette a dolgot

Mi az utolsó fillérig elszámoltunk mindennel, a gazdálkodásunk példáértékű. Bárki betekintést nyerhet, a szülői értekezleteken egyébként is bemutatjuk az elszámolást, és ugyanez a gyakorlat érvényes a DEAC kosárlabdacsapatára is

- fogalmazott a debreceni pólócsapat és az egyetemi kosárgárda első embere, Becsky István a Cívishírnek. 

A klubelnököt azért kerestük meg, mert első olvasatra az OB I-ben szereplő debreceni pólócsapatra asszociál a sportbarát, és aggódni kezd sorsáért. A pólórajongók fellélegezhetnek: ez a cég ugyanis nem az a cég, illetve egyesület, amelyik a Transparency International Magyarország tájékoztatója szerint súlyos adósságban úszik.

A debreceni vízilabdázást 2014-ben helyezték új alapokra, miután az említett Debreceni Cívis Póló Vízilabda SE, illetve a tulajdonában álló Vízisport Üzemeltető Kft. anyagilag ellehetetlenült. A korábbi tréner, Gyöngyösi András nevével fémjelzett vállalkozástól a Cívis Póló VSE, illetve annak cége vette át az OB I-es csapat és az utánpótlásbázis versenyeztetését, a magyar szövetség áldásával. Becsky István klubelnök szerint onnantól kezdve szabályos és rendezett a klub költségvetése, a Gyöngyösi-féle klubhoz pedig semmi köze.

Érintettsége miatt kerestük Gyöngyösi Andrást, aki a következőképpen reagált:

Engem 2013 februárjában azonnali felmondással elküldtek a debreceni vízilabdától. A TAO-elszámolás még azután jelentkezett, mikor már semmilyen közöm nem volt az egyesulethez és a Kft-hez sem. A debreceni munkám során soha semmilyen gazdasági funkciót nem láttam el, sem Kft-ben, sem az egyesületben! Mindenhol megvoltak az elnökök es gazdasági vezetők, ügyvezetők! Amíg ott voltam, tudomásom szerint a pályázatainkat komoly cégek írták, és nem merült fel semmi elszámolási probléma! Én kizárólag a szakmáért feleltem! Azt hiszem, az eredményeimet meg nem lehet megkérdéjelezni!!! Amúgy kérem a lejáratásom befejezését!

vízilabdapóló

Hirdetés

Hirdetés



Hozzászólás

Hirdetés



Hirdetés

Hirdetés