Unamit nekik!
Pénteken reggel tájt Debrecen derék népe még különféle kemikáliákkal, kávéval, frissítővel, esetleg gyógysörrel támogatva próbált meg felocsúdni az előző napi stadionavató élményorgiáiból; tényleg szögezzük le: a stadion fantasztikus, az egyslágeres Lou Bega felejthetetlen, Lou Bega a stadionban pedig így együtt, felejthetetlenül fantasztikus volt. Kitettek magukért a szellem mérnökei, építtetők és építők, polgármester és miniszterelnök; Orbán rövid volt és velős, nem szakította félbe a sokat beszélő Kósát sem, pedig néhány ponton már láthatóan kezdett felkúszni benne a vezérhangya. A programot ugyan egy kicsit túltolták, örüljünk viszont annak, hogy Dánielfy Zsolt erőt vett magán, s nem próbálta ki, milyen lehet 20 ezer szurkolónak eldörögni az Ahogyan szavaztál című dolgozatot. A meghívott előadók közül bántóan hiányzott a jövő heti sztárpalánta Kállay-Saunders, de így legalább a művészek csak autogramot osztogattak, pofonokat nem. Imígyen tért nyugovóra a város, nem is gyanítván, hogy a pénteki ebédet követő szunyóka után miféle megpróbáltatások várnak reá, úgy négy óra magasságában.
Sokan csak későn kaptak észbe, vagy esetleg az ajtószomszéd dörömbölt át, hogy mi is megy az M1-en; mit megy, egyenesen iszkol, pucol. Az történt, hogy a köztelevízió műsorára tűzte Az ötödik íz című színes szélesvásznú magyar vígjátékot/drámát (műsorújságja válogatja) Széles Tamás rendezésében. Nyugalom, kedves olvasó, ne nyúlkáljon a laptopjához, s különösen hagyja békén Google keresőjét; nincs szó névazonosságról, a rendező személye azonos a Városi Televízió ügyvezetőjével. Ha viszont ez még nem lenne elég, akár folytathatjuk is a sort; az iskolarádióból Vida Gyulát hallhattuk, mint kábítószer szakértőt, az egyik rendőr századosnak Pocsai István kölcsönözte a hangját, a cég gazdasági főnöke produkciós vezetőként tűnt fel a stáblistán, és hát hogyan is hiányozhatna ebből a kemény csapatból Dánielfy Zsolt, ezúttal, mint segédrendező és Miki bá’. A zsibogóról verbuvált, ijesztően gyenge képességű gyerekszínészek hivatalosan az Ady Endre Gimnázium diákjai voltak; s valóban, a tablókból ítélve az iskolai felvételek tényleg ott készültek, csak Rózsavölgyi Gábort itt Mohos-Nagy Éva alakította. A soundtrack Bornai Tibor alkotása, viszont nem tudom, mikor hangzott el; talán a kezdetekkor előénekelt Patkánypörkölt című ikonikus sláger lehetett az, esetleg a Gergő gyerek által előadott Hegyek lánya című lírai betét, nem, nem Delhusa Gjon méltán nagy slágeréről beszélünk, pedig az sem galacsin: hegyek lánya, szép szerelmem, öreg fáktól elszerettem, ne mondják, hogy nem szokták dúdolgatni, na ugye.
Balra a rendező, Széles Tamás, jobbra a szereplő, Dánielfy Zsolt (Fotó: medianatacs.hu)
Az, hogy egy közösség milyen küldetés mentén rohangál egy ismeretlen terepen, miközben a rájuk rótt eredeti feladatot sem tudják normálisan megoldani, örökre rejtély marad. Mint ahogyan az is, hogy Széles Tamást mióta jegyzik rendezői körökben; habár én is voltam szakács a seregben, erről hosszasan cikkezett is a Petőfi Népe. Tulajdonképpen semmi különös nem történt a Városi Televízió „állatorvosi dakota dögkútjában”, csak elkészült egy 78 perces mozgóképtelenség, amely szinte minden hozzávalót nélkülöz, ami egy filmhez a közkeletű felfogás szerint szükséges. Mondjuk egy forgatókönyv. Egy történet. Mert azért azt ne bízzák már ránk, hogy az idétlen, álvagány dialógusokból próbáljuk meg összerakni azt a cselekménysodort, ami egyébként nem is létezik. Ahol egyáltalán érteni lehetett valamit – tényleg, egy hangmérnök se ártott volna, a furgonbelsőben zajló párbeszédek hallhatatlanok voltak, a külső helyszíneken pedig a háttérzaj vágott agyon mindent – ott megtudhattuk, hogy miért is kell vigyázni a női szempillákkal; de a hölgyek sem maradtak segítség nélkül: ne egyenek hamburgert, mert lógni fog a mellük. Időnként a stábból valaki a kamerába szórta a hamutál tartalmát; a kép ilyenkor elmosódott, pasztellszínűre váltott; innen tudhattuk, hogy most valami flash-back, vagy valami mellékszál következik, amit jó, ha megjegyzünk.
Az alkotók néha ugyan megpróbálták felpörgetni a ritmust; a teljesen kiürült Halköz egyik kocsmateraszán megtámadott diákot a felheccelt tömeg végigkergette a Bem téren, egy idősödő prosti szerelemféltésből kést szorított egy ártatlan tinilány torkának, a bengáli elsodort egy másik ifjoncot, egy kései Bruce Lee-fan pedig lerúgta a matektanár fejét, de az esetek többségében Dánielfy Miki bá’ már vénülő kezével lapogatta az esti fellépésre készülő nebulók vállait. A drog mint problémaforrás, úgy a vége felirat előtt 20 perccel bukkant fel, közben valami bonyolult intrika beleszőtt egy újabb szálat az egyébként is követhetetlen történetbe, de összességében nem derült ki, hogy mi is a végső üzenet. Nyilván a drog rossz dolog, sokba is kerül, arra gondolni sem merünk, hogy – ismerős, ugye – legyetek híres zenészek, és akkor ingyen hozzájuttok.
Annyi azért történt, hogy ami eddig csak a Petőfi téren egy elrejtett avi-fájlban éktelenkedett valamelyik alsó fiók mélyén, most kikerült ország-világ elé. Így a nagyszerű stadionavató után reméljük, csak mi vettük észre.
Szalmási Nimród
