Végülis kár nem keletkezett...
Emlékezetes nap volt az a májusi szombat. A Faraktár utcai felüljárón gyanútlanul közlekedtek a kelet felé cammogó autósok, bringások, kocogók gondtalan példányai. A híd alatt a MÁV szerelvényei is gyanútlanul gurultak, csak a vágányoktól balra kialakított parkolóhelyek ásítoztak üresen; a hétköznapokon zsúfolásig kihasznált placcon jobbára a NAV dolgozók szokták leállítani járműveiket, most ők is bizonnyal a kofákat igazoltatták. Aztán úgy kora délután egyszerre csak a híd szegélyéről belőle valami útra vált, ránézésre egy sporttáskányi méretű vasbeton elem; egyszerűen kiment belőle. De nem hagyta ott, két vaskos fémhuzal nem engedte, hősiesen ragaszkodott a 30 éves együttléthez; messziről úgy nézett ki, mint egy léghajó gondolája, a nagyobb méretű kavicsok formázták az utasok fejét, ha hunyorogva lesett oda az arra tévedt járókelő ember.
Így teltek-múltak a napok, hetek, már a baptisták is megszokták, hogy imaházuk emeleti ablaka előtti panoráma új látványelemmel gazdagodott. Végül győzött a fizika, és mint kristálypohár a márványpadlón, a vasbetontömb hatalmas morajjal csapódott az aszfaltra, s morzsolódott milliónyi apró darabra. Csak az isteni gondviselésnek köszönhető, hogy sem ember, sem állat, sem autó nem tartózkodott alatta vagy a közelben, igaz, közterület felügyelő, illetve a NAV Végrehajtási Főosztályának egyetlen munkatársa sem.
Az eset után úgy tűnt, elhárult a közvetlen veszély, végülis kár nem keletkezett, a híd is szó szerint megkönnyebbült, csak a két lebegő, csonka fémhuzal emlékeztetett a valamikori aggodalomra. Aztán egy este, narancsba borultak a pálmafák; a Magyar Közút jellegzetes színű járművei lepték el a terepet, s a munkatársak gondosan kiprintelt felhívást ragasztottak a pillérekre; figyelmeztették a lakosságot, hogy a másnapra virradó éjszakán egészen reggel 8-ig ne hagyják járműveiket a híd alatt, a cég ugyanis hídfenntartási munkálatokat hajt végre, különben is körbeszalagozzák az egész parkolót.
A verhetetlenül optimista lakosság már egy teljesen felújított hídszakaszt vizionált, egyesek megkockáztatták, hogy talán még a rég elmosódott útburkolati jeleket is újrafestik. Estefelé az egyre néptelenebb területet ellepte a láthatósági dehuszosok népes tábora; alakilag az ókori bacchánsok, vagy a középkori haláltáncosok rendjét követték, azzal a különbséggel, hogy lapátot és söprűt forgattak, a szétporladt betontömböt egy kupacba söpörték (ez a mai napig megtekinthető) és távoztak.
A Magyar Közút Nzrt. munkatársai viszont leforgattak egy komplett Zorán-klipet; az egész éjszaka szakadó esőben hidat mostak. Igen, sárga autók locsolták a vizet az eső alá. A remény hal meg viszont utoljára; jöttek, láttak, visszajöttek. Most újra körbeszalagozták a terepet, s a legfrissebb felhívás szerint július 22(!)-re virradóan ne parkoljon a lakosság a híd alatt, mert…
Lassan augusztus van, a parkoló változatlanul körbeszalagozva ásítozik az ürességtől, igaz néhány renitens megrongálta a piros-fehér műanyag köztulajdont. A NAV dolgozói és közelben lakók Nagykanizsát érintve kis kerülővel beállnak ugyan a híd alá, teljesen szabálytalanul. S közben meg várunk, várakozunk. Vagy a Közút Godot-jára, vagy egy újabb zuhanó gondolára…
Szalmási Nimród
