Oscar-sirató
Aki a sztárszínészeket mozgató, nagy ívű amerikai filmekre kíváncsi, az ebben a szezonban akár kétszer is a jegypénztárakhoz fáradhat: Martin Scorcese és David O. Russel ugyanis szinte egyszerre jelent meg a hollywoodi húspiacon két, több mint kétórás mozival. Mindketten klasszikusnak nevezhető, valós – vagy részben valós – eseményeken alapuló történetet görgetnek elő olyan fehérgalléros svindlerekről, akik előtt a lehetőségek hazája szélesre tárta a kapukat, és ők nem restelltek könnyed léptekkel felszökellni az ígéretes csúcs felé vezető aranylépcsőkön. Csúfos vereségük persze már a nyitójelenetek alatt borítékolható, ahogyan az is, hogy aki aktív alkotóéveiben nagyon sok pénzt lop össze, messze nem zuhan majd a végén akkorát, mint akinek csupán két lyukas farmerzsebe marad.
Különbségek persze bőven érzékelhetőek a két film között, kezdve azzal, hogy A Wall Street farkasának rendezője gond nélkül képes elhitetni, hogy ő az a srác, aki előtt még a legnagyobbak is kénytelenek meghajolni. A 71 éves Scorcesét már többen elsiratták; a Nagymenők óta nem jelentkezett értékelhető produkcióval; most viszont nagyon nagy formát futott. Némi előkészítő munka után, vashajlító ereje biztos tudatában és az ehhez passzoló, lenyűgöző arroganciával felszerelkezve készítette el e remekbeszabott filmkölteményt, már ha itt lírai elemekről egyáltalán beszélhetünk. A Wall Street... három órájában Marty az első perctől az utolsóig 300 km/óra sebességgel száguldozik a filmcsinálás gyorsforgalmi útján. Nála minden egyes pillanat poénhegyeket jelent, többnyire a legalpáribb, legmacsóbb, legfeketébb fajtából, hiszen a Wall Street jelentős részében a férfiak Leonardo DiCaprióval az élen vagy kúrnak és drogoznak, vagy kúrnak és drogoznak egyszerre. A mélylélektannal Scorcese nem sokat törődik, tényként könyveli el, hogy a néző nagyjából ismeri a tőzsde világát, át- és szerencsés esetben túlélte az amerikaiak által gerjesztett bankválságot. Közismertnek fogadja el, hogy a Wall Street brókerei a legveszélyesebb pszichopata állatok, majd megalkotja ennek a nyilvánvalóan eltúlzott, sekélyes ám valóságos közvélekedésnek a nagyeposzát.
Leonardo DiCaprio
A szerelmes-vicces mezőnyt tavaly a Napos oldallal letaroló David O. Russel ezúttal az Amerikai botránnyal próbált a napos oldalra kerülni, látható sikerrel, hiszen dolgozatát számtalan Oscar-jelöléssel jutalmazták. Érthetetlen módon, tegyük hozzá, hiszen alkotása pofátlan Scorcese-másolat, annak minden erénye nélkül. Félreértés ne essék, a film színészileg kifogástalan, a rendező ágaskodó formátumának tudatában instruálja a szereplőket, a létező vagy nem létező forgatókönyv helyett rengeteg improvizációt pumpál a filmbe, amely működik; a színészek lubickolnak, néhány percre még a nagy bölény Robert De Niro is cameózik egyet, Jennifer Lawrence pedig eljátssza a világ össze gengszterfilmjének margóra tolt, gyűlölet- és alkoholdiétán vegetáló feleségszörnyeinek kegyetlenül vicces karikatúráját. A történet során mindenki mindenkit átver, főleg a rendező a nézőt, hiszen a stílus, jópofizás és játszadozás mögött eltűnik a történet.
Jennifer Lawrence
Utoljára A jogász vetítésekor éreztük úgy, hogy belecsöppentünk valamibe, és miközben próbáljuk követni a cselekményt, fokozatosan döbbenünk csak rá, hogy egyszerűen nem értjük, miről szól ez az egész; üres, sekélyes, unalmas és erőltetett a mozi, akárhonnan is közelítünk. Ráadásul, talányos okokból méltatlanul mellőzik miatta A Wall Street farkasát, pedig annak nem árad minden percéből az az izzadságszag, ami a szintén konkurens 12 év rabszolgaságot is jellemzi, hogy márpedig ezzel akkor is Oscart fogunk nyerni. Az Amerikai botrány angol címe egyébként American Hustle. A hustle jelentése lökdösődés, tolakodás, nyomulás, rámenősség, amerikai szlengben pedig csalót, szélhámost, sőt még prostituáltat is jelent. A film eredeti címe a gyártás korai szakaszában még American Bullshit volt, és a bullshit megint csak egy olyan szó, amit nehezen feleltethetünk meg egyetlen magyar kifejezéssel, talán még leginkább a süketelés illik rá. Maradjunk is ennyiben. És akkor még egy jó hír; már látható és megtekinthető a Könyvtolvaj című epikus megagiccs, merész és bátor témaválasztása okán – pillantsanak a naptárra – s a ríkatós jeleneteit leküzdvén kijelenthetjük: megvan a jövő évi Oscar-díj nyertese. Majd tessenek visszalapozni…
