Mi legyen a debreceni főtéren?

Debrecennek szép nagy főtere van. Ez 12. éve van így (illetve réges-régen is így volt, de aztán jöttek a kommunisták), azóta nem kanyarodnak füstölve a ZIL-lek és az IFÁ-k a Nagytemplom előtt. Bár a szép nagy főtér létrejötte okozott, okoz némi közlekedési nehézséget a belvárosban (debreceni ember a céljától 30-40 centire szeret kiszállni az autójából), ám összességében a projekt olyan értelemben sikeresnek mondható, hogy sok cívispolgár szeret időzni a szökőkutak tájékán a BMX kerékpárjával vagy a gyerekeivel. De mint Magyarországon mindennel, ezzel is csak a baj van: a Népszabadság megírta, hogy első fokon pert vesztett Debrecen önkormányzata és rendezvényszervező társasága abban a birtokháborítási perben, amelyet három magánszemély indított ellenük a főtéren tartott nagyrendezvények miatt. A derék debrecenieknek az a bajuk, hogy a rendezvények alkalmával „még este tíz után is” előfordulnak programok a főtéren, sőt, van, amikor „éjféltájban kezdik el bontani a színpadot”. Emiatt aztán ők nem tudnak pihenni.

Úgy látszik, sanyarú körülmények között tengetik ártatlan életüket a Debrecen főtere közelében lakók. Nyári hétvégéken nem tudnak fújni egyet, az a sok rohadt néptánc, musical meg dzsessz teljesen átszakítja nyugalmi állapotuk érzékeny felületét, nem is csoda hát, hogy perre mentek. Más debreceni polgárok (akik például a sok munka-kevés pénz reláció miatt nem tudnak jól aludni) viszont azért fontolgatnak pert, mert nagyon kevés a program Debrecen főterén. Éves szinten szinte semmi nincs. Ha valaki felsétál a családjával Magyarország második legnagyobb városának centrumába, a hétvégék többségén a következő programokban és szolgáltatásokban lehet része: semmi, lófütty, 100 év magány. Lehet enni egy debreceni párost a főtéren? Nem. Zenél valaki? Többnyire nem. Van bármilyen látványosság? A Nagytemplomon és a szökőkutak pisifakasztó csörgedezésén túl nincs. Van nyáron 6 darab hétvége, amikor a lehető legolcsóbb kivitelű programsorozatot élvezhetünk, van még vagy három gasztronómiai összejövetel, s ezzel vége: mindenki menjen vissza a lakótelepre szórakozni.

Persze látjuk, vannak, akiknek ez a mostani mozgalmasság is sok(k), megmérgezi az életüket az este fél 11-kor szóló zene, vagy a fél 12-es színpadbontás robaja (apróság, de fontos: akkor mit szóljanak a munkások, akik éjfélkor még dolgoznak?). Joguk van pihenni természetesen. Debrecen meg fulladjon bele az unalomba, a „semmi nem történikbe”, meg a „Maradandóság városa” szerepbe, amely nem zavarja a főtér közelében élők nyugalmát. Egy – tegyük fel - éjfélig tartó koncert persze másról szól: szólhat közösségről, érzelmekről, együttlétről, izgalomról, szerelemről, vagy akár magáról a zene csodájáról is. Igen ám, de a zene zajjal jár. És utána még el is kell pakolni. Perelnivaló az ilyen.
Tóth Csaba Zsolt